„Kiskorunkban szívesen építünk magunknak képzelt világot, ahol minden szép és jó, mindenki szeret mindenkit, és minden sikerül. Csak egyetlen tanácsot tudok adni felnőtt korotokra. Ne hagyjátok abba akkor sem.”
Lí-Nindaran: Az Első Szían,
68. sómir
68. sómir
A legtöbb szúni teherhajón a lakóteret valahol középen helyezik el, mert így a raktér héja azt is védi a sugárzástól. A Szíminnu esetében egészen a raktér közepén volt, alattuk és fölöttük húsz-húsz szinten árukkal megrakott konténerek, mindkét irányban kétszáz rígin szélességben. Egyetlen hely volt, ahol nem raktároztak semmit, az a rövid folyosó, ami az aungirkikötőt összekötötte a külső kapuval. A raktérbe is ki lehetett menni, és szabad is volt, de végtelenül unalmas hely volt, végeláthatatlan hosszú, egészen keskeny, üres folyosók a mennyezetig feltornyozott, hajszálpontosan a helyükre illesztett konténerek között. A rakteret is szektorokra osztják, és egy-egy szektor egész oldalfala kinyitható, így több száz konténert egyszerre lehet kirakodni. Ezt persze az űrben csinálják, ezért azokat a szektorokat olyankor légmentesítik.
Annál otthonosabb volt a lakótér, mint mindenütt a szúniknál. A lakószinten tizenhat szektor, nidzsitől joriig, számozás nélkül, hiszen csak egy szinten voltak – a fölötte levő már a park volt. A tizenhat szektorból kilencet, nidzsitől sigóig teljes egészében lakásoknak és közösségi tereknek tartottak fenn, s csak a jo és ri oldal szektorai szolgáltak mindenféle műszaki célra.
Nindáék a lakórész közepén, a taszu szektor belsejében kaptak két gantirlakást. Mindkettő egy-egy kis parkra nyílt, fenn az emeleten. A két park a janníhaum két oldalán volt, zegzugos folyosók kötötték össze őket.
Mivel minden lakószektorban egyetlen janníhaum volt, vagyis kilenc az egész hajón, és ötszáz emberre számítanak egy janníhaumot, ötezer lakosával a Szíminnu túlnépesedettnek számított. Hargdzseni, aki elkalauzolta őket a szállásukra, elmondta, hogy a legtöbben, akik az előző dzsúmiban ezen a hajón éltek, most is itt vannak, őket is azért tudják befogadni, mert ketten elmentek a hajóról. Sok a gyerek, mondta elégedetten. De persze ez a kis többlet még nem gond a népesség eltartása szempontjából, tette hozzá. Lakás nincs több, az igaz.
Az, hogy sok a gyerek, azt okozta, hogy elég volt besétálniuk a taszu janníhaumba – Ninda természetesen nem mulasztotta el köszönteni a Tűz Őrzőjét mint Kis Őrző – és helyet foglalniuk az egyik asztalnál, azonnal híre ment az egész hajón, hogy van egy ivutjuk. Ettől kezdve Lít állandóan, egymást váltva simogatták a gyerekek. Persze megszokta, így volt mindenhol, amerre járt.
– Hallottam ám rólad – állt meg az asztaluknál egy kopasz férfi, Ilgrúhi. – Te vagy az, akit a szindorok úgy tisztelnek, mint valami szellemet.
Ninda bólintott.
– Igen, így van. Pedig én nem tettem ezért semmit.
– Hát azt azért nem hinném, hogy több millió ember csak úgy ötletszerűen elkezd valakiért rajongani. Vagy nem tudom, mennyien vannak, de biztosan elég sokan.
– Sokan – bólintott Szinensi. – Az ÀLAN mozgalom nem vezet nyilvántartást és nem számolja a tagjait, de csak a fővárosi tüntetéseken már kétmilliós tömeg is összegyűlik. És ő vezeti a népszerűségi listát.
– Kik között?
– Mindenki között. Nincsen senki, akit a szindorok annyira imádnának, mint őt.
Ilgrúhi lezökkent a padra.
– Mondd, tudsz te énekelni?
Ninda bólintott.
– Tudok.
– És szoktál énekelni a szindoroknak?
Ninda nevetett.
– Nem. Csak a családommal énekelek, a Felhő gyermekeivel.
– Én is – felelte Ilgrúhi. – Állítólag elég jól, van némi ismertségem ezzel kapcsolatban, de egyetlen dzserang se hallott rólam soha. Milliós rajongótáborom nekem sincs. Te hogy csináltad?
