„Egyszer elmondtam neki, miért indítunk mi pereket a nevében, akkor is, ha az őt ennyire nem érdekli. Végighallgatott, és azt mondta: Igazad van, én ezt nem gondoltam át. Végtelenül büszkévé tett, hogy olyat tudtam neki mondani, amire még ő sem gondolt.”
Hiragi: Találkozásaim Nindával,
68. sómir
68. sómir
jaršinaövezet
16 126
41
Szúnahaumon csak az egyenlítőtől dzsisszá irányban húzódó széles sávot lakták, a sarki sapkák hatalmas tájai lakhatatlanok és élettelenek voltak. Saunison éppen ellenkezőleg, csak a két sarki sapka körüli keskeny területet lakták, az egyenlítőtől mindkét irányban húzódó nagyon széles sáv lakhatatlan volt az ember számára – de nagyon is tele volt változatos élettel. S mintegy az ellentétpár kiélezéseképpen, míg Szúnahaumon Dzsisszáfaur forró és Séninnaur hideg tájai egyaránt tömve voltak földrajzi nevekkel, a saunisi erdőövezetben nem volt egy sem. Nem lett volna értelme: az egyes jaršinákon kívül nem volt minek nevet adni. Itt száz meg száz napon át gyalogolhatott az ember, vagy körberepülhette egész Saunist anélkül, hogy bármiféle különbséget látott volna két pont között – övezeten belül, hiszen a jaršinák, a prienišinák és a šiunidinák egymástól nagyon különböztek, de két jaršinát puszta szemmel megkülönböztetni lehetetlen volt. Nem voltak hegyek, tavak, folyók, semmi, aminek nevet lehetett volna adni. A dzsungel intenzív élete asztalsimaságúra gyalulta a tájat, ahonnan sok millió helyi csillagévvel ezelőtt eltűnt minden domborzati jellegzetesség.
Itt lent, a talaj közelében pedig nem is lehetett látni semmit. Az óriási jaršinalevelek elfogták a fényt, csak nagy ritkán akadt olyan hely, ahol véletlenül lejutott egy fénysugár, s a dzsungel apró állatai rajongva üdvözölték, táncoltak a fényben, amíg csak valahol a magasban egy levél megint oda nem billent a sugár útjába. Saunisiul šalis volt a neve ezeknek a parányi, néha csak pillanatokig, máskor akár napokig létező kis oázisoknak.
Mindenhol máshol a sötétség uralkodott. Hogy az állatok hogyan tájékozódnak idelent, arról könyvtárnyit vitatkoztak már a biológusok. A szaglásuknak nem sok hasznát veszik az örökké zuhogó esőben – igaz, éppen itt lent már nem mindenütt zuhog, mert a levelek előbb-utóbb együvé terelik a vizet, ami aztán vastag sugarakban, dübörögve zúdul le a törzsek között, vagy éppen a törzseken folyik végig. Két ilyen folyam – itteni nevén jaumus – között szinte nem esik az eső, bár a páratartalom akkora, hogy az ember nem tudna levegőt venni. A talaj viszont alig tűnik nedvesnek, mert pillanatok alatt beissza a vizet, és a jaršinák már szivattyúzzák is vissza, fel a magasba. A biológusok számítása szerint kétszáz napig tart, amíg egy vízmolekula eljut a gyökérzettől a jaršina csúcsáig.
A saunisiak beceneve a jaršinák tövében fekvő területre az, hogy kyndōmas, vagyis főzőedény. Forró, párás, sötét. A három kislány mindazonáltal nyugodtan sétálgatott idelent, negyed bolygónyira hazulról, az aiskane „saját jaršinájának”, Sailemyvandrylīris Jarinais Mynōnasnak a törzsei között. Zárt jauširuhát viseltek, hasonlót a szúni űrruhákhoz, csak oxigénfejlesztő helyett légcserélővel, hiszen oxigén volt itt bőségesen, csak közvetlenül beszívni nem lehet, mert a dzsungel levegője nemcsak fullasztóan párás és forró, de büdös is, és tele van egészségtelen anyagokkal. Ha nem lenne a šiunidinaövezet, amely a jaršinák és prienišinák övezetének levegőjéből kiszűri ezeket az anyagokat, a sarkvidéken sem lehetne lélegezni a szabad ég alatt.
