„Hogy hátat fordított volna Sỳÿndoṙeìának? Dehogy. Akkorra mi már elvoltunk valahogy. Ő mindig azokra figyel, akik bajban vannak.”
ÀLAN: Hősköltemény
Már nem lehetett megmondani, kinek szól inkább a közönség ovációja, az énekesnőnek vagy annak a lánynak, akinek szavára kormányok buknak meg és világok élete fordul jobbra – így méltatta nemrég egy hinnul tévés, bár ez Nindát akkor sem érdekelte volna, ha tud róla. Nyugodt léptekkel kisétált a színpad közepére és várt, hogy az ujjongás csendesedjen. Háta mögött a magasban óriás kivetítőn látták az arcát.
– Hinnuldud, Salumat, Hanit, Ommudi, Argannesz – kezdte. – Jó sokan vagyunk. Megsúgták nekem, hogy itt a helyszínen nyolcezer néző van jelen, még ezer főt számlálnak a művészek és különféle segítőik, a tévénézők pedig az öt országban százmillióan. Saunison van egy mondás: elegen vagyunk ahhoz, hogy jól érezhessük magunkat!
Mennydörgő taps, amit aztán mintha elvágtak volna, amikor Ninda felnyújtotta kezét.
– De nem szövegelni jöttem.
Tenyerét rátette mellén a zárócsatra. Az kioldott, a szíj két fele besiklott a Ranguman törzsébe, a hangszer kecses mozgással megkerülte Nindát és elébe siklott a levegőben. Vízszintesbe fordult és szilárdan megállt Ninda előtt kézmagasságban.
Az ülőkét Ninda nem vette elő, állva maradt. Rátette balját a billentyűkre, és körbehordozta pillantását a közönségen.
– Hoztam egy kis meglepetést.
Lenyomott egy billentyűt, rezegtetve rajta ujját, s felhangzott egy mély, lüktető hang. Aztán a jobb kezével szelíd dallamot adott hozzá.
Jallíni szin-nirenda,
szin-sónan akjá asz-inda,
ill-órippan rakannusz,
honen ind-ránanní akenda,
jalit szin-nukári arisszan,
dzsina rágun ikkan hugennusz,
im-jallíni dzsi-nukkan,
imbalóri szin-rinda,
il-lijóri san kulanda,
him ral-Limelullí,
in-nitandá sihadullí…
A közönség hátán a hideg futkosott a gyönyörűségtől. Egy vadonatúj Limelullí-dal, aminek itt az ő világukon, a szemük láttára zajlik az ősbemutatója, méghozzá az ő nyelvükön!
De a meglepetéseknek nem volt vége. A második versszakról akinek volt nyelvtudása, megállapíthatta, hogy ugyanaz – hanit nyelven. S harmadjára elénekelte szúniul is. Amikor a dal véget ért, kilépett a hangszer mögül és meghajolt.
– Mint nyilván tudjátok – kezdte, amikor elhallgatott a hosszas ünneplés –, a zenét és a szúni nyelvű szöveget én írtam. A hinnul fordítás Nimpat hin-Jatturáni munkája, hanitra pedig Hilolami fordította le.
A közönség lelkesen megtapsolta őket is.
Ninda sosem szorítkozott csak a saját dalaira, most is elénekelt egy régi szúni dzsimentát, a tizennyolcadik évezredből való Asszugéni Rintugit, modern szúni nyelven és átírva az ő jellegzetes stílusára. A lelkes taps után fölvette a hangszerét és visszasétált a színpad mögé, ahol hinnulok, hanitok, salumatiak, szindorok, saunisiak, s még nyolc-tíz nemzet képviselői – a rendező országokból és máshonnan is – ölelgették, rázták a kezét, veregették a hátát, mindegy, csak a közelében lehessenek. Ninda megköszönte és leült hátul a művészek társalgójában. Tűz persze nem égett benne, és a bútorzat is más volt, de valamicskét mégis emlékeztette a janníhaumra. Például abban, hogy mindig talált beszélgetőpartnert. Az első Ankur nin-Jamullíni volt, Hinnuldud egyik legnagyobb énekes sztárja, aki a haját hat hosszú, derékig érő fonatban hordta, mindkét karján egy csomó karperec és láncocska csörgött, és hosszú, irizálva ragyogó sötétkék ruhát viselt.
