„Ha elmesélsz egy történetet, a hallgatóid lelkében olvashatsz – akárcsak ők a tiédben és azéban, aki a történetet megírta. A zenénél ugyanez a helyzet.”
Lí-Nindaran: Gondolatok, 33. sómir
Ḱaŷndïm
57. ńaũḱan 15.
a lila órája
– Természetesen lojális vagyok a kormányomhoz – felelte Åmmaĩt, s kortyolt még egyet az italából. – Hiszen állami alkalmazott vagyok. De még inkább lojális vagyok Sỳÿndoṙeìa népéhez, az eskümhöz híven.
– A kettő egy és ugyanaz, nem? – kérdezte ỸỲllan doktor, szemorvos.
– A kormány és a nép?
– Nem, dehogy. A kormányhoz való lojalitás egyúttal a népnek tett eskü megtartását is jelenti, és megfordítva, nem igaz?
– Szeretném hinni, hogy igen.
– Tehát nem biztos benne?
– Néha nehéz biztosnak lenni.
– Meséljen valamit erről a Nìïndà-ügyről.
– Róla mesélhetek éppen, de az ügyről nem tudok, mert az nem létezik.
– Titkos – bólintott értőn az orvos.
– Dehogy titkos. Nincs mit titkolni. Egy sũùnỹ gyerek, a mi naptárunk szerint még hatéves sincs, és semmi egyebet nem csinál, mint amit minden sũùnỹ gyerek tesz az ő korában. Iskolába jár és egy karikadobós játékot játszik, hasonlót a mi śeênilünkhöz. Pontosan nem tudnám megmondani, gyerekkoromban nemigen játszottam śeênilt.
Az orvos mosolygott.
– Ön megpróbálja elterelni a szót, én viszont az egyetemi lap riportereként is dolgoztam. Most előveszem riporteri vénámat és kérdőre vonom önt. Az a politikai botrány, amibe a kislány belekeveredett, az talán csak szóbeszéd? Ön odautazott az Aulang Laipra – hibátlanul ejtette a hajó nevét, zenei hangsúlyok nélkül –, állítólag azért, hogy egy sũùnỹ gyerekkel találkozzon, miközben a hajón utazott az a volt elnöki tanácsadó. Ez véletlen egybeesés?
– Igen, doktor úr – felelte nyugodtan Åmmaĩt. – Ez véletlen egybeesés. Karri a Testvériség bármelyik hajójára felszállhatott volna. Ninda és ő soha nem hallottak egymásról, tudtommal soha nem beszéltek. Ebben tévedhetek, de Nindát az az ember egyáltalán nem érdekli, tehát nem hiszem, hogy beszélt volna vele. Pontosítok. Nindát a nagy tekergő Galaxisban minden és mindenki érdekli, rendkívül nyitott és közvetlen gyerek, és amikor interjút adott Nombokának, akkor megkereste Karrit, hogy Nomboka beszélhessen vele is. De saját állítása szerint csak küldött neki egy üzenetet, hogy ki akar vele beszélni és hol találja, aztán nem foglalkozott többet a dologgal.
– Á, igen, az a bizonyos interjú. Az elég komoly fejfájást okozott az ön hivatalának, ugye jól tudom?
– Nézőpont kérdése, hogy az interjú tette-e, vagy az a néhány száz honfitársunk, aki aztán kemény munkába kezdett avégett, hogy ellenünk fordítsa a Testvériséget.
– No igen, persze. Az valóban eléggé meggondolatlan cselekedet volt részükről.
Åmmaĩt fejében ekkor szólalt meg a vészcsengő. Az orvos a VŶLN ügynöke! Nekik áll érdekükben elterelni a figyelmet arról, hogy a sũùnỹellenes tüntetést megrendezték, a cél az állóvíz megkavarása volt, hogy a közvélemény Sũùnahaùm ellen forduljon. Csak túl jól sikerült, mert a tüntetők megtámadtak egy sũùnỹ családot, amit a VŶLN igazán nem akarhatott, bár különösebben nem bánta volna – ha ez aztán nem váltja ki a Testvériség ultimátumát. De a VŶLN zavaros céljait és még zavarosabb módszereit ismerve akár még ez is szándékukban állhatott.
Körülnézett. A többi vendég szétszóródott a házban, s akik ebben a szobában voltak, azok az átellenes sarokban foglaltak helyet, egy négytagú társaság, ők is valami politikai eszmecserébe bonyolódtak, mint a sỳÿndoṙok gyakran, ha nem volt jelen külföldi. Aztán visszafordította tekintetét az orvosra.