Ninda pontosan értette, hogy Ilgrúhi neves énekes, és ha nincs is milliós rajongótábora, az nem jelenti, hogy nem ismerik és hallgatják milliók. Hamarosan megtudta, hogy jól értette.
– Beszélek hozzájuk.
– Igen, ennyit én is tudok.
– Akkor tudsz mindent – felelte Ninda nyílt tekintettel. – Ennél többet nem teszek. Elmondom nekik, amit ők maguk is gondolnak, de nem merik kimondani. Én kimondom helyettük, és ettől már ők is ki merik mondani. Egyre többen. „Kellhet bátorság ahhoz, hogy belépjünk a Sulgí-barlangba. De sokkal nagyobb bátorság kell ahhoz, hogy elsőként lépjünk be.”
– Feddardin?
– Feddardin – bólintott Ninda. – „Az igazság akkor is igazság, ha senki sem beszél róla. Csak mit ér az ilyen igazsággal bárki, ha nem él már, mire az elhangzik?”
– Ez is Feddardin?
– Nem, ez a Fandirangé dzsullából való.
– Hm. Nem túl modernek az olvasmányaid.
– Száhpain-sédauni – mondta Szinensi tárgyilagosan.
– Nahát. Ilyen fiatalon?
Ninda elmosolyodott.
– Lian, lian, lian. Élt egyszer, valahol egy házban egy kisgyermek, aki elhatározta, hogy felfedezi magának a világmindenséget. Bár még csak tipegni tudott, habozás nélkül elindult, és ment egészen addig, amíg egy falhoz nem ért. Akkor megfordult és az ellenkező irányban indult el, ment, mendegélt, amíg el nem ért egy másik falhoz. Büszke volt magára, mert bejárta az egész világmindenséget. Szülei pedig a kerti padon ülve, mosolyogva figyelték.
– Ez miből… illetve ez bármikor játszódhat, bárhol!
Ninda bólintott.
– Simnunná.
– Azt akarod mondani, hogy minden olvasmányod akármikor játszódhat?
Ninda lassan bólogatott.
– Minden írásmű emberekről szól. Az emberek pedig minden időben, minden helyen emberek. Az események ha nem is ismétlődnek, elég hasonlóak tudnak lenni. Nekem elég sok közöm van a szindor diktatúrához – nem mondhatom, hogy sokat foglalkozom vele, mert nem, a szindor diktatúra foglalkozik sokat énvelem. Ez a diktatúra nem sokban különbözik a negyvenegyezres évek szolfilluni vagy a harmincnyolcezresek hirmdzsini diktatúrájától, és még mondhatnék százat, ezret, mármint ha ismernék ennyit, de nem olvastam ki a történelemkönyvet. Minden diktatúra nagyjából egyforma, valószínűleg a Hajnalkor óta, amikor még csak Ősi Földön épülhettek ki diktatúrák.
– Voltaképpen mi az a diktatúra? – szólt közbe Lerrini, egy háromszáz körüli nő. – Hallottam már a szót, de nemigen tudom a jelentését.
Ninda fölemelt a tálcáról egy ámszan szendvicset.
– Nézd meg ezt a szendvicset. Képzeld el, hogy egy olyan világon élsz, ahol tilos ilyen szendvicset készíteni. Hogy miért? Csak. Valaki megtiltotta, és ha megpróbálod, megbüntetnek. Vagy azt képzeld el, hogy szabadon készíthetsz ámszant, csak nem tudod megtenni, mert nem lehet kolbászt kapni az üzletekben. Vagy hogy gond nélkül készítheted, de nem hívhatsz meg mondjuk engem, hogy együnk együtt, mert én másik társadalmi csoportba tartozom, és az tilos.
Lerrini fölemelte a kezét.
– Várj, várj! Azzal, hogy nem lehet kolbászt kapni, nyilván a szegénységre gondoltál. De nemcsak diktatúrában lehet szegénység.
– Persze, de egy diktatúrában szükségszerűen szegénység van. Legalábbis rosszabbul élnek az emberek, mint ahogyan élhetnének. Ez egy sufummun-sifimmin. Először mondjuk van a szegénység, az emberek elégedetlenek. Ekkor jön egy ember és azt mondja: majd én rendet teszek, segítek rajtatok! Ő lesz a diktátor, de eszében sincs segíteni az embereken, a saját hatalmában kéjeleg, például építtet magának egy óriási palotát. Az embereket pedig fegyelmezi, hiszen különben fellázadnának. Arra költi az emberek pénzét, hogy olyan szervezeteket működtessen, amik összevernek és börtönbe zárnak mindenkit, aki nem illik a diktatúrába.