A jaršina méretei felmérhetetlenek voltak innen a talajról, de bárhonnan máshonnan is. Egy-egy törzs átmérője talajszinten akkora volt, vagy még nagyobb is, mint az aiskane épülete. A köztük levő távolság átlagosan ugyanakkora. A törzsek mélybarna, szinte fekete kérgének horpadásaiban mindenfelé apró állatok fészkei, odvai. Saipalis ezen a magasságon nem él, ők utálják a sötétséget, nem jönnek lejjebb az úgynevezett saipalishatárnál, ami a helyi viszonyoktól függően általában ezerötszáz-kétezer rígin magasságban húzódik, felülről, a csúcstól lefelé számítva.
Amikor bekapcsolták az antiöveket és elindultak az egyik törzs mentén lassan felfelé, már egy kicsit fogalmat alkothattak a jaršina méreteiről. Ötszáz rígin magasságban álltak meg először, körberepülték Juorus néhány törzsét, és ugyanolyannak találták őket, mint a talajon. Semmivel sem voltak vékonyabbak, semmit sem csökkent a sötétség, minden változatlan volt. Pedig magasabban jártak, mint a Galaxis legtöbb magas tornya, felhőkarcolója.
Ezeregyszáz rígin magasságban látták meg az első saipalisokat. Ketten voltak, egy ágon futottak, ők is meglátták a lányokat. Nyomban irányt változtattak és odajöttek hozzájuk, a gyenge saunisi gravitációnak és kicsiny termetüknek köszönhető villámgyors mozgással. Vijjogó, sziszegő, huhogó hangjaikat Aini kitűnően értette, így Ninda és Szinensi is.
– Hyyy – mondták, ami egyfajta üdvözlést jelentett, de azt is, hogy „látlak”. A nyelvükben semmiféle nyelvtan nem volt, ezt a szót használták a látás fogalmával kapcsolatos minden közlésre, mint például „látod?”, „nézd, ott van”, „láttam”.
Aini megérintett egy gombot az ȳdisén, s a készülékből felhangzott ugyanez a szó. Emberi torok nem lenne képes kiadni azokat a hangokat, amikkel a saipalisok társalogtak.
A beszélgetés a saipalisok időszámítása szerint hosszúra nyúlt.
– Sssyyy huuuhhh – mondta egyikük, ami valami olyasmit jelentett, hogy „biztonság barátság”, vagyis most nem kell tartani ragadozó madaraktól, barátkozhatnak.
– Yyyss ttt – felelte Aini. „Jóllaktatok és kellemes az időjárás?”
– Kkk – mondta a saipalis, ami egyszerre jelenthetett igent és elköszönést, és már rebbentek is, a szemvillanás gyorsaságával felszaladtak egy ferde ágon és eltűntek a félhomályban.
– Ritkán jönnek le ide – mondta Aini –, jobban szeretik a világosabb szinteket.
Ahogy emelkedtek, egyre több saipalist láttak az ágakon ugrálni és közöttük röpködni, kis mancsukat széttárva leugrottak, a karjuk és a törzsük közötti bőrlebernyeg segítségével vitorláztak, s ha ragadozómadár közeledett – egyből felhangzott a vysss, vysss riadójel –, csak összecsukták a karjukat és több száz rígint zuhantak, egy-egy karmozdulattal kikerülve az ágakat, aztán széttárták a karjukat és lefékezték a zuhanást, már messze a madár látókörén túl.
Már olyan magasan jártak, mint egy hegy, és a jaršina törzsei még mindig ugyanúgy vonultak mellettük, a levelek, gyümölcsök, magok ugyanúgy a törzseken, az ágakon ugyanúgy ugráltak a saipalisok és más kisebb állatok, madarak szálltak körülöttük, és egészen lassan növekedett a fény. Aztán elérték az utolsó kiterjedt levélréteget, s most már igazán világos volt. De ekkor már alig láttak saipalist, ide a magasba nem jönnek föl, túl könnyű célpont lennének a madaraknak.
Végül aztán elérték Sailemyvandrylīris Jarinais Mynōnas törzseinek csúcsát. Kiértek az őserdőből. Ameddig a szem ellátott, minden irányban méregzöld szőnyeg terítette be a tájat, és távolabbra nézve semmiből sem látszott, hogy ez nem a talaj, hanem afölött vannak olyan magasan, mint sok világon a hegyek. Fölöttük a vakító kék égbolt, amin soha nem volt felhő, mert akkora volt a levegő nedvességtartalma, hogy azonnal kicsapódott, és persze ömlött rájuk az eső.