– Imádlak – közölte Nindával minden bevezető nélkül, és gyengéden megsimogatta Ninda asztalon nyugvó keze fejét. – Nagyon jó, amit csinálsz, és tündérien bánsz a közönséggel.
– Kösz – felelte Ninda higgadtan.
– Tudod, én végigturnéztam már ötven világot és húsz nyelven énekelem a dalaimat – persze csak ötöt beszélek közülük –, és mondhatom, hogy a hinnulok között az egyik legismertebb vagyok, ez nem kérkedés, ez szimpla tény. De ha én holnap abbahagynám az éneklést, tíz év múlva, vagy használjuk a te időszámításodat, száz év múlva annyira emlékeznének rám, mint egy jellegzetes formájú kőre a sivatagban. Nekem csak a zenémet szeretik. Téged viszont igaziból szeretnek. Téged magadat, nem csak a zenédet. Mondd, mi a titkod?
Ninda ránézett szelíd, nyugodt, nyílt pillantásával.
– Nem tudom – felelte.
– Sejtettem, hogy ezt fogod felelni – vigyorgott a fiú –, mert én figyelem ám a szerepléseidet, egy csomót megnéztem a szindoriai beszédeidből is, szóval ismerlek valamennyire.
– Ügyes vagy – bólintott Ninda, és töltött magának egy palackból, amin hinnul írással az állt, hogy Nonner-mittu. Nem sokat tudott hinnulul, de az ábécét már megtanulta. – Sokan állítják a tévében, hogy én kiismerhetetlen vagyok.
– És te mit gondolsz? – adta vissza a labdát Ankur széles mosollyal.
Ninda kortyolt egyet az enyhén csípős, nagyon élénk gyümölcsízű üdítőből.
– Hogy mindnyájan azok vagyunk. Mindenkit meg lehet ismerni valamennyire, de teljesen még önmagunkat sem ismerhetjük. Mégis összehasonlíthatatlanul jobban, mint amennyire mindenki más ismerhet minket.
– Hát… azért ezt nem gondoltam… – Ankur elkomolyodva, figyelmesen nézett a szőke kislányra, aki szokásos nyugalmával, kutató tekintetével pillantott vissza rá. – Te ismered Rennuki szun-Nirnallí műveit?
Ninda nemet intett.
– Ő is ezt mondta? – A fiú bólintott. – Sokan mondták már a történelemben. Ez egy elég magától értetődő dolog, nem?
– Hát végül is… – Ankur kipillantott oldalra és fölemelt kézzel jelzett egy lánynak, aki visszaintett. – Mindjárt mennem kell, én következem. Idehallgass, nem tudom, tudunk-e még találkozni ebben a forgatagban, de szívesen beszélgetnék még veled.
Ninda elővette a suagját és odaadta a kódját.
– Megtalálsz. Kicsiny hely a Galaxis, ha barátsággal méred.
Ankur mosolyogva kelt föl.
– Kicsit emlékeztetsz a húgomra. Ő is folyton bölcseket mondott, amikor annyi idős volt, mint te. Most már inkább a csajozással meg fiúzással foglalkozik. De az az érzésem, hogy te sose fogsz kinőni a bölcs mondásokból.
– „A kisgyerekek nem tudnak semmit, de tele vannak gondolatokkal. Az öregek már tudnak mindent, de gondolataik nincsenek többé.” Ezt pedig Serimmut mondta, egy régi helvor szerző. Az öregeket illetően alighanem a kreativitás, az eredeti gondolatok megfogyatkozására gondolt.
Ankur csettintett két ujjával és elment a színpad felé. S egy pillanat múlva megállt Ninda mellett a következő beszélgetőpartner, egy szőkésbarna lány.
– Vȳnt laiski?
– Ēnas ly struonis – nézett ő föl mosolyogva. A lány lehuppant mellé.
– Luima Leiši Synē Āndreia Andromēdē Suoreina Laiskeina Syndrovaiškeinastrynovāksidiunis aike Strynodāksis nō Šynideikas nō Kaitsydīnindraiskavaikšiunē. Te ne szólj semmit, tudom a teljes jormynádat kívülről. Harmadfokú félnegyed unokatestvérek vagyunk Āndrikas Satsyvaiškiōrison és ötödfokú másodkeresztezett unokatestvérek Lȳndramis Vylindairȳnkason át. Ráadásul a jaršinánk is egy vonalon fekszik a tiétekkel, Vārdykas Mynondairuonkēvas Antradēmis. És ismerem az aiskanédet is.
