„Amikor már hosszabb ideje alig beszélt Sỳÿndoṙeìával vagy a tévében Sỳÿndoṙeìáról, néhányan elkezdték megjósolni, hogy csökkenni fog a népszerűsége. Igazuk lett. Csökkent, majdnem fél százalékkal egy év alatt. Nyilván azért, mert több híve öregedett és halt meg, mint ahány gyerek a hívévé szegődött.”
ÀLAN: Hősköltemény
Jasszani
43 700. jallinan-saurgéman
480
Jallinan-saurgéman napján a szúnik szokás szerint nem mennek sehová, csak a legközelebbi janníhaumba. Ezen a napon a gyerekek a főszereplők, akik délben találkoznak a dzsamburival, vagyis Hógarrikardzsun-ombé szinen Fílgin-arginé Hasszífargannal, az ajándékhozó szellemmel, aki a Száfúrinaur-hegységben él és mindenkit megajándékoz valamivel.
De mindenekelőtt el kellett dönteni, ki legyen a dzsamburi. Ez is a gyerekek feladata, akik ilyenkor összeülnek a játszószőnyegen és megvitatják. Egy felnőttet kell választani, aki éppen akkor ott is van, és illik rá a dzsamburi személyleírása – ami gyakorlatilag minden janníhaumban minden alkalommal más és más, azt is a gyerekek döntik el.
Huszonkét gyerek vett részt a tanácsban, beleszámítva Áuszit és néhány hasonló korút, akik még nemigen tudtak véleményt formálni, nem is igazán értették, miről van szó. Persze a nagyobbak se csináltak még ilyet, hiszen jallinan csak kétszer van mindenkinek a gyerekkorában – igaz, a fiatal felnőttek, kétszáz-kétszázötven évesek is csatlakozhatnak, akik az előző jallinan idején még kisgyerekek voltak. Most leginkább Sileni korosztálya, a hetven-nyolcvan évesek vitték a szót, illetve főleg Sileni maga.
– Magas – mondta Hóreni.
– Igen, magas – értett egyet Sáhumbi. – És kövér.
– Senki sincs a janníhaumban, aki kövér lenne – közölte Sileni. – Nem választhatunk kövéret, sien. Nő legyen vagy férfi?
– Férfi – javasolta Árdzsut. – Nem túl öreg. Mint Ámmaít.
– Vagy Larnerip – mondta Fórgauni. – De inkább Ámmaít.
– Lehetne Szilgul is – mondta Sileni, aki amúgy maga is Ámmaít pártján volt, de fontosnak tartotta, hogy minden jelölt neve elhangozzon. – Bár Ámmaít tényleg klasszabb.
– Szeretem Szilgult is – mondta Írkid –, de Ámmaít tényleg jobb lenne. Vagy Hait.
– Férfit keresünk – figyelmeztette Sileni.
– Ez nem egészen így van – avatkozott közbe Szinensi; bár ők hárman anyukák voltak, életkoruk folytán még benne lehettek a tanácsban, illetve Ninda és Aini az előző jallinan idején még nem is élt a Testvériségben, így még inkább itt volt a helyük. – Árdzsut azt mondta, hogy férfi legyen, de nem döntöttük el, hogy okvetlenül emellett maradunk.
– Hát döntsük el – mondta Sileni. – Ki akar férfit?
A huszonkettőből tizenhatan fölemelték a kezüket.
– És nőt?
Most tizennégyen emelték föl a kezüket. Nagyrészt azok, akik az előbb is.
– No jó – kuncogott Sileni –, akkor tizenhat-tizennégy a férfiak javára. Lássuk csak. Javasoltátok Ámmaítot, Larneripet és Szilgult. Még valakit?
– Dzsúrgi – mondta Aurhászi.
– Vagy Falgar – tette hozzá Szisztare.
Nem volt több javaslat. Sileni körbenézett a tanácson és bólintott.
– Hát jó, rendben van. Szavazzunk. Ki akarja Ámmaítot?
Tizennyolcan emelték föl a kezüket, csak a legkisebbek nem, akik még nemigen értettek semmit az egészből, így Áuszi sem.
– Tizennyolc. Larneripet?… Tizenegy. Szilgult? Tizenhárom. Dzsúrgit? Őt is tizenhárom. Falgart? Tizennégy. Hát akkor Ámmaítot választottuk.
– Szisszun, hisszun, dzsamburi – nevettek a nagyobbak.
Ujjongás, kurjongatás, többen ugráltak is. Az asztaloknál a felnőttek bólogattak, látták, hogy megvan a döntés. Aztán a tanács hasonló eljárással megválasztotta a küldöttet is, Szisztarét, egy százharminc éves, szőke kislányt. Ő fölkelt, a szúnik ünnepélyes lépteivel Ámmaít elé járult, és elmondta a hagyományos versikét.