– Ez Saunis igazi arca – mondta Aini, új szokásuknak megfelelően nem fárasztva magát a hangos beszéddel, hiszen a mentális közlés sokkal kényelmesebb és gyorsabb volt. – Ez a Zöld Golyó. Nincsenek vízfelszínek, nincsen domborzat, minden a fák birtoka. Ezért emlegetjük mi saunisiak minden második mondatban a Saunis fáit.
←oe-10 Môṙdỳn [-15] Csoportokra osztani az embereket, és azt gondolni, hogy az határozza meg tulajdonságaikat, hogy melyik csoportba tartoznak – milyen ártatlan szórakozásnak tűnik, ha csak ennyit tud róla az ember. (Ninda: Nemlétező politikai beszédeim, 112.) :: Sỳÿndoṙeìa, Lũakẽàń, 59. śyỳllu 55., a rózsaszín órájaoe‑10 Môṙdỳn oe-11 jaršina [-8] Egyszer elmondtam neki, miért indítunk mi pereket a nevében, akkor is, ha az őt ennyire nem érdekli. Végighallgatott, és azt mondta: Igazad van, én ezt nem gondoltam át. Végtelenül büszkévé tett, hogy olyat tudtam neki mondani, amire még ő sem gondolt. (Hiragi: Találkozásaim Nindával, 68. sómir) :: Saunis, jaršinaövezet, 16 126, 41oe‑11 jaršina oe-12 ËẼnaḩý [-22] Hány milliárd ember lehet ebben a pillanatban is a Galaxisban, aki azon töri a fejét, hogy mi az a különleges, amit mások látnak bennem, és ők miért nem látják. A válaszom egyszerű. Nem láthatod meg a különlegességet, sem bennem, sem senkiben, amíg a saját különlegességedet meg nem értetted. (Ninda: Kommentárok az Első Szíanhoz, 16. sómir)oe‑12 ËẼnaḩý→
ph-27 id [-1019] () :: Szúnahaum, Jasszani-Haugímú, 43 714. szahut nisszugópan, 542ph‑27 id ·· -997 740 008 szó (711 614+24 251+4143) 5 128 343 betű (4 963 013+165 330) 5 666 671 jel (@538 328) | 699, 69,9%, 421 730 idézet, 13:52 mű 1019 átlag, 131 szórás -22–109 (na-7, ne-4) | 0 címke 0 példányban 0 kategória 0% na-1 |
| 2266. nap, 324 szó/nap, 2263 betű/nap, 77:48/sómir, 0,95 oldal/nap | 2027.8.28.:1068, 3084 25. 22:30 | ||
pr Prológus | |||
| |||
| 250 (35%) | ||
na A HAJÓ | 29 (4%) 1 | ||
nb AZ ŰRBEN | 27 (3%) 30 | ||
nc RECEPTOR | 29 (4%) 57 | ||
nd A GALAXIS | 24 (3%) 86 | ||
ne LIAN, LIAN, LIAN | 24 (3%) 110 | ||
nf SZAISZ | 24 (3%) 134 | ||
ng MENEDÉK | 24 (3%) 158 | ||
nh HAZAÚT | 24 (3%) 182 | ||
ni ABRONCSVILÁG | 22 (3%) 206 | ||
nj LETELEPEDÉS | 23 (3%) 228 | ||
| |||
| 250 (35%) | ||
oa NAMINDAN-DZSÚMI | 30 (4%) 251 | ||
ob HÍRNÉV | 25 (3%) 281 | ||
oc LIMELULLÍ | 24 (3%) 306 | ||
od SAUNIS | 21 (3%) 330 | ||
oe ALAPPONT | 22 (3%) 351 | ||
of SẄTỲM ŮY DÅI ÁP | 26 (3%) 373 | ||
og SZINDORIA | 24 (3%) 399 | ||
oh A KISLÁNY | 24 (3%) 423 | ||
oi JANNÍHAUM | 25 (3%) 447 | ||
oj TANÍTÓ | 29 (4%) 472 | ||
| |||
| 198 (28%) | ||
pa HINNULDUD | 22 (3%) 501 | ||
pb SUGÁRGÁT | 27 (3%) 523 | ||
pc HANGILAORAN | 25 (3%) 550 | ||
pd AZ ELSŐ SZÍAN | 25 (3%) 575 | ||
pe SINNÍ | 22 (3%) 600 | ||
pf AUSTA VAIRȲNTA KYVOMAS | 27 (3%) 622 | ||
pg ILGÁ | 24 (3%) 649 | ||
ph A HOMBÉBAN | 26 (3%) 673 |