Ninda számára ez a pergő nyelvvel elhadart bemutatkozás olyan kristálytiszta volt, mintha a másik lány elővett volna egy hatalmas családfarajzot és piros vonallal bejelölte volna az őket összekötő kapcsolatokat, meg a jaršinatérképen is hasonlóképpen. Ilyen szintű rokonságokat sehol máshol nem tartanak számon, de a saunisiak szemében a kétszeresen kimutatott távoli rokonság plusz a jaršinák közötti kapcsolat felért egy közeli rokonsággal. Ez a lány az unokatestvére.
←pa-16 színpad [-19] Száz meg száz világon történt meg, hogy emberek és gépek sokaságát mozgatták meg azért, hogy engem megvédjenek. Nem értették, hogy engem senki sem akarhat megölni, mert csak azoknak vagyok fontos, akik szeretnek. (Ninda: Életem egy falevélen, 83. sómir) :: Hinnuldud, Dzsúmun Auríhaum, 43 691. famut féninnulgan, namindan-harvakin, 120pa‑16 pa-17 fellépés 1 [-20] Hogy hátat fordított volna Sỳÿndoṙeìának? Dehogy. Akkorra mi már elvoltunk valahogy. Ő mindig azokra figyel, akik bajban vannak. (ÀLAN: Hősköltemény)pa‑17 pa-18 fellépés 2 [-12] Nem azonnal alakult ki, csak fokozatosan, hogy bármi történik a spirálkar legnagyobb részén, ahhoz neki valami köze van. Ha nem is volt jelen, véleményt nyilvánított, hozzászólt az eseményekhez, egyre gyakrabban. És még gyakrabban volt hivatkozási alap. (Szillon Nomboka Marotomandi: Útjaim Nindával, 206.)pa‑18→
ph-27 id [-1019] () :: Szúnahaum, Jasszani-Haugímú, 43 714. szahut nisszugópan, 542ph‑27 ·· -997 740 008 szó (711 614+24 251+4143) 5 128 343 betű (4 963 013+165 330) 5 666 671 jel (@538 328) | 699, 69,9%, 421 730 idézet, 13:52 mű 1019 átlag, 131 szórás -22–109 (na-7, ne-4) | 0 címke 0 példányban 0 kategória 0% na-1 |
| 2267. nap, 324 szó/nap, 2262 betű/nap, 77:50/sómir, 0,95 oldal/nap | 2027.8.30.:229, 3084 25. 22:30 | ||
pr Prológus | |||
| |||
| 250 (35%) | ||
na A HAJÓ | 29 (4%) 1 | ||
nb AZ ŰRBEN | 27 (3%) 30 | ||
nc RECEPTOR | 29 (4%) 57 | ||
nd A GALAXIS | 24 (3%) 86 | ||
ne LIAN, LIAN, LIAN | 24 (3%) 110 | ||
nf SZAISZ | 24 (3%) 134 | ||
ng MENEDÉK | 24 (3%) 158 | ||
nh HAZAÚT | 24 (3%) 182 | ||
ni ABRONCSVILÁG | 22 (3%) 206 | ||
nj LETELEPEDÉS | 23 (3%) 228 | ||
| |||
| 250 (35%) | ||
oa NAMINDAN-DZSÚMI | 30 (4%) 251 | ||
ob HÍRNÉV | 25 (3%) 281 | ||
oc LIMELULLÍ | 24 (3%) 306 | ||
od SAUNIS | 21 (3%) 330 | ||
oe ALAPPONT | 22 (3%) 351 | ||
of SẄTỲM ŮY DÅI ÁP | 26 (3%) 373 | ||
og SZINDORIA | 24 (3%) 399 | ||
oh A KISLÁNY | 24 (3%) 423 | ||
oi JANNÍHAUM | 25 (3%) 447 | ||
oj TANÍTÓ | 29 (4%) 472 | ||
| |||
| 198 (28%) | ||
pa HINNULDUD | 22 (3%) 501 | ||
pb SUGÁRGÁT | 27 (3%) 523 | ||
pc HANGILAORAN | 25 (3%) 550 | ||
pd AZ ELSŐ SZÍAN | 25 (3%) 575 | ||
pe SINNÍ | 22 (3%) 600 | ||
pf AUSTA VAIRȲNTA KYVOMAS | 27 (3%) 622 | ||
pg ILGÁ | 24 (3%) 649 | ||
ph A HOMBÉBAN | 26 (3%) 673 |