\H – magyar betű
\Y – szindor betű
\NH – nem magyar betű
\NY – nem szindor betű
\L – bármely betű
\NL – nem bármely betű
\WB – szókezdet
\WE – szóvég \HV – magyar magánhangzó
\NHV – nem(magyar magánhangzó)
\HC – magyar mássalhangzó
\NHC – nem(magyar mássalhangzó)

---

-23 ←nc-4 Mwùɬnaĩt 1 [59] Szülővárosom egy hegylánc tövében épült, sík vidékre. Gyerekkoromban sokszor elnézegettem a hegyeket, tűnődtem, milyen lehet odafentről lenézni. De el sem tudtam képzelni, pedig láttam a moziban hegyről készült felvételeket. A valóság egészen más. (Ninda: Életem egy falevélen, 126. sómir) :: Sielunt, Aulang Laip, 43 610. szahut úsarrigan, 690nc‑4 nc-5 Mwùɬnaĩt 2 [-23] Azt felelte: az a gyerek, akinek nincs módja gondtalanul játszani, felfedezni a világot, a természetet, az nem gyerek, az kicsi felnőtt. Neki Szindorián soha nem volt erre lehetősége, mert mindig figyelni kellett, nem jönnek-e az ervések. (Sileni: Naplóm Nindával, 44 121. fínirrugan)nc‑5 nc-6 kormányzat [-19] Lehet, hogy azért nem szeretnek minket a dzserang világokon, mert a lelkük mélyén tudják, hogy különbek vagyunk náluk. Akkor rosszul tudják. (Ílgaszaumi, Numird mondásaiból, 62. sómir, 102. singir)nc‑6→

---

„Azt felelte: az a gyerek, akinek nincs módja gondtalanul játszani, felfedezni a világot, a természetet, az nem gyerek, az kicsi felnőtt. Neki Szindorián soha nem volt erre lehetősége, mert mindig figyelni kellett, nem jönnek-e az ervések.”
 


