Lũakẽàń
62. èkaĩ 44.
a fehér órája
A Lõarmëy előtt összesereglett tömeg néhány száz főt számlálhatott, az ezret biztosan nem érte el. Śaŵllèy, mialatt felsétált a rögtönzött pódiumra, csendes mosollyal gondolt vissza azokra az időkre, amikor több tízezren gyűltek össze az utcákon és tereken, de egyáltalán nem azért, amiért most.
– Köszöntöm önöket. Śaŵllèy ËẼnaḩý vagyok, a projekt vezetője. A regionális koordinátor bízott meg, hogy vezessem ezt a beruházást, mégpedig azért, mert protekcióm volt nála: én voltam az. – Derültség. – Âriỳn úr, utódom e pozícióban azt mondta: ez egy komoly beruházás, ez akkora, mint egy Testvériség-hajó suárja, ehhez kell egy olyan szervezőzseni, mint én. – Nevetés. – Nem, zsenit igazából nem mondott. Azt mondta, hogy lesz munkám bőven, de meg tudom csinálni, én már annyi mindent csináltam, feltalálom magam. Ez egy közismert formula olyan esetekre, amikor valakit olyan feladattal akarunk megbízni, amihez hasonlót még soha nem csinált, és valószínűleg kudarcot vall. – Az emberek rázkódtak a nevetéstől. – De a koordinátor úr nem gondolt arra, hogy kitűnő szakemberekkel vagyok körülvéve, akik felépítik ezt a létesítményt, akkor is, ha én csak mímelem a munkát. Úgyhogy… – Széttárta a karját, megint felcsattant a nevetés, aztán a taps.
– Most pedig – emelte fel a karját Śaŵllèy, amikor elült a jókedv – itt az idő, hogy átadjam a közönségnek Ṙaẃ Mùseynuõp és Ḱâar Deŷmaséḩẙ – intett kezével balra és jobbra, a mellette álló alkotók felé –, e két ragyogó művész alkotását, a Lõarmëy üzleti központot!
←ph-13 engedelmesség [-32] Annyira triviális lehetett volna. Kíreán ideje lejár, jön valaki, aki eltávolítja – és magától értetődően a helyére. Hány milliószor fordult már elő a Galaxis történetében? Csakhogy aki eltávolította… az Ninda volt. (Ámmaít Ídara: Az elmaradt szindor forradalom, 480.) :: Szúnahaum, Jasszani, 43 713. senut fargiszíman, 770ph‑13 ph-14 id [-797] () :: Sỳÿndoṙeìa, Lũakẽàń, 62. èkaĩ 44., a fehér órájaph‑14 →
625599 d\dumas alexandre pere\dcrim10.zip::dcrim10.txt
645504 w\ward grady\mthes10.zip::mthesaur.txt
663362 z\zola emile\ztril10.zip::ztril10.txt
672650 l\lewis meriwether\lcjnl10.zip::lcjnl10.txt
695663 g\guthrie william\truck10.zip::truck10.txt
699447 – 99,8%
734721 m\motley john lothrop\jm85v10.zip::jm85v10.txt
742247 c\clough a h\plivs10.zip::plivs10.txt
747878 b\bunyan john\jbun210.zip::jbun210.txt
805922 w\ward grady\mpron10.zip::cmudict.txt
817811 s\shakespeare william\WS1.ZIP::00ws110.txt
ph-14 id [-797] () :: Sỳÿndoṙeìa, Lũakẽàń, 62. èkaĩ 44., a fehér órájaph‑14 ·· -765 (2118 › 60:12) 726 700 szó (698 747+23 816+4137) 5 032 459 betű (4 870 144+162 315) 5 569 577 jel (@537 118) | 686, 68,6%, 413 717 idézet, 13:52 mű 1020 átlag, 140 szórás -32–108 (ph-13, ne-4) | 0 címke 0 példányban 0 kategória 0% na-1 |
2180. nap, 331 szó/nap, 2308 betű/nap, 76:16/sómir, 0,97 oldal/nap | 2027.6.25.:1183, 3087 1. 17:11 |
pr Prológus | |||
ELSŐ RÉSZ | |||
A SÖTÉTSÉG MÖGÜL | 250 (36%) | ||
na A HAJÓ | 29 (4%) 1 | ||
nb AZ ŰRBEN | 27 (3%) 30 | ||
nc RECEPTOR | 29 (4%) 57 | ||
nd A GALAXIS | 24 (3%) 86 | ||
ne LIAN, LIAN, LIAN | 24 (3%) 110 | ||
nf SZAISZ | 24 (3%) 134 | ||
ng MENEDÉK | 24 (3%) 158 | ||
nh HAZAÚT | 24 (3%) 182 | ||
ni ABRONCSVILÁG | 22 (3%) 206 | ||
nj LETELEPEDÉS | 23 (3%) 228 | ||
MÁSODIK RÉSZ | |||
HAJNALSUGÁR | 250 (36%) | ||
oa NAMINDAN-DZSÚMI | 30 (4%) 251 | ||
ob HÍRNÉV | 25 (3%) 281 | ||
oc LIMELULLÍ | 24 (3%) 306 | ||
od SAUNIS | 21 (3%) 330 | ||
oe ALAPPONT | 22 (3%) 351 | ||
of SẄTỲM ŮY DÅI ÁP | 26 (3%) 373 | ||
og SZINDORIA | 24 (3%) 399 | ||
oh A KISLÁNY | 24 (3%) 423 | ||
oi JANNÍHAUM | 25 (3%) 447 | ||
oj TANÍTÓ | 29 (4%) 472 | ||
HARMADIK RÉSZ | |||
AZ ÚJ FÉNY | 185 (26%) | ||
pa HINNULDUD | 22 (3%) 501 | ||
pb SUGÁRGÁT | 27 (3%) 523 | ||
pc HANGILAORAN | 25 (3%) 550 | ||
pd AZ ELSŐ SZÍAN | 25 (3%) 575 | ||
pe SINNÍ | 22 (3%) 600 | ||
pf AUSTA VAIRȲNTA KYVOMAS | 27 (3%) 622 | ||
pg ILGÁ | 24 (3%) 649 | ||
ph – – – | 13 (1%) 673 |