„Amikor a Kíreán-rezsim embereinek, és végül a vezetőjének olyan mondatokat szegezett, amikre egyszerűen nincs válasz a politika nyelvén, és nem is ezen a nyelven várt volna választ, mert őt csak a tények érdeklik – már akkor látnunk kellett volna, hogy Szindoria nem több, mint a kezdet egy hosszú-hosszú sorban.”
Szillon Nomboka Marotomandi: Útjaim Nindával,
110.
110.
43 664. senut szammunan
510
A mentőhajóra siklókocsin vitték át, aztán lefektették az ottani kórházi ágyba, de már csak egy derkit aludt, aztán enni kért. Most már teljesen kipihentnek látszott. Tartottak egy bőséges reggeli-ebédet Ómdzsendinnel és Fíharittal, s közben beszélgettek.
– Hol szállunk le voltaképpen? – kérdezte Szinensi.
– Ha útközben Sileni nagyon rosszul lenne, akkor a legközelebbi nagy hajón – felelte Fíharit. – Ha csak úgy lenne rosszul, hogy ráér az orvosi segítség otthon is, akkor az Ángahaur kórháznál. Ha pedig egyáltalán nem lesz semmi baja, akkor hazaviszünk benneteket Jasszaniba, és odamegy egy orvos a kórházból.
– Hol van az?
– A Ságasszip-hegységet ismeritek? No, annak az elgi lejtőjén épült egy fennsíkon, nagyon szép festői táj, az elgi oldalon a Rikangur völgye, dzsisszá felől pedig a Súhallip-tó. A kétezer-ötvenes szélességen fekszik, kellemes az éghajlata.
– Kǒ ga bwèn – kotyogott közbe Sileni. – Emlékszem egy tóra.
– No, ez remek – mondta Ómdzsendin –, ha emlékek jönnek vissza, az csak jó. Milyen volt a tó?
– Šëu… Hideg…
Homlokráncolva próbált visszaemlékezni. A lányok lekövették az emlékláncot, ami most lassan fölmerült a mélyből, és most már ők is a homlokukat ráncolták.
Evés után Sileni játszani kezdett Ainiékkal, Ninda pedig átment a szobájukba és elővette a suagját.
Szilaltu kep nanDargari kis híján elájult az ijedtségtől és a megtiszteltetéstől, amikor az adásrendező megszólalt a hangszóróból, inkább hörgésszerűen, mint értelmes beszéddel: – Ninda! Itt van… – és már be is kapcsolta az élő adásba. A képernyőn megjelent a jól ismert arc, amit mindennap láttak a tévében.
– Ninda vagyok – közölte. A tévés már éppen a nevét akarta kinyögni, amikor észrevette azt a kifejezést a hidegkék szempárban, ami a torkára forrasztotta a szót. Mélységes gyanakvás, helytelenítés, szinte már ítélet. És egy szempillantás múlva azt is megtudta, hogy miről. – Mi az a csilamó?
Dargari ereiben megfagyott a vér. Politikai hírelemző volt. Naponta foglalkozott Nindával. Mindent tudott róla, amit a nyilvánosság tudhatott. A szindoriai eseményeket ő közvetítette és elemezte. Már dolgozott róla egy dokumentumfilmen. Százszor is végignézte azóta a felvételeket. De arról nem is álmodott, hogy Ninda őt fel fogja hívni. És ha álmodott volna róla, akkor rémálmaiban sem úgy, hogy minden előzmény nélkül éppen ezt a szót fogja megkérdezni.
A kérdés nem lehetett valóságos kérdés. Ha nem tudná, mit jelent, nem egy tévéhíradót hív fel, hanem megkérdezi a legelső embert, aki tudhatja. Akárkit erről a világról. Nagyon is jól tudta. Ez nem érdeklődés, hanem számonkérés. Akkor pedig baj van. Nagyon nagy baj. És még nagyobb baj lesz.
Nem merte várakoztatni Nindát. Kinyitotta a száját, hogy válaszoljon, de Ninda megelőzte.
– Egyszer csak megszólal és mesélni kezd, hogy járt egy tónál. Fürödtek a tóban. A parton szárítkoztak éppen, amikor odajött egy ember és kiabálni kezdett velük. Azt kiabálta, hogy csilamó. A szülei nagyon megijedtek és mindannyian elmentek onnan. Mi az a csilamó?
