„Nem tudom, miért kezdett érdekelni már gyerekkoromban az emberiség őstörténete, a galaktikus terjeszkedés kora és az azt megelőző idők – miközben soha egy pillanatra sem érdekelt, hogy nekem magamnak kik voltak a szüleim.”
Ninda: Életem egy falevélen,
416. sómir
416. sómir
Kilencszázötvenkor hívta Rano, hogy késő van, ideje hazamenni.
– Menjetek csak. Én maradok. Sok mindent kell még megbeszélnünk.
– Nem maradhatsz itt védelem nélkül.
– Dehogynem. Ne aggódj miattam. Senki sem fog bántani Szvottakarton.
– Ó, ebben biztos lehet, uram – harsant Karszertszen lelkes hangja. – A hajuk szála sem görbülhet meg!
– Szinensi veled van? – kérdezte Rano.
– Persze, itt van.
– És aludni mikor fogtok? Holnap is lesz nap.
Ninda vállat vont.
– Ráérünk. Nincs szükségünk sok alvásra.
Rano tehát hazament a gyerekekkel; több mint két derkit csatangoltak a városban, mindent megnéztek, amit lehetett – nem volt sok látványosság –, megkóstoltak egy-két helyi specialitást, aztán a hajóra érve elmondták a barátaiknak, hogy úgy nézett rájuk mindenki, mintha valami csodalények lennének. Erkanti konkrétan úgy fogalmazott, hogy olyan tisztelettel hajoltak meg előtte, mintha ő forgatná a Galaxist, pedig semmi mást nem tett, csak kért egy pohárral valami sárga üdítőből, de a kiszolgáló épp csak a földbe nem verte az orrát, úgy hajlongott előtte. Még hogy ez a világ nem biztonságos?
Ninda és Szinensi pedig folytatta a beszélgetést a szellemekről.
– Milyen napszak van nálatok? – kérdezte Ninda. – Nem szeretnénk túlságosan igénybe venni a türelmeteket.
– Ó, gyermek – nevetett az anyó –, a magamfajta öregnek kevés alvás is elég, és még amúgy is kora délután van. A te kedvedért pedig bármelyikünk feláldozza az alvásidejét, ha szükséges.
– Ezt nem kívánnám tőletek, reggel majd fölmegyünk, iskolába kell mennünk… úgy értem, hajóidő szerint reggel, ami még huszonnyolcezer ütés.
– Ó, lányom, nem tudom én azt a mi óránk szerint átszámítani, de soká lesz még este.
– Rendben. Ott tartottunk, anyó, hogy színre lép Hakun.
– Igen, Hakun, Reknut és Szkeszut utódja, aki a Jeheli csillaghalmazban született. Azt mondják, a Jeheli azért lett gömbhalmaz, mert amikor Szkeszut világra hozta Hakunt, Reknut meleg, biztonságos fészket akart neki, ezért összetolta a csillagokat egy nagy gömbbe.
– És más gömbhalmazok? – kérdezte Szinensi. – Hiszen a Galaxisban kétszáznál is több gömbhalmaz van.
Az anyó mosolygott.
– Lám, az űrben vándorló szúnik között a gyermekek is tudnak ilyesmiket. Én nem tudok felelni a kérdésedre, lányom. A legendák természete, hogy csak a dolgok egy bizonyos részére adnak választ.
– Melyik halmazt hívjátok Jehelinek?
– Erre egy csillagász tudna felelni – mondta Vankorsz. – Ha kívánjátok… megkérdezhetek egy csillagászt.
– Örömet szereznél vele – hajolt meg ültében Szinensi.
A férfi fölkelt, meghajolt és kiment, az anyó pedig folytatta.
– Millió évvel később, amikor Hakun felserdült, elhagyta a gömbhalmazt és bejárta a Galaxist. Azt mondják, abban az időben sokkal több volt a fekete lyuk, amik nem tetszettek neki, ezért elhatározta, hogy felbontja őket. Csillagokat dobált beléjük, amiket azok csak elnyeltek és nagyobbak lettek tőlük. Más megoldásokkal is kísérletezett, míg végül rájött, hogy ha egymásnak löki a fekete lyukakat, akkor összetörnek.
