„Egyáltalán nem éreztem jól magam Szindorián, ahol mindenfelé nyomort láttam, betegséget, szenvedést, félelmet, a sok száz éve tartó elnyomás maradványait. De ott maradtam, mert fontos voltam nekik, és számítottak rám.”
Ninda: Életem egy falevélen,
662. sómir
662. sómir
ẄẂliỳtin
59. lẙaikś 39.
a sárga órája
Nóoṙt az elsők között volt, akik már reggel keresetet nyújtottak be a Lũakẽàńi Egyetem ellen elégtelen szolgáltatás miatt, és az egész addig befizetett tandíjukat visszakövetelték, plusz kártérítést a kiesett idejükért. A sárga órájára már kétezer ilyen keresetet regisztráltak – az ÀLAN jogászai gyártották őket, a személyi adatoktól eltekintve mind egyforma volt –, ami nagyon nagy szám az egyetem tizenhétezer hallgatójához képest. És egyre tovább érkeztek az igénylések. Egyelőre csak a Lũakẽàńi Egyetem ellen, de már többen megtippelték a tévében, hogy más iskolák ellen is lesznek. És nemcsak iskolák ellen.
Ninda már nem foglalkozott ezzel. Egy dũúp tetején ült ẄẂliỳtin határában és a sivatagot szemlélte. Itt ugyanazt a ritka, csenevész sivatagi növényzetet látta, ami Lũakẽàń körül is volt. Sárgásvörös, darabos homok, benne minden pár lépésnél egy fűcsomó, leginkább alacsony, fejletlen sivatagi cserjék, nagy ritkán egy-egy félig kiszáradt fácska. És két háznyi méretű dũúp, ez meg valamivel távolabb egy másik, de annak kisebb volt a teteje. Ezen a dũúpon elüldögélhetett Ninda és harminc meglett férfi, akik persze mind azért másztak fel vele a szikla oldalába vágott lépcsőn, hogy megvédelmezzék, ámbár nem volt mitől, és a feje fölött most is ott lebegett az Uori és dzsindek is jöttek vele bőségesen. Ez a harminc ember meg a lent, a homokban figyelő kétszáz volt a homokba süppedt falucska egész lakossága.
– Nekem ez az otthonom – mondta Ninda. – Vagyis már nem, de ez volt. Ez a sivatag. Messze délen Lũakẽàń körül ugyanez terül el. Meg tudom különböztetni a déỹṙ és a mònÿp levelét, tudom, miről lehet felismerni a sẃmẁ és miről a dãḱi fészkét. Sütöttem is dãḱitojást valaha sokszor.
– Soványka koszt – dünnyögte Âsenṙì az itteniek furcsa kiejtésével, amit Ḱeŷl alig értett, de Ninda kitűnően.
– Az hát.
– De miben sütötted meg? – kérdezte Ḱeŷl, aki most egyedüli riporterként kísérte el, Larenka és Nomboka interjúkat készített Lũakẽàńban, az emberek véleményét tudakolták Ḱïyṙeàn bukásáról.
– Fóliában. Vannak azok a fémfóliák, amikben szendvicset meg mindenféle ennivalót árulnak. Tányérformát hajtogatsz belőle, beleütsz néhány tojást, és megsütöd. Hulladékfából raktunk tüzet, tűzpálcát mindig tudott lopni valaki, és ha elég volt a fa, meg is sült a tojás.
Az egyik férfi odajött a dũúp túlsó széléről és leült Ninda mellé. Nagydarab, szakállas ember volt, fehér sivatagi ůtumköntösben.
– Mi is csinálunk ilyet itt ẄẂliỳtinben. A dãḱitojás mellé reszelt vagy vékonyra vágott sajtot teszünk, szalonnát, hagymát, esetleg egyéb zöldségeket, és ẽyniń fűszerezzük.
– Bocsáss meg, kérlek – fordult oda a riporter –, azt hiszem, a nyelvjárásaink közötti különbség miatt nem értettem, amit a fűszerezésről mondtál.
– Ez ennek a vidéknek a fűszerezési szokása – magyarázta a szakállas. – A són kívül úgy tízféle fűszert használunk, és egy ilyen rántottába kettőt-hármat bele szoktunk rakni. Főleg csípőseket, amolyan ÿlp sivatagi módra. Meg is kínálnálak benneteket, ha meg nem sértelek.
Ninda és a tévés is pontosan tudta, hogy egy ilyen kínálást nem illik visszautasítani.
– Ez kedves tőled – mosolygott Ninda –, hamarosan úgyis lemegyünk innen, akkor majd örömmel fogadjuk.
A szakállas elnevette magát.
– Az nem fog ártani, mert derék északi barátod a végén még rosszul lesz idefönt!
