„Mi neveltük föl, Ámmaít meg én. Mi neveltük föl? Mindig megkérdezem ezt magamtól. Nem is azért, mert volt egy csomó idő, amikor távol volt tőlünk. De föl lehetett őt egyáltalán nevelni? Vagy a vér szerinti gyerekeinkre mondhatom, hogy mi neveltük föl őket, ha felnőve olyanok lesznek, akiket egyáltalán nem értünk?”
Hait Kirísz: Emlékiratok, 585.
Aimas Synorīdis 6.
16 128
90
A Hallihuat Fónird nyugodtan, mozdulatlanul pihent a kikötő hatos szektorának betonján. A suárkapuk nyitva, mint mindig, a vásárlók ki-be áramló folyama is éppen olyan volt, mint máskor. A Testvériséget nem izgatta Ninda és az ÀLAN találkozója, eszük ágában sem volt korlátozni az emberek mozgását és ezzel csökkenteni a bevételeket. Az ÀLAN megállapodott az esszidzsinnával, hogy az embereik ott lehetnek a suárkapuban és bent a suárban is, fegyvertelenül, de legalább láttak mindent és tudtak jelezni a kintieknek.
Az ÀLAN-ban az izgalom tetőfokára hágott. Tudták, hogy Nìïndà pontos lesz, de csak nagyjából. Jöhet egy-két huszaddal, századdal, limlivel előbb vagy később is, neki az idő nem sokat jelent.
Nindának csakugyan nem sokat jelentett az idő. Amikor úgy gondolta, hívott egy aungirt az aiskanébe. Hazament a hajóra, egyedül, hiszen Ainit nem engednék a lakószintekre – ők otthon maradnak, a mentális kapcsolat segítségével jobban értesülnek mindenről, mintha a tévé előtt ülnének. Így, hogy a hajóból jön le liften, az egész ÀLAN azt fogja hinni, hogy egész idő alatt a Hallihuat Fónirdon tartózkodott, eszükbe sem jut arra gondolni, hogy jelenleg itt lakik Saunison, sőt nem is ezzel a hajóval érkezett.
Az aungir-sónurból az egyik lifthez sétált és lement a suárba. A figyelők persze azonnal észrevették, legalább ezren voltak a suárban. Rögtön szóltak a központnak, s a horribilis méretű biztonsági rendszer riadókészültségbe állt.
Ninda a fehér köntösét viselte. Rámosolygott a figyelőkre, akik visszamosolyogtak. Ők fekete nadrágot és piros pólót hordtak, a pólón Ninda arcképe és a jelvény, a nyakukban holoképes, lézerkódos igazolvány, amit ugyanúgy nem lehetett elrabolni tőlük, mint egy szúnitól a suagját. Fülükben hallgató, szájuk előtt mikrofon. Többségük egészen fiatal volt még. Ahogy végigkísérték Nindát a suár utcáján a kapu felé, mindnek az járt a fejében, hogy ez életük nagy pillanata. És hogy ha kell, a testükkel is megvédelmezik.
Mire Ninda kilépett a suárkapun, az egész közönség tudta, hogy jön. Látták a hatalmas kivetítőkön; a Testvériség szemernyi akadályt sem gördített az elé, hogy bent a suárban már kamerák vegyék Nindát. Nomboka némileg lemaradva követte, a suárkapunál már lassított is, hogy Ninda egyedül léphessen ki. Most a forgalom is leállt, a vásárlók is őt nézték.
– Jó estét, Sỳÿndoṙeìa – szólalt meg Ninda csendesen, szindor nyelven és szindor szokások szerint. A szúnik nem köszönnek, a saunisiak pedig nem használnak a napszakokkal kapcsolatos köszönéseket.
Világos nappal volt, hiszen a sarkvidéken voltak, hosszú-hosszú nappalban és nyárban, akárcsak Szúnahaumon. Itt azért nem volt egészen örök egyik sem, csak nagyon hosszú.
A számlálók szerint több mint kétszázezren voltak. Még az utolsó pillanatban is befutott egy hajó, a tuolréi illetőségű Nuttabin, huszonötezer emberrel. A kikötőben épített sok emelet magas lelátón minden helyet elfoglaltak.
Ninda odasétált a tifongokon kevéssel túl elhelyezett nagy, kerek, igazi szúni szokás szerinti asztalhoz – az ÀLAN egyenesen a Hallihuat Fónirdról bérelte, a szokásos padokkal.