– A Szatkaraun-törvény – suttogta Ninda, hiszen tanult csillagászatot.
– Mit jelent ez az elnevezés, gyermekem?
– Ha két fekete lyuk a Szatkaraun-határnak nevezett sebességnél gyorsabban ütközik össze, akkor széttépik egymás anyagát és egy sor humnauktává alakulnak. Ezek összeroppannak és felrobbannak, és galaktikus fáklyát kapunk.
– Lám, megint egy ismeret, amiről én nem hallottam sok évem során.
– A Hasszauhalgrúmi-szírongdzsaumi… persze nem tudom, ti hogy nevezitek… egy ilyen galaktikus fáklya. Messziről úgy néz ki, mint egy szupernóva-robbanás maradványa.
– Elhiszem, lányom. Ládd, öreg fejjel is mindig tanul valamit az ember.
– Bocsánat a közbeszólásért, anyó. Kérlek, folytasd.
– Folytatom én, de már nem hosszan, gyermek, mert Hakun legendája csak annyit mond, hogy egy ideig, ami kétségkívül sokszorta hosszabb volt, mint az emberiség egész létezése, szóval egy ideig Hakun játszott a csillagokkal, fekete lyukakkal, galaktikus ködökkel, azután kíváncsi lett, mi történik, ha két galaxist lök egymásnak. De az az idő, ami alatt a mi Galaxisunk elérte volna a legközelebbi galaxist, az még neki is sok volt, ezért elhagyta a Galaxist, elment játszani más galaxisokkal. Mindez olyan sokkal azelőtt történt, hogy az emberi faj kialakult volna, hogy meg sem tudjuk mérni, mennyi idő telt el azóta. Hát így végződik Hakun legendája.
Alli anyó megint ivott egy kortyot a kék gyümölcsitalból.
– Ha már említetted az emberi faj kialakulását, anyó, vannak legendáitok arról is?
– Hogyne lennének, gyermekem. Zalko az a szellem, akinek az emberi faj létét köszönheti. Tudom, nektek szúniknak nem sikerül ezt a nevet kimondani, de nem baj.
Ninda nevetett. – Z, z, z. Már megtanultuk So’mezán.
– Ó, ez igazán örvendetes. Így hát Zalko volt az, aki arra jutott, hogy a csillagok körül keringő világok unalmasak, mert attól kezdve, hogy létrejöttek, többé nem történik rajtuk semmi. Ezért fölvetette társainak, hogy valami változót kellene alkotni rajtuk. Hemmu és Rorvi különféle fizikai jelenségeket javasolt, Szalfunak pedig nem is volt ötlete. De Zalko elmagyarázta, hogy mire gondolt: élőlényekre, akik növekszenek és elpusztulnak, szaporodnak és átalakítják környezetüket. Meglepődtek, mert élőlényekről még senki sem hallott. De Szalfunak sikerült alkotni néhányat, nem tudni, melyik világon, és aztán több világon is létrehozták őket. Maga Zalko is több világon kísérletezett mindenféle élőlényekkel, míg aztán az egyiken erőteljes fejlődésnek indultak, és hosszú-hosszú idő után, ami persze Zalkónak csak egy pillanat volt, kialakult az ember.
– Vagyis az embert nem maga Zalko teremtette?
– Nem, nem közvetlenül. Úgy tartják, ezer és ezer különféle lény követte egymást, egyre fejlettebbek. Az elsőknek még egészen egyszerű volt a szerkezete, aztán mind bonyolultabbakká alakultak, nemzedékek millióin át. Hosszú idő volt, amíg megjelentek az emlősök, aztán azok között az egyre fejlettebb, intelligensebb változatok, míg végül az első emberek is világra jöttek. Eleinte ők is nagyon fejletlenek voltak, aztán fokozatosan egyre többet tanultak.
– Zalko ezalatt mit csinált, anyó?
– Továbbment más világokra és életet teremtett. Talán most is ezzel foglalatoskodik valahol a Galaxis valamelyik távoli pontján.
– Anyó, és hol volt az a világ, ahol kialakult az ember?
