„Hogy mit tartok életem legnagyobb szerencséjének? Hát természetesen azt a bizonyos hajnalt egy eldugott, koszos utcasarkon, ami megfordította az életemet. A csoport egymásra találását. És azt, hogy a felnőttek, akik gyerekkoromban körülvettek, láthatták még, hogy mi lett belőlem.”
Ninda: Feljegyzések az utánunk jövőknek,
2. kötet, 61. sómir, 19. singir
2. kötet, 61. sómir, 19. singir
43 615. szahut dzsorehan
810
– Na ugye – mondta Asszili elégedetten. – Nem is vagy te olyan rövidkéz, halligí.
– Nem neked köszönheti – felelte Illiki szárazon. – Te csak kritizálni tudsz, de én meg is tanítottam.
– Hát persze, lombisz. Éppen azért hívtalak téged, mert tudtam, hogy te meg tudod tanítani.
– Te is meg tudtad volna, ha jobb dobó lennél, daurta.
– Nono, lombisz, lassabban az öndicsérettel! Te nagyon ügyes dobó vagy, jó jaupikat vágtál ki most is, de a pontszámot nem a szép dobásra adják, hanem a találatra. És a találati százalékban nem állsz az élen.
Az apró kislány csak fölpillantott a nagyra, és nem szólt semmit. Ninda csendesen mulatott magában.
– No jó, lombisz – mondta Asszili. – Fölötted leszek az egyéniben, elhiszed?
Illiki cöcögött és még mindig nem szólt semmit.
– Jól van, lombisz, látom, építettél saját hajót. Ide hallgass. Akinek a pontszáma kettőnk közül alacsonyabb, az fizeti mindkettőnk csapatának sziangdzsan esti vacsoráját. A nyertes választja az éttermet.
Illiki meghányta-vetette magában.
– Ha Ninda eléri legalább egyikünk pontszámát, akkor őt is meghívjuk a csapatával együtt.
– Rendben.
Illiki föltartotta jobb tenyerét. Asszili nekicsapta a magáét. Kockázatos fogadást vállalt, mert Illiki valójában nagyon jó dobó, az egyik legjobb az egész mezőnyben, Séssinauri megmondta.
Ninda eltűnődött: egy szúni gyerek gond nélkül vállalhatja tizenhat, sőt huszonnégy gyerek éttermi vacsorájának költségeit. Tudott már annyit Szindoria gazdasági viszonyairól ahhoz, hogy tudja, ott egy ilyen fogadást csak gazdag szülők gyerekei tehetnek. De hát náluk mindenki gazdag. Illetve ehhez nem is kell annak lenni.
Persze neki is telne rá, hogy meghívja őket. Már akár az egész hajót meghívhatná. Kétszázezer palanja van a bankban, ebből mindenkire jutna tíz, annyit nem is lehet enni, hogy ez elfogyjon. De azt nem tudja, hogy mennyi pénze van egy olyan gyereknek, aki a szüleitől kapja és nem a núdzsahantól.
Séssinauri nevetett rajta később, amikor elmondta, mi jutott az eszébe. Persze hogy vállalják, meg se nézik a bankszámlájukat. Melyik szülő ne pótolná ki a gyereke pénzét, ha az elveszít egy ilyen fogadást?
Ninda pedig megállapította magában, hogy vannak apróságok, amiket még mindig nem tud a szúnikról.
Azok pedig őróla. Természetesnek vették, hogy ő is izgul a bajnokság miatt, ahogy közeledik, egyre jobban. Ő pedig egyre kevésbé izgult, s mostanra, négy nappal a bajnokság előtt már eltűnt belőle minden izgalom. Nyugodt volt, és nem volt benne semmi feszültség. A többiek, a saját csapata és az ellenfelek is, önbizalomnak tekintették ezt, a csapata győzelmébe vetett hitnek. Pedig nem az volt. Ninda nemcsak megjegyezte, amit Ikkanuri mondott, hogy játszani akarnak, hanem tovább is fejlesztette a gondolatot. Ha a játék a fontos, nem a győzelem, akkor nincs miért izgulni.
– Hát én nem tudnék ilyen haufí lenni – mondta Szinensi, amikor a fhangísilgun felé tartottak. Más útvonalon érkeztek, mert ő eddig a 4-tabe uszodában volt, Ninda pedig a 2-sigo egyik parkjában gyakorolt a csapatával, de ők ketten a hajó bármely távoli pontjairól tudtak beszélni, és nem kellett hozzá suag, semmilyen technikai eszközre nem volt szükségük.
