\H – magyar betű
\Y – szindor betű
\NH – nem magyar betű
\NY – nem szindor betű
\L – bármely betű
\NL – nem bármely betű
\WB – szókezdet
\WE – szóvég \HV – magyar magánhangzó
\NHV – nem(magyar magánhangzó)
\HC – magyar mássalhangzó
\NHC – nem(magyar mássalhangzó)

---

1 ←nc-8 kiri [-23] Ha az életet utazásnak fogjuk fel, akkor a válaszom: szükségünk van útitársakra hozzá. Bárminek tekintjük az életet: társak is kellenek. Sokfélék. (Lí-Nindaran: Az Első Szían, 44. sómir)nc‑8 nc-9 ünnepnap [1] A történelem az önző és az önzetlen emberek harcáról szól. (Ílgaszaumi, Terra-sóhipun, V9 rind, 80. sómir, 115. singir) :: Aulang Laip, Sielunt, 43 610. senut sziangdzsannc‑9 nc-10 Galaxis 1 [22] Azt mondják, én voltam az első tanítványa. Nem tudom. Azt sem tudom, mikor kezdtem tanulni tőle. De ő mindig azt mondja, hogy én voltam az ő tanára. Pedig nála többet ki tudhatna? (Szinensi: Ninda élete és tanítása, 1. sómir) :: Aulang Laip, Sielunt, 43 611. muhat saurgémannc‑10→

---

„A történelem az önző és az önzetlen emberek harcáról szól.”
 