– Itt üljek le? – nézett föl az emberekre, akik csak bámultak rá, lenyűgözve, hogy igazából látják, nem a tévéképernyőn át. Ninda helyet foglalt. Nomboka is odajött az asztalhoz, leült ő is. A szokásos falatkákat is a Hallihuat Fónirdról hozták a pincérrobotok, mert akkor holtbiztos, hogy ahhoz nem nyúlhatott emberi kéz.
– Kedves vendégeink – szólalt meg Nomboka –, kedves nézőink otthon a képernyők előtt! Itt ülünk Sůnwìs űrkikötőjében Nìïndàval és több mint kétszázezer emberrel, akik tizenhét különböző világról érkeztek ide azért, hogy szemtől szemben láthassák az ÀLAN mozgalom alapítóját, névadóját, vezetőjét.
– Ugyan már, Szillon – mondta Ninda. – Nem alapítottam én semmit. Azok a sivatagjáró fiúk-lányok alapították, akiket annak idején láttunk a tévében, amikor a színészt meg a kislányt megölték. Én még mindig nem tudom, mit keresünk mi itt, ebben a kikötőben.
– Találkozunk, beszélgetünk…
– De Szillon, kétszázezer ember nem tud beszélgetni egymással. Már kétszáz sem tud. Húsz még esetleg, de afölött már biztosan csoportokra fognak oszlani.
Nomboka habozott egy pillanatig, hogy most mit mondjon. Ninda folytatta:
– Nézz föl a lelátókra. Beszélget ott valaki? Alig. Engem figyelnek mind. Ami nem is csoda, elvégre azért jöttek ide, hogy velem találkozzanak – de mondd meg nekem, Szillon, vagy mondja meg közületek bárki: komolyan azt hittétek, hogy én kétszázezer emberrel beszélgetni tudok?
Néma csend, az embertömeg meglepve hallgatott.
– Hát nem tudok – közölte Ninda egyszerűen, és töltött magának egy korty íhafit.
– Igen, ez számunkra is világos – bólintott Nomboka megértőn. – Valójában ennek a találkozónak az ad különleges jelentőséget, hogy együtt vagy az ÀLAN-nal, nem hiperfonon érintkeztek.
– Igen, ezt értem. S most? Rendben, itt vagyunk. Mit fogunk csinálni itt együtt kétszázezren, játszunk egy parti śïllunŵrt?
Nomboka beharapta az ajkát. Ez a gyerek mindig rátalál a dolgok velejére.
– Vagy javasolok valami mást. Tegyél föl egy kérdést. Aztán valaki más a jelenlevők közül, egyenként, összevissza. Sorsoljatok, hogy ki kérdezzen. Ez egy kicsit hasonlít arra, hogy együtt beszélgetünk, még ha a végén csak ezerből egy kerül sorra.
– Rendben – bólintott a riporter. – Körülnéztél már Sůnwìson?
– Ó, igen. Gyönyörű világ. Jártam a jaršinaövezetben, megnéztem egy növényt… hát mit mondjak, átértékelsz tőle mindent, amiről addig azt hitted, hogy nagy. De a város is nagyon szép, egy részét bekóboroltam. Az itteniek tudnak hangulatosan építkezni.
– Van kedvenc világod? – kérdezte az első kisorsolt, egy idősebb asszony a lelátóról.
Ninda természetesen nem mondhatta ki Szúnahaum nevét.
– Talán éppen Saunis lesz az. De minden világnak megvan a szépsége. Tudtátok, hogy nincs két egyforma sivatag? Sỳÿndoṙeìa, Hinnuldud, Szaisz, So’meza… mind más. Pedig mindet egyszerűen csak homok borítja. Mindenütt mások az erdők, a házak, a hegyek. Én minden világot szeretek.
– Vagyis Sỳÿndoṙeìát is? – kérdezte a következő.
– Hát persze. Nem mondhatnám, hogy különösebben belopta magát a szívembe, az igaz. De vannak ott barátaim. Nekem semmit sem számít, hogy ott születtem, de az ÀLAN-nak igen. Több millióan vannak, akiknek a nevét sem tudom, de a barátaim – és vannak, akik személy szerint azok.
Ez nagy tetszést aratott.
– És ha megbukna a rendszer? – kérdezte egy férfi.
– Mi lenne akkor? – kérdezett vissza Ninda.
– Eljönnél Sỳÿndoṙeìára?
– Miért ne? Most sincsen semmi akadálya, ami engem illet. A Testvériség persze nem hajózik arra, ezért egyelőre nem tudok odamenni, de nekem nincs ellene kifogásom.
– Csakhogy nélküled nem fog megbukni a rendszer – mondta egy másik férfi.