A sỳÿndoṙ titkosszolgálat nem szokta elsietni, hogy beavatkozzon egy-egy ügybe. Kivárják, hogy mikor jön el az ő idejük. De amikor úgy érzik, hogy eljött, akkor biztosan számítani lehet rájuk. Csak azt nem lehet tudni, hol, mikor és hogyan fognak megjelenni.
Tizenötödike van. Ha az ultimátum miatt akarnak beavatkozni, most még korai. Ha másért… de persze elsősorban az a kérdés, hogy mit akarnak éppen őtőle. Ő nem kulcsszereplője ennek az ügynek, az ultimátum óta semmiképpen. Az most már az egész vezetés problémája.
Az orvos hirtelen felállt.
– Bocsásson meg, az öreg vesék már nem működnek a régi módon. De át is engedem a kisasszonynak.
Udvariasan biccentett Ḩaỳŷt felé, aki akkor lépett a szobába. Világospiros lòŷban volt, ami kiemelte alakját. A másik társaságban levő négy férfi érdeklődve nézte.
Åmmaĩt is felállt.
– Gyere, sétáljunk egyet – súgta a barátnőjének, és belekarolt. Igyekezett nyugodtan kimenni a szobából.
– Valami baj van? – kérdezte a lány azon a hangon, amikor az ember nem igent vagy nemet vár válaszul, mert pontosan tudja, hogy a válasz igen lenne, a kérdés lényege az volt, hogy mi az a baj.
Åmmaĩt odahajolt hozzá, és a fülébe súgott, olyan arccal, mint aki éppen valami nagyon bizalmas szerelmes szavakat mond.
– Csinálj úgy, mintha enyhe rosszullét fogott volna el. Haza akarsz menni, és én természetesen elkísérlek.
– Mi a csodának?…
– Csssst… ne csinálj feltűnést.
Kisétáltak a villából, hátra, a parkolóhoz.
– Megmondanád, mi volt ez? Végre egyszer eljöttünk egy partira, és…
Hirtelen elhallgatott, mert észrevett valamit barátja arcán.
– Valami komoly baj van, igaz? – kérdezte egészen más hangon.
– Igen. El kell mennünk innen. Szükségem van egy kis időre, hogy átgondoljam.
Beszálltak a kocsiba. Åmmaĩt csak magasan a város fölött szólalt meg ismét, egy olyan beszélgetést folytatva, amit sosem kezdtek el.
– Ha egyszer így vagyunk, elviszlek egy barátomhoz. Elég jó orvos. Megvizsgál. Bizonyára nem komoly az egész, de szeretnék nyugodt lenni mindkettőtök felől.
Ḩaỳŷt szeme villámlott egyet, aztán a férfi felemelt ujját látva lassan bólintott.
– Jól van – felelte. – Köszönöm. Én is szeretném, ha minden rendben lenne. Persze talán túlaggódom az egészet…
– Majd kiderül.
Aztán már nem beszéltek többet az úton. Rövid utazás volt. A város egy pontján Åmmaĩt leszállt egy kis udvarra, lezárta a kocsit, és besétáltak egy épületbe. Szálloda, ismerte fel Ḩaỳŷt. Åmmaĩt készpénzzel fizetett az automatánál, és felmentek egy szobába. Minden kényelmet nélkülöző, olcsó kis hely volt. Egy ágy, két szék, egy kis fürdőszoba.
– Most már beszélhetünk – ült le Åmmaĩt az egyik székre.
Ḩaỳŷt állva maradt.
– Azt hiszem, elég jól viselem, nem? Hogy jutott eszedbe ez a képtelenség a kocsiban, hogy én terhes vagyok, te śỹvỳ? A törvény tiltja, hogy valakinek lehallgassák a kocsiját. Pláne egy diplomatáét! Ez nem jutott eszedbe? Kinek adtuk elő ezt a színjátékot?
– A VŶLN-nek – közölte Åmmaĩt tárgyilagosan. A lány lélegzete elakadt. – Persze hogy tiltja a törvény. De van róla elképzelésed, hogy ez őket mennyire érdekli?
Ḩaỳŷt lassan bólintott.
– Igen, van elképzelésem. Ők szálltak rád?
– Nagyon úgy fest.
– De hát mit akarhatnak?
– Fogalmam sincs, kicsim. Az biztos, hogy a Testvériség miatt van, de annak az ügynek az irányítása teljesen kicsúszott a kezemből… ha ugyan a kezemben volt valaha, vagy bárkiében, szerintem az események csak mentek a maguk útján… mindegy. Nem tudom, mit akarnak éppen tőlem.
– És azzal, hogy elrohantunk onnan, talán megtudod?
– Nyilván nem. Csak semmi kedvem nem volt bájologni ỸỲllan doktorral, miközben tudom, hogy nekik dolgozik.