Csakugyan nagyon meleg volt, a dũúp tetején nem volt egy lépésnyi árnyék sem, s a sivatagi délelőtt napja egyenesen rájuk tűzött. A dũúp tetejét korábbi viharokból maradt homok vékony rétege borította, így nem volt forróbb, mint a lenti homok. Az emberek széles karimájú napvédő kalapot viseltek. Ninda is kapott egyet, de csak hátravetette a hátára, a zsinórt a nyakára akasztva. A fején továbbra is a csavargósapkáját viselte. A fehér sivatagi lepelruha volt rajta, amit Fáún kapott, eléggé hasonlított az itteniek viseletéhez.
– Sokat jártam itt a délvidéken – mosolygott Ḱeŷl –, nem ijedek meg a naptól.
– Ez nem akármilyen nap – figyelmeztette egy fiatalember. – Ez a sivatagi nap!
– Gyerekkoromban több nyarat is töltöttem Âśunmëỹnben, a nagyszüleimnél.
– Ismerem – bólintott a Ninda mellett ülő szakállas. – A Dẁrmúun-oázistól nem messze, kint a zöld sivatag legszélén. Onnan már csak pár lépés a śĩìvý.
– Igen – bólogatott Ḱeŷl –, a testvéreimmel sokszor kimentünk a śĩìvýre légsiklóval. Hanem ide hallgassatok. Én elüldögélek itt veletek bármeddig, de a barátunk rántottát emlegetett, ami énnekem már csak érdekesebb, mint ez a sziklatető.
A szakállas nevetve tápászkodott fel és odalépett a riporterhez. Kezet nyújtott neki, sỳÿndoṙ szokás szerint megmarkolták egymás alkarját.
– Abban nem lesz hiba. Az én nevem pedig Ṙỳdeń. Ṙỳdeń Mõaśkoḩỹ ÃÀmleỳből, ahol éppily forrón tűz a nap és éppily némán csörgedezik a patak – mert ott sincs. Hanem lemászni csak akkor mászhatunk le, ha jön ez a gyermek is, akit legszívesebben a két tenyeremben vinnék vissza a faluba.
– Jövök már – felelte Ninda, és lementek ẄẂliỳtinbe rántottát enni.
Némi megütközést keltett, hogy ő is segíteni akar – Nìïndà személyesen?! –, de ő nyugodtan helyet foglalt Ṙỳdeń háza előtt az ócska zsámolyon, fölvett egy kést és szeletelni kezdte az índzsirpaprikát. Közben megzizzent a zsebében a suag.
– Sénu, sénu – mondta.
– Szídzsarg vagyok – szólt a zsebéből egy férfihang –, sófunnir-haurórangi, Ilsirut Héfannun. Mi a szándékod? A silguróhagit estére teljesen felbontjuk, a Szilgut Hauri holnap négyszázkor indul. Velük mész?
– Még maradnék Szindorián – felelte Ninda.
– Rendben. Jó lesz valamelyik hajó azok közül, amik utolsóként maradnak itt?
– Teljesen.
– Nemsokára jelentkezünk az utolsónak maradó hajók nevével.
A fódir letette. Ninda befejezte a paprikaszeletelést és hozzálátott a szalonnához.
A szindorok hallották a beszélgetést, de csak Ḱeŷl értette a nyelvet; fordítógépet senkinek sem volt ideje előkapni. A tévés elmondta nekik, miről volt szó.
Ṙỳdeń gyengéden pillantott le álltából Nindára, aki szokásos nyugodt mozdulataival darabolta a szalonnát.
– Hát te itt maradsz velünk, te csoda teremtménye a lũakẽàńi sivatagnak?
– Egy ideig igen – bólintott Ninda. – Persze nem ezen a vidéken. Továbbmegyek, körülnézek mindenfelé az anyabolygón, aztán más világokon is.
A férfi kis habozás után gyorsan, szinte csak jelzésszerűen ẁllëỹ mozdulatot csinált, aztán odahúzott egy másik zsámolyt, helyet foglalt és ő is munkához látott. Sokan dolgoztak ezen a rántottán, hogy az egész falu jóllakhasson vele; nagyrészt a szúni segélycsomagból volt, amit beletettek, nem is volt minden ismerős a szindoroknak, de ízletes volt és jó minőségű. Jó lett a rántotta is, helyi préselésű ïíndlevet ittak hozzá, aztán csak üldögéltek, beszélgettek.
A piros órájában érkezett meg a jegyzék a sófunnir-haurórangitól. Szihasszun Dzsilli, Immá Fáhinut, Sziden Rórangi, Sileni Fónird, Ófarrírangi, Halgémitun, Ászin Angíhauri.