– Haufí? – mosolygott Ninda.
– Aha, hideg és fekszik a tálban, amíg kikanalazod. Hogyhogy te nem izgulsz? Én nem is vagyok játékos, mégis izgulok.
– Semmilyen okot nem látok rá. Játszani fogunk, és aki elég ügyes, az nyer. De ami ennél fontosabb, az az, hogy jól érezzük magunkat és szép fengiriröptetéseket lássunk.
A fhangímesterek nem a silgunban voltak, hanem a jandri kis kertjében ültek és zenét hallgattak. Egy fiú játszott úldon. Kis csoport verődött össze körülötte. Szinensi is ott állt már. Ninda is beállt a nézők közé és figyelte a fiú ujjait, amint hol lassabban, hol gyorsabban jártak a fehér és fekete billentyűkön és a kis színes gombokon. Kezdte érteni az összefüggést. Ha jobbra vitte az ujját, magasabb hang szólalt meg – ha balra, akkor mélyebb. A feketék és a fehérek közötti különbséget nem értette, ha volt egyáltalán. Aztán megfigyelte, hogy a billentyűket a fiú nem egyszerűen megnyomja, mint az árusítóautomaták kezelőgombjait, hanem különféle mélységekig nyomja, sőt néha mozgatja ugyanazt a billentyűt, föl-le, és ezzel változik a hang.
Érdekesnek találta. És a zene is tetszett neki. Amikor a kis előadás véget ért, a nézők tapsoltak, a fiú pedig meghajolt és átült az egyik asztalhoz, kortyolt egy pohárból és beszélgetni kezdett a többiekkel. A közönség is szétszéledt, helyet foglaltak, elmentek a dolgukra.
Csak Ninda maradt ott az úld mellett, ami mozdulatlanul lebegett mellmagasságban, akárcsak a korong alakú ülőke, az a hasa magasságában állt a levegőben. Nézte a rengeteg színes gombot. Pirosak, narancsszínűek, rózsaszínűek, sárgák, zöldek, sötétzöldek, világoskékek, sötétkékek, lilák, barnák, feketék, szürkék. Fehér gomb nem volt, nyilván mert nem látszott volna jól a gép fehér burkolatán. Többféle formájúak voltak, korong, ovális, négyszög alakúak, kisebbek és nagyobbak. Csoportokba voltak rendezve, és minden csoportot összefogott egy négyzet, amit a burkolatra rajzoltak, és írtak rá egy nevet. SIOR-KIN. SIOR-AKUH. SINU-NIM. LIKAR. UMORI. Ilyen feliratok voltak mindenhol. A gombokon is. Szúni betűkkel volt minden, tehát ezek szúni nyelven vannak. Persze rövidítés valamennyi. LIKAR az nyilván likarantahu, hangerőszabályzó. ONG viszont nyilván nem ongéleves… sőt nem is ongahaut, vakarózni. Ezeknek nem lehet közük egy hangszerhez.
Egyszer csak megjelent az úld fölött egy kéz, és lenyomott egy gombot. Mély, búgó hang szólalt meg, s ahogy sorban lenyomkodta mellette, emelkedtek a hangok. Ninda fölpillantott. Az egyik fiú volt a jandriból, Kirgon, száznyolcvan körüli.
– Szép hangszer, mi?
Ninda bólintott.
– Próbáld ki nyugodtan, Isszandé sose szól érte, ha hozzányúlnak.
Ninda tehát kipróbálta. Érdekes volt, ahogy változott a hang aszerint, hogy milyen erővel és sebességgel nyomta le a gombokat. Megnyomott egy sárga gombot is, de az nem adott semmilyen hangot.
– A színes gombok nem szólnak – mondta Kirgon. – Azok megváltoztatják a billentyűk hangját.
Valóban. Most egészen más hangon szólt az úld, mintha egy másik hangszerré változott volna. Isszandé keze alatt is többféle hangot adott ki, egyszerre, olyan volt, mintha három-négy zenész játszott volna együtt.
– Nem jól csinálod – szólt oda Isszandé. – Ülj oda hozzá, úgy kell.
Ninda fölpillantott. – De hát én egyáltalán nem értek hozzá.
A nagyfiú bólintott, fölkelt, odajött. Megérintette az ülőke oldalát és lejjebb vitte a levegőben.
– Tessék, ülj rá.