Aztán magasba tartotta egyik karját, ez volt a jele, hogy a vezetővel szeretne beszélni. A férfi kisvártatva oda is nézett.
  – Tessék! – és kinyújtott karral őrá mutatott.
  Hát Ninda is kinyújtott karral mutatott a mélység felé.
  – Lemehetek megnézni a havat?
  A férfi válasz helyett odament hozzájuk, s menet közben lecsatolt egyet a derekán lógó sok-sok kábel közül. Az egyik végét Ninda overalljának derékszíjához kapcsolta, a másikat Ílnáéhoz, és a közepén is volt egy karika, azt meg a karóhoz erősítette. Aztán megfogott egy dobozkát, ami Ninda hasára volt szerelve már a beöltözés óta.
  – Ez az antigravitátorod. Ilyen magasságban nincs annyi ereje, hogy föl tudjon emelni, de lassítja a zuhanást. Működik. Ha lezuhansz, lassan fogsz leereszkedni, nem esik bajod, és megtalálunk. Mehetsz.
  Ninda megköszönte és lesétált a sziklafalon. Alig lejtett. Még néhány lépés, és ott volt a hómező.
  Furcsa dolog volt a hó. Messziről nézve egyenletes fehérség, közelről viszont látszott, hogy apró szemcsék alkotják. Tömör, tapadós masszát formáltak, amiből darabokat lehetett kimarkolni és azokat is még tovább tépkedni, vagy összegyúrni megint. Egy rövid időre szabad volt lehúzni a kesztyűt, de egyszerre mindig csak az egyiket. Ez is benne volt a sok rendszabályban, amit a vezető a lelkükre kötött. Megtapintotta a havat kesztyű nélkül is, aztán elkapta a kezét. Hallatlanul hideg volt. Ílna megmondta előre, hogy olyan érzés, mintha égetné az ember kezét, pedig nem forró, hanem hideg. Ilyen érzés volt, valóban. Másodjára már nem volt olyan váratlan, akkor már fogdosta egy kicsit, a tenyerébe vett egy darabot, de kesztyű nélkül akkor is nagyon fázott a keze, ha nem érintette meg a havat. Egy ideig ismerkedett a hó hőmérsékletével, aztán eldobta a darabkát és visszahúzta a kesztyűjét. Bizsergető érzés volt, ahogy a fűtött kesztyűben egykettőre átmelegedett a keze megint.
  Elnézett a távolba. Végig hó borította a lejtőt, aminek a tetején állt, de helyenként sziklák álltak ki belőle. Ninda semmit sem tudott a hó természetéről, amit hideg vidékek, magas hegyek lakói annyira jól ismernek – de volt logikája. Ahogy két kézzel kimarkolt egy nagyobb adagot, érezte a súlyát. Érezte, milyen tapadós. Olyan volt az állaga, mint a halpiaci jégkásának, amiből néha szabad volt venniük egy-egy marékkal. Bizonyára nem csekély megrázkódtatás kell hozzá, hogy ennek bármekkora része meginduljon a lejtőn, de ha ez bekövetkezik, akkor már a súlya lesz a fontosabb, és a tapadóssága nem fogja megállítani. A sziklák sem fogják megállítani, és ha egy embert sodor magával, az jó néhány sziklának nekivágódhat, mielőtt elér a mélység fölé; lezuhanni nem fog az antigravitátor miatt, de a szikláktól az nem védi meg. Nyilvánvaló, hogy a hó nem indulhat meg az ő súlya alatt, mert akkor a vezető nem engedte volna ide, vagy megtiltotta volna, hogy rálépjen a hóra. Ezért rá fog lépni – de nem távolodik egy-két lépésnél messzebb a hószőnyeg szélétől. Itt még nem sodorhatja magával, mert fölötte nincsen hó.
  Belelépett a hóba. Azt hitte, csípőig el fog benne süllyedni a lába, de csak bokáig süllyedt. A másik lába kicsit mélyebbre, amikor azzal is lépett egyet. Nyilván nemcsak a hó tapadóssága számít, hanem hogy alatta egyenetlen mélységben van a szikla. Tett néhány lépést a hószőnyeg szélével párhuzamosan. Nagyon nehéz volt járni a tapadós hóban. Az utolsó lépésnél fel is bukott, ahogy a bal lábát kirángatta a lyukból, amit csinált, amikor odalépett. Az oldalára esett, de a teste alig merült el a hóban. Jóval nagyobb mélyedést csinált a mocorgással, amíg talpra kászálódott.
  Különös. A Ḱyõṙś partját homok borítja, az hasonló anyag, mint ez a hó, csak persze az meleg. De azon könnyű járni. Futni is lehet rajta. Ezen futni reménytelen próbálkozás volna. Járni is alig tud. Ez utat enged az ember lábának, a homok meg nem, abban nem süllyed el a lába, azért lehet rajta járni.
  Amikor visszatért a tetőre, Ílna elmagyarázta, hogy a hóban nem lehet hosszan gyalogolni, mert nagyon kifárad az ember.
  – Hótalpat vagy sílécet használunk, ha télen megyünk gyalog valahová. Vagyis akik olyan vidéken laknak, ahol nagy hó van télen, mert hát az nincs mindenütt, a mi vidékünkön elég ritka, meg bent a városban föl is olvasztják. A hótalp meg a síléc lábra csatolható szerkezetek, amiknek nagy a felülete és nem süpped a hóba. Meg olyan az anyaguk, hogy csúszik a havon.
  – Nahát – dünnyögte Ninda.
  – Tudod, a világokon nagyon sokféle érdekes táj van. Örülök, hogy meg tudtalak ismertetni egy-két szép hellyel.
  – Meg a hóval – mosolygott Ninda.
  – A hóval is, igen. Én nagyon sokfelé jártam már, te is be fogod járni a hajóddal a Galaxist… legalábbis ezt a részét, nem tudom, milyen távolságokra járnak a hajóitok. Csak azt tanácsolhatom, szállj ki lehetőleg mindenütt és nézz meg mindent, amit csak tudsz.
  Ninda bólintott.
  – Lesz még valamicske időnk, amikor leérünk. Gondold ki, merre szeretnél menni.
  – Szeretnék megnézni egy erdőt megint… valahol itt a hegy közelében.
  – Rendben, semmi akadálya. Szereted az erdőket? A szülővárosodban nemigen találkozhattál velük.
  – Nem, egyáltalán nem. Az egészen sivatagos vidék. Van ugyan egy nagy erdő a városon kívül, Kýttãåiseỳn, de oda mi nem juthattunk el, több napig kellett volna gyalogolni.
  Természetesen ő nem azért szerette az erdőket, mert Szindorián nem járhatott erdőben, de ezt nyilván nem fogja Ílna orrára kötni.
  – Igen, szeretem az erdőket – mondta inkább. – Az előző állomásunkon nem jártam erdőben… igazából ki se szálltam.
  – Handiapon? Hozzánk általában úgy jönnek a szúni hajók Szindoria felől, Handiapon át. – Ninda bólintott. – Ott nincsenek igazán nagy erdők, végül is csak kupolavárosaik vannak, bányakolónia, még nagyon sok idő eltelik, mire ott erdők lesznek. Innen, gondolom, Sídi felé mentek tovább. Igazán nagy erdeik nekik sincsenek, illetve van olyan világuk, ahol igen, de az eléggé kiesik a fő közlekedési útvonalról, valószínűleg nem fogjátok érinteni. De ha rám hallgatsz, akkor megpróbálsz eljutni egy olyan világra, ahol igazi nagy fák vannak. Nem az erdő kiterjedése számít, hogy mennyi fa van benne, mert úgyse látsz egyszerre mondjuk egy tucatnál többet, ha bent vagy az erdőben. Sokkal jobb, ha a fák öregek, hatalmasak, amolyan igazi faóriások.
  Ninda mosolyogva hallgatta. Igen, Ílna szempontjából persze ez a fontos. De neki éppen arra van szüksége, hogy a fák jó sokan legyenek és jó nagy területet borítsanak be. Akkor tudja felhasználni őket, hogy üzenetet küldjön.