– Azt bizony a legenda nem mondja meg, gyermekem. Senki sem tudja. Évezred évezred után repült el azóta, hogy kiléptünk a Galaxisba és világok millióit foglaltuk el, s az eredet világa feledésbe merült.
– Legenda sincsen róla?
– Csak annyi áll Zalko legendájában, hogy egy sárga törpe körül keringő világ volt, de hát az őshonos életet hordozó világok fele sárga törpe körül kering… az ember és a hozzá genetikailag legközelebb álló állatok pedig sárga törpék világain érzik magukat a legjobban a szabad természetben. Így nyugodtan vehetjük ténynek is, hogy sárga törpe volt. De hogy melyik a sok millió közül, azt senki sem tudja, lányom.
←oa-14 Szvottakart 2 [13] Elmentünk Szvottakartra is. Persze senkit sem találtunk meg azokból, akik annak idején olyan nagy tisztelettel fogadták. Megváltozott a város is. De a tisztelet ugyanaz volt, és ugyanazok a régi mesék. (Sileni: Naplóm Nindával, 44 398. liktuharan)oa‑14 oa-15 legendák [-25] Nem tudom, miért kezdett érdekelni már gyerekkoromban az emberiség őstörténete, a galaktikus terjeszkedés kora és az azt megelőző idők – miközben soha egy pillanatra sem érdekelt, hogy nekem magamnak kik voltak a szüleim. (Ninda: Életem egy falevélen, 416. sómir)oa‑15 oa-16 városháza [80] Figyelmes utazó számára nincs két egyforma hely. (Ninda: A fény lúmái, 3095.)oa‑16→
ph-21 id [-931] ()ph‑21 ·· -856 733 660 szó (705 436+24 081+4143) 5 082 599 betű (4 918 508+164 091) 5 620 327 jel (@537 728) | 693, 69,29%, 417 724 idézet, 13:52 mű 1019 átlag, 184 szórás -75–109 (ph-19, ne-4) | 0 címke 0 példányban 0 kategória 0% na-1 |
| 2224. nap, 328 szó/nap, 2285 betű/nap, 77:01/sómir, 0,96 oldal/nap | 2027.7.27.:247, 3085 11. 20:31 | ||
pr Prológus | |||
| |||
| 250 (36%) | ||
na A HAJÓ | 29 (4%) 1 | ||
nb AZ ŰRBEN | 27 (3%) 30 | ||
nc RECEPTOR | 29 (4%) 57 | ||
nd A GALAXIS | 24 (3%) 86 | ||
ne LIAN, LIAN, LIAN | 24 (3%) 110 | ||
nf SZAISZ | 24 (3%) 134 | ||
ng MENEDÉK | 24 (3%) 158 | ||
nh HAZAÚT | 24 (3%) 182 | ||
ni ABRONCSVILÁG | 22 (3%) 206 | ||
nj LETELEPEDÉS | 23 (3%) 228 | ||
| |||
| 250 (36%) | ||
oa NAMINDAN-DZSÚMI | 30 (4%) 251 | ||
ob HÍRNÉV | 25 (3%) 281 | ||
oc LIMELULLÍ | 24 (3%) 306 | ||
od SAUNIS | 21 (3%) 330 | ||
oe ALAPPONT | 22 (3%) 351 | ||
of SẄTỲM ŮY DÅI ÁP | 26 (3%) 373 | ||
og SZINDORIA | 24 (3%) 399 | ||
oh A KISLÁNY | 24 (3%) 423 | ||
oi JANNÍHAUM | 25 (3%) 447 | ||
oj TANÍTÓ | 29 (4%) 472 | ||
| |||
| 192 (27%) | ||
pa HINNULDUD | 22 (3%) 501 | ||
pb SUGÁRGÁT | 27 (3%) 523 | ||
pc HANGILAORAN | 25 (3%) 550 | ||
pd AZ ELSŐ SZÍAN | 25 (3%) 575 | ||
pe SINNÍ | 22 (3%) 600 | ||
pf AUSTA VAIRȲNTA KYVOMAS | 27 (3%) 622 | ||
pg ILGÁ | 24 (3%) 649 | ||
ph – – – | 20 (2%) 673 |