Egyik sem volt ismerős. Ninda nyugodt mozdulattal kiválasztotta a Sileni Fónirdot, eltette a suagot és folytatta a beszélgetést.
←og-14 színházban [-20] Nem lehet bukottnak nevezni a diktatúrát, ha bárhol vannak még helyek, ahol fenntartják a légkörét. (Ninda: Beszélgetések, 206.)og‑14 színházban og-15 sivatag [-18] Egyáltalán nem éreztem jól magam Szindorián, ahol mindenfelé nyomort láttam, betegséget, szenvedést, félelmet, a sok száz éve tartó elnyomás maradványait. De ott maradtam, mert fontos voltam nekik, és számítottak rám. (Ninda: Életem egy falevélen, 662. sómir) :: Sỳÿndoṙeìa, ẄẂliỳtin, 59. lẙaikś 39., a sárga órájaog‑15 sivatag og-16 merénylő [1] Talán még a hatalommal sem lenne semmi baj – ha nem ragaszkodnának hozzá mániákusan még azok is, akik már elvesztették; sőt azok is, akiknek sose volt, csak fanatizálta őket a hatalmon levő. (Sileni: Ninda élete, 213.) :: Sỳÿndoṙeìa, ÅAr-Ḱumṙíi, 59. lẙaikś 40., a sárga órájaog‑16 merénylő→
ph-17 dírvizsga [-535] És mindig előbukkant egy-egy újabb világ, amiről mi sosem hallottunk, de Ninda hírneve már ott is elterjedt, ott is tömegek imádják. Egyszer megemlítettem neki ezt, hozzátéve, hogy mennyi rengeteg világ lehet még, ahol rajonganak érte, és nem is hallunk róla. Bólintott és azt felelte, képzeljem el, hogy akkor még mennyi világ lehet, ahol soha nem is hallottak róla. (Szillon Nomboka Marotomandi: Útjaim Nindával, 217.)ph‑17 dírvizsga -485 (2127 › 60:29) 730 076 szó (701 933+24 000+4143) 5 056 362 betű (4 892 821+163 541) 5 593 765 jel (@537 403) | 689, 68,89%, 415 721 idézet, 13:52 mű 1019 átlag, 159 szórás -50–109 (ph-16, ne-4) | 0 címke 0 példányban 0 kategória 0% na-1 |
2199. nap, 330 szó/nap, 2299 betű/nap, 76:35/sómir, 0,96 oldal/nap | 2027.7.10.:564, 3087 20. 0:30 |
pr Prológus | |||
ELSŐ RÉSZ | |||
A SÖTÉTSÉG MÖGÜL | 250 (36%) | ||
na A HAJÓ | 29 (4%) 1 | ||
nb AZ ŰRBEN | 27 (3%) 30 | ||
nc RECEPTOR | 29 (4%) 57 | ||
nd A GALAXIS | 24 (3%) 86 | ||
ne LIAN, LIAN, LIAN | 24 (3%) 110 | ||
nf SZAISZ | 24 (3%) 134 | ||
ng MENEDÉK | 24 (3%) 158 | ||
nh HAZAÚT | 24 (3%) 182 | ||
ni ABRONCSVILÁG | 22 (3%) 206 | ||
nj LETELEPEDÉS | 23 (3%) 228 | ||
MÁSODIK RÉSZ | |||
HAJNALSUGÁR | 250 (36%) | ||
oa NAMINDAN-DZSÚMI | 30 (4%) 251 | ||
ob HÍRNÉV | 25 (3%) 281 | ||
oc LIMELULLÍ | 24 (3%) 306 | ||
od SAUNIS | 21 (3%) 330 | ||
oe ALAPPONT | 22 (3%) 351 | ||
of SẄTỲM ŮY DÅI ÁP | 26 (3%) 373 | ||
og SZINDORIA | 24 (3%) 399 | ||
oh A KISLÁNY | 24 (3%) 423 | ||
oi JANNÍHAUM | 25 (3%) 447 | ||
oj TANÍTÓ | 29 (4%) 472 | ||
HARMADIK RÉSZ | |||
AZ ÚJ FÉNY | 188 (27%) | ||
pa HINNULDUD | 22 (3%) 501 | ||
pb SUGÁRGÁT | 27 (3%) 523 | ||
pc HANGILAORAN | 25 (3%) 550 | ||
pd AZ ELSŐ SZÍAN | 25 (3%) 575 | ||
pe SINNÍ | 22 (3%) 600 | ||
pf AUSTA VAIRȲNTA KYVOMAS | 27 (3%) 622 | ||
pg ILGÁ | 24 (3%) 649 | ||
ph – – – | 16 (2%) 673 |