– De hát ez borzasztó.
– Igen – felelte Ninda rezzenéstelenül. – A diktatúra borzasztó.
– És mi van azokkal a társadalmi csoportokkal? – kérdezte Ilgrúhi.
– Szindorián én csavargó voltam – felelte Ninda tárgyilagosan. – Ez a szindor társadalom legalsó rétege. Egy csavargó semmi jóra nem számíthat senkitől, aki nem csavargó, vagy legalábbis nagyon szegény. Ha gazdagot láttunk, elbújtunk előle. És mindenki gazdagnak számított, aki rendesen volt öltözve.
– Miért, ti hogy voltatok öltözve? – kérdezte Lerrini.
– Fekete kezeslábast hordtunk… ami nem is volt fekete, csak koszos, az enyémet kimosták, otthon van a polcon… és fekete sapkát. – Levette a sapkáját. – Ezt. Akkor még fekete volt. Ezt az egy dolgot megtartottam. Talán én vagyok az egyetlen szúni, aki mindig sapkát hord.
←obt [-1018] HÍRNÉVHÍRNÉV ob-1 Szíminnu [105] Kiskorunkban szívesen építünk magunknak képzelt világot, ahol minden szép és jó, mindenki szeret mindenkit, és minden sikerül. Csak egyetlen tanácsot tudok adni felnőtt korotokra. Ne hagyjátok abba akkor sem. (Lí-Nindaran: Az Első Szían, 68. sómir)ob‑1 Szíminnu ob-2 levelezés [-3] Ha sokáig nézitek egymást, hasonlóvá váltok. (Ílgaszaumi, Közmondások és népi bölcsességek tára) :: Szíminnu, Iluku, 43 658. famut karisszinanob‑2 levelezés→
ph-27 id [-1019] () :: Szúnahaum, Jasszani-Haugímú, 43 714. szahut nisszugópan, 542ph‑27 id ·· -997 740 008 szó (711 614+24 251+4143) 5 128 343 betű (4 963 013+165 330) 5 666 671 jel (@538 328) | 699, 69,9%, 421 730 idézet, 13:52 mű 1019 átlag, 131 szórás -22–109 (na-7, ne-4) | 0 címke 0 példányban 0 kategória 0% na-1 |
| 2265. nap, 324 szó/nap, 2264 betű/nap, 77:46/sómir, 0,95 oldal/nap | 2027.8.28.:465, 3084 25. 22:30 | ||
pr Prológus | |||
| |||
| 250 (35%) | ||
na A HAJÓ | 29 (4%) 1 | ||
nb AZ ŰRBEN | 27 (3%) 30 | ||
nc RECEPTOR | 29 (4%) 57 | ||
nd A GALAXIS | 24 (3%) 86 | ||
ne LIAN, LIAN, LIAN | 24 (3%) 110 | ||
nf SZAISZ | 24 (3%) 134 | ||
ng MENEDÉK | 24 (3%) 158 | ||
nh HAZAÚT | 24 (3%) 182 | ||
ni ABRONCSVILÁG | 22 (3%) 206 | ||
nj LETELEPEDÉS | 23 (3%) 228 | ||
| |||
| 250 (35%) | ||
oa NAMINDAN-DZSÚMI | 30 (4%) 251 | ||
ob HÍRNÉV | 25 (3%) 281 | ||
oc LIMELULLÍ | 24 (3%) 306 | ||
od SAUNIS | 21 (3%) 330 | ||
oe ALAPPONT | 22 (3%) 351 | ||
of SẄTỲM ŮY DÅI ÁP | 26 (3%) 373 | ||
og SZINDORIA | 24 (3%) 399 | ||
oh A KISLÁNY | 24 (3%) 423 | ||
oi JANNÍHAUM | 25 (3%) 447 | ||
oj TANÍTÓ | 29 (4%) 472 | ||
| |||
| 198 (28%) | ||
pa HINNULDUD | 22 (3%) 501 | ||
pb SUGÁRGÁT | 27 (3%) 523 | ||
pc HANGILAORAN | 25 (3%) 550 | ||
pd AZ ELSŐ SZÍAN | 25 (3%) 575 | ||
pe SINNÍ | 22 (3%) 600 | ||
pf AUSTA VAIRȲNTA KYVOMAS | 27 (3%) 622 | ||
pg ILGÁ | 24 (3%) 649 | ||
ph A HOMBÉBAN | 26 (3%) 673 |