– ỸỲllan?! Ezt nem mondhatod komolyan. Tudod, hány embernek mentette meg a látását?
Åmmaĩt mosolyt erőltetett az arcára.
– Attól még láthat ő maga is. Olyasmiket is, amiket mások nem szeretnének, hogy lásson.
A lány mély sóhajjal leült mellé.
– Még kiszállhatsz, kicsim. Nem vagy hozzám láncolva. Nem kell vállalnod ezt a veszélyt.
– Ugyan már. – Ḩaỳŷt megvonta a vállát. – Ostobaság. Mit csinálhatnak velem, elrabolnak? Minek tennék? Hogy téged kényszerítsenek? Mire?
– Nem tudom. Talán ez a része tényleg ostobaság.
– Meddig maradunk itt? – pillantott körül Ḩaỳŷt a szobában, amely kiáltó ellentétben volt a jómódú üzletember házával, ahonnan olyan hirtelen eljöttek.
– Csak amíg kigondolok valamit.
←nf-17 történetek [53] Mindenre odafigyel, minden érdekli. Mindent és mindenkit megfigyel és kielemez. Véleményt ritkán nyilvánít – ha mégis, az csak egy töredéke annak, amit gondol, az is leegyszerűsítve. (Sileni: Naplóm Nindával, 43 982. nisszugópan)nf‑17 nf-18 titkosszolgálat [103] Ha elmesélsz egy történetet, a hallgatóid lelkében olvashatsz – akárcsak ők a tiédben és azéban, aki a történetet megírta. A zenénél ugyanez a helyzet. (Lí-Nindaran: Gondolatok, 33. sómir) :: Sỳÿndoṙeìa, Ḱaŷndïm, 57. ńaũḱan 15., a lila órájanf‑18 nf-19 tüntetés [52] Néha megkérdezik, engem lecsuktak-e valaha Szindorián. És senki sem hiszi el, hogy ha lecsuktak volna, már nem élnék. (Ninda: Életem egy falevélen, 62. sómir) :: Jakamma, Aulang Laip, 43 615. nodzsat saurgéman, 790nf‑19→
ph-21 id [-931] ()ph‑21 ·· -856 733 660 szó (705 436+24 081+4143) 5 082 599 betű (4 918 508+164 091) 5 620 327 jel (@537 728) | 693, 69,29%, 417 724 idézet, 13:52 mű 1019 átlag, 184 szórás -75–109 (ph-19, ne-4) | 0 címke 0 példányban 0 kategória 0% na-1 |
| 2224. nap, 328 szó/nap, 2285 betű/nap, 77:01/sómir, 0,96 oldal/nap | 2027.7.27.:247, 3085 11. 20:31 | ||
pr Prológus | |||
| |||
| 250 (36%) | ||
na A HAJÓ | 29 (4%) 1 | ||
nb AZ ŰRBEN | 27 (3%) 30 | ||
nc RECEPTOR | 29 (4%) 57 | ||
nd A GALAXIS | 24 (3%) 86 | ||
ne LIAN, LIAN, LIAN | 24 (3%) 110 | ||
nf SZAISZ | 24 (3%) 134 | ||
ng MENEDÉK | 24 (3%) 158 | ||
nh HAZAÚT | 24 (3%) 182 | ||
ni ABRONCSVILÁG | 22 (3%) 206 | ||
nj LETELEPEDÉS | 23 (3%) 228 | ||
| |||
| 250 (36%) | ||
oa NAMINDAN-DZSÚMI | 30 (4%) 251 | ||
ob HÍRNÉV | 25 (3%) 281 | ||
oc LIMELULLÍ | 24 (3%) 306 | ||
od SAUNIS | 21 (3%) 330 | ||
oe ALAPPONT | 22 (3%) 351 | ||
of SẄTỲM ŮY DÅI ÁP | 26 (3%) 373 | ||
og SZINDORIA | 24 (3%) 399 | ||
oh A KISLÁNY | 24 (3%) 423 | ||
oi JANNÍHAUM | 25 (3%) 447 | ||
oj TANÍTÓ | 29 (4%) 472 | ||
| |||
| 192 (27%) | ||
pa HINNULDUD | 22 (3%) 501 | ||
pb SUGÁRGÁT | 27 (3%) 523 | ||
pc HANGILAORAN | 25 (3%) 550 | ||
pd AZ ELSŐ SZÍAN | 25 (3%) 575 | ||
pe SINNÍ | 22 (3%) 600 | ||
pf AUSTA VAIRȲNTA KYVOMAS | 27 (3%) 622 | ||
pg ILGÁ | 24 (3%) 649 | ||
ph – – – | 20 (2%) 673 |