– Szimmindzsan és fírinan,
eljött már a jallinan.
Simszuni és janguri,
te legyél a dzsamburi!
A versike szándékosan volt ilyen rövid és egyszerű, voltaképpen bárgyú, hiszen konyhakerti növények nevén kívül alig volt benne valami, mert arra szánták, hogy akár kicsi gyerekek is el tudják mondani a kiválasztott dzsamburinak. Szisztare már nagy kislány volt, könnyen megtanulta.
Ámmaít is tudta a saját szövegét – igazán nem volt nehéz.
– Szimmindzsan és fírinan,
eljött már a jallinan.
Simszuni és janguri,
én leszek a dzsamburi!
A gyerekek boldogan viháncoltak, Ámmaít pedig fölkelt, az egyik padról fölvette a dzsamburicsomagot, és bement Ílgarsz házába beöltözni. A gyerekeknek meg kellett várniuk, amíg eltűnik a szemük elől, és nekik kellett gyorsabban elkészülniük, úgyhogy sivalkodva rohant mindenki a jó előre kikészített kis csomagjáért. Mindenkinek volt egy köntöse, amit a meglevőre kellett fölvenni, egyszínű, fehér prémszegéllyel, nagy kerek gombokkal. Nindáé kék volt, Ainié zöld, Szinensié halványlila, Silenié világospiros. A sarujuk helyett a dzsamburi köntöséhez, a dzsamburan-hindafihoz illő, másik sarut vettek föl. És különleges formájú, csúcsos sapkát tettek a fejükre, ugyanolyan színűt, mint a ruhájuk, szintén fehér prémszegéllyel.
Nindáék már elég idősek voltak, hogy tudják, a dzsamburi nem fog addig elindulni, amíg mindenki el nem készül, de azért ők is együtt visongtak a kicsikkel és segítettek nekik az öltözésben.
A dzsamburi érkezését csengettyűszó jelezte: kis csengettyűt tartott a kezében, azt rázta meg minden lépésénél, s a gyerekek már az elsőnél villámgyorsan félkörbe álltak a tűz előtt, nyitva hagyva az ívet arról, amerről a dzsamburi jön.
A dzsamburi is úgy volt öltözve, mint a gyerekek: tűzpiros köntös és sapka, mindkettőn fehér prémszegély, piros saru, az orrán fehér prémbojttal. És hatalmas zsákot hozott a hátán, az is piros volt, fehér prémszegéllyel: a dzsamburan-fáhur.
Lassan lépkedett feléjük, ők pedig rázendítettek a Szúfannin-hilgi dzsamburira, amit a felnőttek is velük énekeltek, csak a dzsamburi nem, aki méltóságteljesen haladt át a janníhaumon, hátán az óriási fáhur, és komoly arccal nézett a gyerekekre. Nem kerülte el a figyelmét, hogy Áuszi milyen szépen, tisztán énekel, pedig milyen kicsi még.
– Hát te ki vagy? – kérdezte a gyerekkórus, amikor a dzsamburi beért a félkör közepére és letette a zsákot.
– Én vagyok a dzsamburi – felelte elmélyített hangon Ámmaít –, a Fílgin-arginé ajándékhozó szelleme.
– Miért jöttél? – kérdezték a gyerekek, még mindig kórusban.
– Hogy megajándékozzak minden gyereket.
– Miért?
– Mert ma jallinan-saurgéman napja van, amikor a Fílgin-arginé hegytömbje a másik oldalára fordul. Ezt meg kell ünnepelni, és én, Hógarrikardzsun-ombé szinen Fílgin-arginé Hasszífargan, a dzsamburi úgy ünnepelek, hogy megajándékozom a gyerekeket. Most tehát gyertek sorban, ahogy a neveteket mondom.
Kioldotta a zsák száját, és kiemelt egy dobozt. Mint a dzsamburicsomagok mindig, egyszínű – kék – fóliába volt csomagolva, és kis névtábla is volt rajta.
– Ez a csomag Aurhászié – mondta, és átnyújtotta a kisfiúnak, aki boldogan átvette és megköszönte.
– Ez pedig Szisztare csomagja – adta át a következő, halványzöld csomagot, és sorban a többieknek is. Végül ők letelepedtek a játszószőnyegre és kibontották a csomagokat, a dzsamburi pedig visszaballagott Ílgarsz házába, ahonnan már Ámmaít jött vissza, minden ceremónia nélkül.