Aulang Laip
Sielunt
43 610. senut sziangdzsan
Este többen is figyelmeztették, hogy reggel ne induljon iskolába, sziangdzsan van, az év utolsó napja, ünnepnap. Ez meglepte, mert Szindorián is ünnep az év utolsó napja, azt ünneplik, hogy vége az évnek és új év kezdődik – nekik csavargóknak ez volt a legnagyobb ünnepük, az ünnepi kavargásban könnyen el lehetett vegyülni és kizsebelni egypár részeget –, de hát Szindorián nyolcszáznegyven naponként van vége egy évnek, itt meg harminc. Mint megtudta, nem erről van szó, nem az év végét ünneplik: sziangdzsan a törzsek és klánok napja.
  A 2-nika janníhaum egyik pihenőszobájában aludt, nem volt benne több, mint egy ágy, egy lámpa meg egy polc az ágy fölött, amire letette az áintliemi emléket, és ott is felejtette, másnap jutott eszébe visszamenni érte, és akkor hazavitte a kis gantirlakásba, ahol nem járt már vagy fél éve, azaz tizenöt napja. Igazából nem a gantirban érezte magát otthon, hanem az egész Aulang Laipon. A janníhaumok pihenőinek nem volt saját fürdőszobája, egy kis folyosón át lehetett eljutni a közös fürdőszobákhoz és vécékhez, de mit bánta ezt ő, akinek azelőtt soha nem jutott semmiféle fürdőszoba – sokkal fontosabb volt, hogy a kis folyosó ajtaján egyenesen a janníhaumba lépett. Ebben az évben, ami most véget ér, csak huszonegy napot élt a szúnik között, senut napján érkezett és ma is senut van, és a hajónak csak egy töredékét ismerte meg, bár óriási területet bekóborolt, de a hajó méreteihez képest ez édeskevés – és egyre inkább azt érezte, hogy ő itt mindenhol otthon van. Először a hatalmas parkban a legfelső szinten, ott már első nap érezte, aztán a gantirban, és amikor végül elkeveredett a janníhaumba, ott a leginkább. Mindegyikben, ahol eddig járt, amint belépett, mintha hazaért volna. Pedig csupa ismeretlen arcot látott mindig, hiszen húszezer ember él a hajón, nyilván egész élete is kevés, hogy mindegyik személyes ismerőse legyen, de ez nem számított, hiszen mindenki úgy nézett rá és úgy beszélt vele, mintha közeli rokonok lettek volna. Valójában a janníhaumban érezte magát a legjobban. Elhagyott szindoriai életében is mindig emberek között volt, de a hasonlóság itt véget is ért. Ott majdnem mindenki ellenséges vagy közömbös volt, és néhányan barátságosak. Itt mindenki barátságos vagy közömbös, és senki sem ellenséges.
  A törzsek és klánok napja látszatra nemigen különbözött a többi naptól, csak többen voltak a janníhaumban. Negyven janníhaum van a hajón, ötszáz emberre számítanak egyet, és abból legalább háromszázötven-négyszáz eljött. Mindenki nem jöhet el egyszerre, hiszen a dzserangokat a suárban és a szísiben ki kell szolgálni, a kórházakban a betegeket el kell látni, vannak, akik maguk is betegek, és hagyományosan otthon maradnak az olyan kisbabák mindkét szülőjükkel, akik még túl kicsik az ilyen nyüzsgéshez – de az is hagyomány, hogy ilyen rendezvényre először huszonnégy éves korukban hozzák el őket, ezt Rongami mondta, aki éppen összefutott vele aznap reggel, vele volt Szinensi is. Ninda még mindig mosolygott azon, hogy egy-egy ilyen csöppség, aki az anyja karjáról csodálkozva figyeli a sokaságot, már huszonnégy éves. Ha ott marad Szindorián – képtelen volt úgy gondolni, hogy „otthon Szindorián” –, neki huszonnégy éves korára akár felnőtt gyereke is lehetett volna.
  A délelőtt nagy része ugyanúgy telt, mint bármikor a janníhaumban. Négyszázötvenkor azonban négy zengő, átható döndüléssel megszólalt a nagydob, amit Ninda már ismert a sáhaddif-hinahaóranról. Észre se vette, mikor hozták be a dobot, pár pillanatig kereste is, mire megtalálta a sokaságban. Most világos volt, jobban megnézhette. Kis kerekes állványon tolták be, egy nagydarab férfi kezelte, akinek a dob a derekáig ért. A férfi hétköznapi zöld köntöst viselt, és egyszerű fehér sarut. Óruhonginak hívták.
  Ahogy a négy ütés elhallgatott, vele elcsendesedett a janníhaum népe is, és középen, az üresen hagyott térségen énekelni kezdett egy kislány. Akkora, mint Ninda.
  – Singé jangina andzsituréni!
  – Silarine jakarina szanukilagéni – felelte rá egy fiúhang a tömegből.
  – Dzsangune rongina hilaharuszéni – énekelte a lány.
  – Dzsisszuni karriga szatuvakiréni – folytatta a fiú, és közben elindult a lány felé.
  – Jasszá hakurin silguttá, sangá jakilan dzsingertá – válaszolt a lány a fiú felé lépkedve, és középen találkoztak, az utolsó sort együtt énekelték.
  – Siddí sugiran szankirdá, fattí karigan halgittá!
  S ahogy megszólalt a zenekar is, egy sor táncos libbent be középre, azok se lehettek idősebbek Nindánál. Jelmezben voltak, különféle állatoknak öltöztek, de Ninda nemigen tudta felismerni őket.
  – Ez a dal legalább hatvanezer éves – súgta Ninda fülébe Szinensi. Ő addig észre sem vette, hogy ott áll mellette.
  – De milyen nyelven van és mit jelent?
  – Ez az ősi szúni nyelv. Mindjárt lefordítják.
  A táncosok nyilván az állatokat utánozták a mozgásukkal, a madarak csapkodtak a szárnyukkal, a szárazföldi állatok ugráltak, szaladgáltak. Aztán az énekesek mai nyelven is elénekelték a dalt.
  – Ordít az erdőben a dzsingé!
  – A folyóparton vadászik a dzsilurine!
  – Madárraj sétálgat a folyó szigetén!
  – Halat fog a folyóban a szisszuni!
  – A fák tövén lépked a munedzs, hullott gyümölcsöt keres!
  – Erdőn és folyón zajlik az élet, egyedül az emberek ünnepelnek!
  A későbbi versszakokat már csak mai nyelven énekelték. A dal elmesélte, hogyan zajlik az ünnep, hogy táncolnak és énekelnek a janníhaum tüze körül, esznek-isznak, történeteket mesélnek. Közben egyszer bejött egy csomó egészen apró kislány és kisfiú, sárga kezeslábasban, piros cipőben és ellenzős piros sapkában, és guggolva táncoltak, nagyon ügyesen. Ezek valamilyen madarak, jött rá Ninda, a sapka ellenzője a csőrük. Aztán egy furcsa állat, rengetegféle színben pompázott, nagy feje volt, amit négy nagyfiú cipelt, és hosszú teste, ami láncba kapcsolt gömbökből állt, meg volt neki szárnya és farka is. A dal végén ez az egy állat táncolt középen, mindenki távolabb húzódott, és egy kisfiú küzdött vele egy pirosan világító, hosszú pálcával, és a dal legeslegvégén megdöfte vele. Ettől az állat feje lángra lobbant, a fiúk még eltáncolták vele, hogy a végét járja, aztán az állat összeesett, az öt fiú körbefutotta, és akkor az egész társulat, negyven-ötven gyerek táncolt körülötte. A dalszöveg szerint ezt az állatot sudrídinek hívták, és megzavarta az ünnepet, mert meg akarta enni az állatokat, amikor már azok is együtt ünnepeltek az emberekkel. A hős neve, aki legyőzte, Haringaszi volt.
  Ninda nem sokat értett az egészből. A dal után, amíg egy automata eltakarította a szinte teljesen elégett sudrídi roncsait, Szinensi elmagyarázta, hogy ez egy ősi népi monda, de Ninda ezzel sem sokat tudott kezdeni, mert nem tudta, mi az.
  De jól érezte magát az ünnepen. Egész sor zenés-táncos előadást látott, és ő is táncolt a janníhaum tüze körül a többiekkel.