Dargarinak semmi szüksége nem volt rá, hogy megkérdezze, ki volt az elbeszélő, akit Ninda nem nevezett meg. Pontosan tudta, és nem volt kétsége, hogy a nézők is tudják. Arra pedig ideje sem volt, hogy a tévések szokása szerint most beavassa azokat a nézőket, akik netán nem értesültek az eseményekről – nem mintha oka lenne feltételezni, hogy létezik ilyen. Ha Ninda tüsszent, azt is tudják.
– Persze ő sokkal kisebb annál, hogy tudhatná, de nekem van egy elképzelésem. Mi az a csilamó?
– Ez egy vulgáris kifejezés – préselte ki magából Dargari. Fogalma sem volt, mit mondjon, de azt biztosan tudta, hogy Nindát megvárakoztatni a lehető legnagyobb őrültség. – Ezt… ezt a szót a jalarokra és a hagondákra használják, és rasszista tartalma van.
– Mindjárt gondoltam.
Kis csend támadt, a riporternek most már végképp elképzelése sem volt, mit mondhatna. Annyira szívesen készített volna interjút Nindával, egymillió kérdést föltett volna neki… pályafutásának fénypontja lett volna. De így… esélye sincsen bármit kérdezni.
– Beszélni akarok azzal, aki a világotokat vezeti – közölte Ninda annak az embernek a magától értetődő természetességével, aki el sem tudja képzelni, hogy másképpen is lehet, mint hogy az államelnök minden egyes hiperfonhívásra eldob mindent a kezéből és rohan.
Csakhogy ő Ninda. Neki az államelnök tényleg minden mást el fog dobni a kezéből és ugrani fog. Mi mást tehetne? Éppen most, amikor mindennél jobban rá vannak szorulva a Testvériség jóindulatára? Különben is éppúgy bolondul Nindáért, mint mindenki.
– Bizonyára megérted, hogy ez egy kis időbe telik – mondta.
– Persze. Föl kell hívni és szólni neki. Megvárom.
Nagyon baljóslatúan hangzott. Dargari felidézte magában a Szindorián történteket. Adná a Galaxis, hogy az elnök úr képes legyen valami olyat mondani, amivel le tudja csillapítani.
Közben a stúdiósok mint az őrültek hívogattak mindenkit, hogy kapcsolatot teremtsenek az Elnökházzal. Végre sikerült. Ninda hiperfonja ezalatt várakozásban volt, csak egy arcképet mutatott. Akkor tért csak vissza, amikor az elnök belépett a közvetítésbe. Idősebb, joviális férfi volt, kerek arcán széles mosollyal.
– Üdvözöllek, Ninda – kezdte nyájasan. – Rendkívüli örömömre szolgál, hogy veled…
– Megtudtam, mi az a csilamó – közölte Ninda szárazon.
– …ööö… ó, valóban?
– Mitől lepődtél meg? Hogy létezik ez a szó, vagy hogy én megtudtam?
– Nos… inkább az lepett meg, hogy felhívtál emiatt. Egyébként az Elnökház nincs messze a hajódtól, nekem igazán nagy örömömre szolgálna, ha személyesen is…
– Csakhogy én már nem vagyok azon a hajón – vágott közbe Ninda.
– Hát hol… – Rokszagi elnök elharapta a mondatot. Ezzel az erővel a hegyektől is kérdezhetné, hogy miért mozdultak meg. – Nos, úgy értettem, hogy egy szó jelentése nem olyasmi, ami miatt fel szoktak hívni egy államelnököt – még szélesebben elmosolyodott. – Azt hiszem, neked valami gondod van ezzel a szóval.
Ninda elmondta neki is ugyanazt, amit a riporternek.
– Ó.
– Szerintem is „ó”. Legalábbis az én nézőpontom szerint ha egy harmincöt éves kisgyerek, aki nem emlékszik semmire a katasztrófa előtti időből, legelsőként azt az emléket tudja felidézni, amikor csilamónak nevezték, akkor az minimálisan „ó” – jelentette ki Ninda. – De azt hiszem, még jobban illik rá az a szó, hogy varhaszi. Remélem, a gép talál rá alkalmas fordítást. Én most jövök Szindoriáról – emelte föl a hangját –, ahol az elmúlt évek-évtizedek során valósággal fuldoklott az ország azoktól a bajoktól, amiket közvetve vagy közvetlenül a rasszizmus okozott, és még nagyon messze van az a pont, amikor már legalább azt elmondhatják, hogy elindultak fölfelé a verem legmélyéről. Alig hagytam magam mögött azt az országot. És rögtön belebotlok egy másik társadalomba, amit rasszizmus mérgez.