---

←nc-4 Mwùɬnaĩt 1 [59] Szülővárosom egy hegylánc tövében épült, sík vidékre. Gyerekkoromban sokszor elnézegettem a hegyeket, tűnődtem, milyen lehet odafentről lenézni. De el sem tudtam képzelni, pedig láttam a moziban hegyről készült felvételeket. A valóság egészen más. (Ninda: Életem egy falevélen, 126. sómir) :: Sielunt, Aulang Laip, 43 610. szahut úsarrigan, 690nc‑4 nc-5 Mwùɬnaĩt 2 [-23] Azt felelte: az a gyerek, akinek nincs módja gondtalanul játszani, felfedezni a világot, a természetet, az nem gyerek, az kicsi felnőtt. Neki Szindorián soha nem volt erre lehetősége, mert mindig figyelni kellett, nem jönnek-e az ervések. (Sileni: Naplóm Nindával, 44 121. fínirrugan)nc‑5 nc-6 kormányzat [-19] Lehet, hogy azért nem szeretnek minket a dzserang világokon, mert a lelkük mélyén tudják, hogy különbek vagyunk náluk. Akkor rosszul tudják. (Ílgaszaumi, Numird mondásaiból, 62. sómir, 102. singir)nc‑6→

---

ph-19 id [-761] () :: Sỳÿndoṙeìa, Ḱaŷndïm, 62. èkaĩ 49., a zöld órájaph‑19 ·· -698 (2133 › 60:38) 731 862 szó (703 678+24 041+4143) 5 069 313 betű (4 905 497+163 816) 5 606 845 jel (@537 532)	691, 69,09%, 416 722 idézet, 13:52 mű 1019 átlag, 172 szórás -63–109 (ph-18, ne-4)	0 címke 0 példányban 0 kategória 0% na-1
2207. nap, 329 szó/nap, 2296 betű/nap, 76:39/sómir, 0,96 oldal/nap | 2027.7.12.:1250, 3086 28. 16:16

	pr Prológus
ELSŐ RÉSZ
A SÖTÉTSÉG MÖGÜL	250 (36%)
	na A HAJÓ	29 (4%) 1
	nb AZ ŰRBEN	27 (3%) 30
	nc RECEPTOR	29 (4%) 57
	nd A GALAXIS	24 (3%) 86
	ne LIAN, LIAN, LIAN	24 (3%) 110
	nf SZAISZ	24 (3%) 134
	ng MENEDÉK	24 (3%) 158
	nh HAZAÚT	24 (3%) 182
	ni ABRONCSVILÁG	22 (3%) 206
	nj LETELEPEDÉS	23 (3%) 228
MÁSODIK RÉSZ
HAJNALSUGÁR	250 (36%)
	oa NAMINDAN-DZSÚMI	30 (4%) 251
	ob HÍRNÉV	25 (3%) 281
	oc LIMELULLÍ	24 (3%) 306
	od SAUNIS	21 (3%) 330
	oe ALAPPONT	22 (3%) 351
	of SẄTỲM ŮY DÅI ÁP	26 (3%) 373
	og SZINDORIA	24 (3%) 399
	oh A KISLÁNY	24 (3%) 423
	oi JANNÍHAUM	25 (3%) 447
	oj TANÍTÓ	29 (4%) 472
HARMADIK RÉSZ
AZ ÚJ FÉNY	190 (27%)
	pa HINNULDUD	22 (3%) 501
	pb SUGÁRGÁT	27 (3%) 523
	pc HANGILAORAN	25 (3%) 550
	pd AZ ELSŐ SZÍAN	25 (3%) 575
	pe SINNÍ	22 (3%) 600
	pf AUSTA VAIRȲNTA KYVOMAS	27 (3%) 622
	pg ILGÁ	24 (3%) 649
	ph  – – –	18 (2%) 673