Ninda leült. A korong mozdulatlanul, szilárdan tartotta, mintha nem is a levegőben lebegett volna, hanem lábakon állna. Isszandé lejjebb engedte a hangszert is, az aljából kihúzott még egy ülőkorongot magának, és nekifogott magyarázni.
←ng-14 politika [-21] Amikor arról mesélt, mennyire fontos pillanat volt életében, amikor készült elhagyni Szindoriát, és nézte, ahogy lezárják a tifongokat, én arra gondoltam: hiszen ő éppen olyan, mint a tifongok. Szilárd, rendíthetetlen, áthatolhatatlan. (Hiragi: Találkozásaim Nindával, 25. sómir) :: Hantérani, Testvériség Háza, 43 615. dzsirat nendihilganng‑14 ng-15 fogadás [-20] Hogy mit tartok életem legnagyobb szerencséjének? Hát természetesen azt a bizonyos hajnalt egy eldugott, koszos utcasarkon, ami megfordította az életemet. A csoport egymásra találását. És azt, hogy a felnőttek, akik gyerekkoromban körülvettek, láthatták még, hogy mi lett belőlem. (Ninda: Feljegyzések az utánunk jövőknek, 2. kötet, 61. sómir, 19. singir) :: Aulang Laip, 43 615. szahut dzsorehan, 810ng‑15 ng-16 tüntetés [16] Egyszer megkérdeztem, vajon ez a csendes, szelíd nyugalom hogyan fejlődhetett ki olyasvalakiben, aki fél gyerekkorát üldözött vadként élte a nyomornegyed sikátoraiban. Mosolygott és azt felelte: ez később jött. Azt nem mondta meg, hogy honnan. (Ámmaít Ídara: Barátságom Nindával, 6.) :: Sỳÿndoṙeìa, Ḱaŷndïm, 57. ńaũḱan 53., a piros órájang‑16→
ph-21 id [-931] ()ph‑21 ·· -856 733 660 szó (705 437+24 080+4143) 5 082 609 betű (4 918 521+164 088) 5 620 337 jel (@537 728) | 693, 69,29%, 417 724 idézet, 13:53 mű 1019 átlag, 184 szórás -75–109 (ph-19, ne-4) | 0 címke 0 példányban 0 kategória 0% na-1 |
| 2216. nap, 329 szó/nap, 2293 betű/nap, 76:44/sómir, 0,96 oldal/nap | 2027.7.15.:787, 3085 6. 18:50 | ||
pr Prológus | |||
| |||
| 250 (36%) | ||
na A HAJÓ | 29 (4%) 1 | ||
nb AZ ŰRBEN | 27 (3%) 30 | ||
nc RECEPTOR | 29 (4%) 57 | ||
nd A GALAXIS | 24 (3%) 86 | ||
ne LIAN, LIAN, LIAN | 24 (3%) 110 | ||
nf SZAISZ | 24 (3%) 134 | ||
ng MENEDÉK | 24 (3%) 158 | ||
nh HAZAÚT | 24 (3%) 182 | ||
ni ABRONCSVILÁG | 22 (3%) 206 | ||
nj LETELEPEDÉS | 23 (3%) 228 | ||
| |||
| 250 (36%) | ||
oa NAMINDAN-DZSÚMI | 30 (4%) 251 | ||
ob HÍRNÉV | 25 (3%) 281 | ||
oc LIMELULLÍ | 24 (3%) 306 | ||
od SAUNIS | 21 (3%) 330 | ||
oe ALAPPONT | 22 (3%) 351 | ||
of SẄTỲM ŮY DÅI ÁP | 26 (3%) 373 | ||
og SZINDORIA | 24 (3%) 399 | ||
oh A KISLÁNY | 24 (3%) 423 | ||
oi JANNÍHAUM | 25 (3%) 447 | ||
oj TANÍTÓ | 29 (4%) 472 | ||
| |||
| 192 (27%) | ||
pa HINNULDUD | 22 (3%) 501 | ||
pb SUGÁRGÁT | 27 (3%) 523 | ||
pc HANGILAORAN | 25 (3%) 550 | ||
pd AZ ELSŐ SZÍAN | 25 (3%) 575 | ||
pe SINNÍ | 22 (3%) 600 | ||
pf AUSTA VAIRȲNTA KYVOMAS | 27 (3%) 622 | ||
pg ILGÁ | 24 (3%) 649 | ||
ph – – – | 20 (2%) 673 |