– Nagyon sajnálom, hogy ilyen tapasztalatot szereztél.
– Hát még a honfitársaid mennyire sajnálják! Az ő nevükben szólítalak fel, hogy indíts nagyon határozott antirasszista kampányt. Nemsokára felhívlak és megkérdezem, hol tart.
És kilépett a vonalból.
←oh-13 fölkelés [-25] Voltaképpen nem is három szülő nevelt föl, hanem öt. De kellett is hozzám ennyi. (Sileni: Naplóm Nindával, bevezető, 3.) :: Fáhinnur Hírauszi, 43 664. szahut nirséhagan, 388oh‑13 fölkelés oh-14 csilamó [9] Amikor a Kíreán-rezsim embereinek, és végül a vezetőjének olyan mondatokat szegezett, amikre egyszerűen nincs válasz a politika nyelvén, és nem is ezen a nyelven várt volna választ, mert őt csak a tények érdeklik – már akkor látnunk kellett volna, hogy Szindoria nem több, mint a kezdet egy hosszú-hosszú sorban. (Szillon Nomboka Marotomandi: Útjaim Nindával, 110.) :: Ílgaszun Rógauti, 43 664. senut szammunan, 510oh‑14 csilamó oh-15 miniszterelnök [-21] Ha valakit válaszok nélkül hagysz, kitalálja a saját válaszait. (Lí-Nindaran: Gondolatok, 812. sómir)oh‑15 miniszterelnök→
ph-27 id [-1019] () :: Szúnahaum, Jasszani-Haugímú, 43 714. szahut nisszugópan, 542ph‑27 id ·· -997 740 008 szó (711 614+24 251+4143) 5 128 343 betű (4 963 013+165 330) 5 666 671 jel (@538 328) | 699, 69,9%, 421 730 idézet, 13:52 mű 1019 átlag, 131 szórás -22–109 (na-7, ne-4) | 0 címke 0 példányban 0 kategória 0% na-1 |
| 2265. nap, 324 szó/nap, 2264 betű/nap, 77:46/sómir, 0,95 oldal/nap | 2027.8.28.:465, 3084 25. 22:30 | ||
pr Prológus | |||
| |||
| 250 (35%) | ||
na A HAJÓ | 29 (4%) 1 | ||
nb AZ ŰRBEN | 27 (3%) 30 | ||
nc RECEPTOR | 29 (4%) 57 | ||
nd A GALAXIS | 24 (3%) 86 | ||
ne LIAN, LIAN, LIAN | 24 (3%) 110 | ||
nf SZAISZ | 24 (3%) 134 | ||
ng MENEDÉK | 24 (3%) 158 | ||
nh HAZAÚT | 24 (3%) 182 | ||
ni ABRONCSVILÁG | 22 (3%) 206 | ||
nj LETELEPEDÉS | 23 (3%) 228 | ||
| |||
| 250 (35%) | ||
oa NAMINDAN-DZSÚMI | 30 (4%) 251 | ||
ob HÍRNÉV | 25 (3%) 281 | ||
oc LIMELULLÍ | 24 (3%) 306 | ||
od SAUNIS | 21 (3%) 330 | ||
oe ALAPPONT | 22 (3%) 351 | ||
of SẄTỲM ŮY DÅI ÁP | 26 (3%) 373 | ||
og SZINDORIA | 24 (3%) 399 | ||
oh A KISLÁNY | 24 (3%) 423 | ||
oi JANNÍHAUM | 25 (3%) 447 | ||
oj TANÍTÓ | 29 (4%) 472 | ||
| |||
| 198 (28%) | ||
pa HINNULDUD | 22 (3%) 501 | ||
pb SUGÁRGÁT | 27 (3%) 523 | ||
pc HANGILAORAN | 25 (3%) 550 | ||
pd AZ ELSŐ SZÍAN | 25 (3%) 575 | ||
pe SINNÍ | 22 (3%) 600 | ||
pf AUSTA VAIRȲNTA KYVOMAS | 27 (3%) 622 | ||
pg ILGÁ | 24 (3%) 649 | ||
ph A HOMBÉBAN | 26 (3%) 673 |