---

←nc-8 kiri [-23] Ha az életet utazásnak fogjuk fel, akkor a válaszom: szükségünk van útitársakra hozzá. Bárminek tekintjük az életet: társak is kellenek. Sokfélék. (Lí-Nindaran: Az Első Szían, 44. sómir)nc‑8 nc-9 ünnepnap [1] A történelem az önző és az önzetlen emberek harcáról szól. (Ílgaszaumi, Terra-sóhipun, V9 rind, 80. sómir, 115. singir) :: Aulang Laip, Sielunt, 43 610. senut sziangdzsannc‑9 nc-10 Galaxis 1 [22] Azt mondják, én voltam az első tanítványa. Nem tudom. Azt sem tudom, mikor kezdtem tanulni tőle. De ő mindig azt mondja, hogy én voltam az ő tanára. Pedig nála többet ki tudhatna? (Szinensi: Ninda élete és tanítása, 1. sómir) :: Aulang Laip, Sielunt, 43 611. muhat saurgémannc‑10→

---

ph-19 id [-487] () :: Sỳÿndoṙeìa, Ḱaŷndïm, 62. èkaĩ 49., a zöld órájaph‑19 ·· -424 (2133 › 60:39) 732 137 szó (703 953+24 041+4143) 5 071 289 betű (4 907 473+163 816) 5 608 821 jel (@537 532)	691, 69,09%, 416 722 idézet, 13:52 mű 1019 átlag, 172 szórás -63–109 (ph-18, ne-4)	0 címke 0 példányban 0 kategória 0% na-1
2209. nap, 329 szó/nap, 2295 betű/nap, 76:43/sómir, 0,96 oldal/nap | 2027.7.15.:1046, 3086 30. 18:29

	pr Prológus
ELSŐ RÉSZ
A SÖTÉTSÉG MÖGÜL	250 (36%)
	na A HAJÓ	29 (4%) 1
	nb AZ ŰRBEN	27 (3%) 30
	nc RECEPTOR	29 (4%) 57
	nd A GALAXIS	24 (3%) 86
	ne LIAN, LIAN, LIAN	24 (3%) 110
	nf SZAISZ	24 (3%) 134
	ng MENEDÉK	24 (3%) 158
	nh HAZAÚT	24 (3%) 182
	ni ABRONCSVILÁG	22 (3%) 206
	nj LETELEPEDÉS	23 (3%) 228
MÁSODIK RÉSZ
HAJNALSUGÁR	250 (36%)
	oa NAMINDAN-DZSÚMI	30 (4%) 251
	ob HÍRNÉV	25 (3%) 281
	oc LIMELULLÍ	24 (3%) 306
	od SAUNIS	21 (3%) 330
	oe ALAPPONT	22 (3%) 351
	of SẄTỲM ŮY DÅI ÁP	26 (3%) 373
	og SZINDORIA	24 (3%) 399
	oh A KISLÁNY	24 (3%) 423
	oi JANNÍHAUM	25 (3%) 447
	oj TANÍTÓ	29 (4%) 472
HARMADIK RÉSZ
AZ ÚJ FÉNY	190 (27%)
	pa HINNULDUD	22 (3%) 501
	pb SUGÁRGÁT	27 (3%) 523
	pc HANGILAORAN	25 (3%) 550
	pd AZ ELSŐ SZÍAN	25 (3%) 575
	pe SINNÍ	22 (3%) 600
	pf AUSTA VAIRȲNTA KYVOMAS	27 (3%) 622
	pg ILGÁ	24 (3%) 649
	ph  – – –	18 (2%) 673