Sileni egy doboz Hilangar építőjátékot kapott, már a harmadikat, nagyon szerette. Szinensi egy világoszöld köntöst. Aini egy Ambathan dóarkészletet, valamivel nagyobbat és komolyabbat annál, amit Ninda kapott annak idején Szketro Mjanrittól. Ninda pedig egy különös alakú, lapos tárgyat, ami üvegből volt és színes, áttetsző gömböcskék ékesítették. Csodálkozva szemlélte.
– Nagyon szép, de mi ez?
– Az ujjad hegyével üsd meg az egyiket – felelte Hait.
Ninda ráütött az egyik dudorra, amitől nagyon szép, csilingelő zenei hang szólalt meg.
– Szissz…
←pc-21 tűzpálcák [-24] Igazi veszélyben? Utoljára akkor voltam, amikor leugrottam arról a tetőről. A kocsitető mellé is eshettem volna és összetörhettem volna magamat. Azóta soha többé. A Testvériségben nem élünk veszélyesen. (Ninda: Életem egy falevélen, 232. sómir)pc‑21 pc-22 dzsamburi [-3] Amikor már hosszabb ideje alig beszélt Sỳÿndoṙeìával vagy a tévében Sỳÿndoṙeìáról, néhányan elkezdték megjósolni, hogy csökkenni fog a népszerűsége. Igazuk lett. Csökkent, majdnem fél százalékkal egy év alatt. Nyilván azért, mert több híve öregedett és halt meg, mint ahány gyerek a hívévé szegődött. (ÀLAN: Hősköltemény) :: Szúnahaum, Jasszani, 43 700. jallinan-saurgéman, 480pc‑22 pc-23 könyvbemutató [-16] Mérd meg a testsúlyodat, aztán tedd föl magadnak a kérdést: ez vagyok én? Néhány endzsnyi hús meg csont? Nem, nem ennyi vagy. Téged mint embert két dolog definiál: amit másokért teszel, és akikhez érzelmekkel kötődsz. Azok is, akiknek a művei hatást gyakoroltak rád, vagy te őrájuk. A gyermekek, akiket fölneveltél, a szülők, akik téged fölneveltek, és mindenki, aki körülvesz. (Lí-Nindaran: Az Első Szían, 362. sómir) :: Szúnahaum, Hangilaoran, 43 700. jallinan-algillíszan, 500pc‑23→
ph-21 id [-699] ()ph‑21 ·· -624 733 892 szó (705 668+24 081+4143) 5 084 323 betű (4 920 232+164 091) 5 622 051 jel (@537 728) | 693, 69,29%, 417 724 idézet, 13:52 mű 1019 átlag, 184 szórás -75–109 (ph-19, ne-4) | 0 címke 0 példányban 0 kategória 0% na-1 |
| 2226. nap, 327 szó/nap, 2284 betű/nap, 77:05/sómir, 0,96 oldal/nap | 2027.7.30.:34, 3086 16. 21:53 | ||
pr Prológus | |||
| |||
| 250 (36%) | ||
na A HAJÓ | 29 (4%) 1 | ||
nb AZ ŰRBEN | 27 (3%) 30 | ||
nc RECEPTOR | 29 (4%) 57 | ||
nd A GALAXIS | 24 (3%) 86 | ||
ne LIAN, LIAN, LIAN | 24 (3%) 110 | ||
nf SZAISZ | 24 (3%) 134 | ||
ng MENEDÉK | 24 (3%) 158 | ||
nh HAZAÚT | 24 (3%) 182 | ||
ni ABRONCSVILÁG | 22 (3%) 206 | ||
nj LETELEPEDÉS | 23 (3%) 228 | ||
| |||
| 250 (36%) | ||
oa NAMINDAN-DZSÚMI | 30 (4%) 251 | ||
ob HÍRNÉV | 25 (3%) 281 | ||
oc LIMELULLÍ | 24 (3%) 306 | ||
od SAUNIS | 21 (3%) 330 | ||
oe ALAPPONT | 22 (3%) 351 | ||
of SẄTỲM ŮY DÅI ÁP | 26 (3%) 373 | ||
og SZINDORIA | 24 (3%) 399 | ||
oh A KISLÁNY | 24 (3%) 423 | ||
oi JANNÍHAUM | 25 (3%) 447 | ||
oj TANÍTÓ | 29 (4%) 472 | ||
| |||
| 192 (27%) | ||
pa HINNULDUD | 22 (3%) 501 | ||
pb SUGÁRGÁT | 27 (3%) 523 | ||
pc HANGILAORAN | 25 (3%) 550 | ||
pd AZ ELSŐ SZÍAN | 25 (3%) 575 | ||
pe SINNÍ | 22 (3%) 600 | ||
pf AUSTA VAIRȲNTA KYVOMAS | 27 (3%) 622 | ||
pg ILGÁ | 24 (3%) 649 | ||
ph – – – | 20 (2%) 673 |