– Akkor meg is érdemlitek, hogy megmaradjon – közölte Ninda. – És ha én meg sem születtem volna? Ha holnap a torkomon akad egy falat és megfulladok? Miért hiszitek, hogy a történelem egy-egy embertől függ?
– Miért, hány embertől függ? – kérdezte Nomboka.
– Semennyitől. Tudjátok, mi a tham? A történelem erői. Azok a természeti erők, amik az élettelen és az élő természetet meg az emberi társadalom mozgásait irányítják. A diktatúra meg fog bukni, mert nem lehet másképp. Minden diktatúra megbukik. Szóljon, aki tud kivételt.
←oe-13 városnézés [-22] Ez volt a legfőbb: meglátni őt. Ez éltetett mindenkit. Aligha volt köztünk bárki, aki utólag azt gondolta volna: nem érte meg. (ÀLAN: Hősköltemény) :: Saunis, Rīnilaiskas, 16 127, 36oe‑13 városnézés oe-14 rendezvény [31] Mi neveltük föl, Ámmaít meg én. Mi neveltük föl? Mindig megkérdezem ezt magamtól. Nem is azért, mert volt egy csomó idő, amikor távol volt tőlünk. De föl lehetett őt egyáltalán nevelni? Vagy a vér szerinti gyerekeinkre mondhatom, hogy mi neveltük föl őket, ha felnőve olyanok lesznek, akiket egyáltalán nem értünk? (Hait Kirísz: Emlékiratok, 585.) :: Saunis, Aimas Synorīdis 6., 16 128, 90oe‑14 rendezvény oe-15 rendezvény [3] Irányítani a tömeget olyan képesség, amit mindenkinek el kell sajátítani, aki vezető szerepre pályázik. Valamilyen szintű pszichológiai alapismeretek feltétlenül kellenek hozzá. Ez közismert. Amennyire tudjuk, Ninda az egyetlen, aki ezt egészen másképpen csinálja. (Aini: Ninda lélekrajza a csoport számára, 3. szint 1. kör, A7V rind, 65/23/711.)oe‑15 rendezvény→
ph-21 id [-931] ()ph‑21 id ·· -856 733 658 szó (705 435+24 080+4143) 5 082 592 betű (4 918 505+164 087) 5 620 320 jel (@537 728) | 693, 69,29%, 417 724 idézet, 13:52 mű 1019 átlag, 184 szórás -75–109 (ph-19, ne-4) | 0 címke 0 példányban 0 kategória 0% na-1 |
| 2219. nap, 328 szó/nap, 2290 betű/nap, 76:50/sómir, 0,96 oldal/nap | 2027.7.19.:1190, 3085 8. 21:40 | ||
pr Prológus | |||
| |||
| 250 (36%) | ||
na A HAJÓ | 29 (4%) 1 | ||
nb AZ ŰRBEN | 27 (3%) 30 | ||
nc RECEPTOR | 29 (4%) 57 | ||
nd A GALAXIS | 24 (3%) 86 | ||
ne LIAN, LIAN, LIAN | 24 (3%) 110 | ||
nf SZAISZ | 24 (3%) 134 | ||
ng MENEDÉK | 24 (3%) 158 | ||
nh HAZAÚT | 24 (3%) 182 | ||
ni ABRONCSVILÁG | 22 (3%) 206 | ||
nj LETELEPEDÉS | 23 (3%) 228 | ||
| |||
| 250 (36%) | ||
oa NAMINDAN-DZSÚMI | 30 (4%) 251 | ||
ob HÍRNÉV | 25 (3%) 281 | ||
oc LIMELULLÍ | 24 (3%) 306 | ||
od SAUNIS | 21 (3%) 330 | ||
oe ALAPPONT | 22 (3%) 351 | ||
of SẄTỲM ŮY DÅI ÁP | 26 (3%) 373 | ||
og SZINDORIA | 24 (3%) 399 | ||
oh A KISLÁNY | 24 (3%) 423 | ||
oi JANNÍHAUM | 25 (3%) 447 | ||
oj TANÍTÓ | 29 (4%) 472 | ||
| |||
| 192 (27%) | ||
pa HINNULDUD | 22 (3%) 501 | ||
pb SUGÁRGÁT | 27 (3%) 523 | ||
pc HANGILAORAN | 25 (3%) 550 | ||
pd AZ ELSŐ SZÍAN | 25 (3%) 575 | ||
pe SINNÍ | 22 (3%) 600 | ||
pf AUSTA VAIRȲNTA KYVOMAS | 27 (3%) 622 | ||
pg ILGÁ | 24 (3%) 649 | ||
ph – – – | 20 (2%) 673 |