Felejtsd el szenvedésed, őrizd meg a jót:
csak Limelullí volt a menedékünk,
ő volt az egyetlen, aki kiállt értünk,
tőle kaptunk először egy emberi szót. (Ninda: Limelullí) :: Sỳÿndoṙeìa, Ḱaŷndïm, 59. lẙaikś 27., a zöld órájaof‑22 thobbinan of-23 hazaindulás [-20] A Szulganir és a Hepandi pontosan ugyanott ömlik a Dzsilangurba. Kétfelől, egymással szemben. Egyik sem egy ríginnel följebb vagy lejjebb. Ez a mérnökök játéka volt, amikor kialakították a medrüket, mert a Szulganir hosszabb, de a Hepandi szebb tájon halad át. Mintha versengenének, és aztán jön a döntetlen. Próbáld ezt most filozófiaként felfogni. (Ninda: Beszélgetések, 470.) :: Szilgut Hauri, 43 663. muhat karisszinan, 723of‑23 hazaindulás→
„Felejtsd el szenvedésed, őrizd meg a jót:
csak Limelullí volt a menedékünk,
ő volt az egyetlen, aki kiállt értünk,
tőle kaptunk először egy emberi szót.”
Ninda: Limelullí
Ḱaŷndïm
59. lẙaikś 27.
a zöld órája
Estére született meg és hangzott el Érśom asszony kormányzásának első és egyetlen olyan beszéde, amit mindkét oldal pozitívan értékelt – szinte azonnal úgy kezdték emlegetni, a Beszéd.
– Hölgyeim és uraim – nézett a kamerákba. A dolgozószobájában ült, ahonnan még soha nem tett közzé nyilatkozatot. Más kormányfők megtették, de ő mindig valamelyik kormányépület sajtótermében vagy valamely rendezvény helyszínén állt kamerák elé. – Mostanra mindnyájan értesültünk a Testvériség bejelentéséről. A közlésüket vehetjük pozitív tartalmú ígéretnek vagy fenyegetésnek, ezt ki-ki vérmérséklete szerint eldöntheti. Nem kívánok önöknek korlátokat szabni abban, hogy mit gondoljanak. Egyvalamit azonban én döntök el, és ezt mint az Államszövetség kormányának vezetője hirdetem ki. Ez ettől a pillanattól érvényes és nem bojkottálható. Kihirdetem a csend, rend, nyugalom és béke állapotát. A következő kilenc napban a kormány és a rendfenntartó szervek semmilyen módon nem fognak fellépni az ÀLAN tüntetői és sztrájkolói ellen, akik viszont semmilyen módon nem fognak fellépni előbbiek ellen. Hadd legyen szabad most nekem átvenni egy kifejezést abból a fogalomtárból, amelyre Nìïndà szokott oly gyakran hivatkozni: a fhangí nyelvéből. A következő kilenc nap a vihar előtti csend, a thobbinan időszaka. Sỳÿndoṙeìa mindig jó kapcsolatokat ápolt a Testvériséggel, s amióta ezek a kapcsolatok sajnálatos módon megszakadtak, azóta reménykedünk benne, hogy helyreállíthatók. Várjuk érkezésüket. Hogy azután mi lesz, azt nem az ÀLAN fogja eldönteni, nem a kormány, de nem is a Testvériség – hanem a tham. Köszönöm, hogy meghallgattak.
Egy huszadon át döbbent csend ereszkedett az országra. ÀLAN, ellenzék és kormánypárt elképedve nézett maga elé, vagy mindenki arra, akire nézni tudott. Ez teljes körbehopp volt, ahogy a gyerekek hívták azt a játékot, ahol villámgyorsan meg kellett fordulni, amikor rájuk került került a sor. Érśom asszony, a Ḱïyṙeàn-rezsim miniszterelnöke partnereként tekint az ÀLAN mozgalomra, és nem kormányát meg az elnököt tekinti az események irányítójának? És a fhangífilozófiából vett kifejezéseket használ?
És ezt a beszédet nem a szokásos beszédíróival íratta. Érződött rajta. Száraz, tárgyilagos, szűkszavú volt, mint Érśom asszony maga.
A válasz a Śawtẁn térről jött, ahol a tüntetők éppoly döbbenetben ültek. A pódium üres volt. Aztán egyszer csak felsietett rá Ìsy, átvágott a pódiumon, felhágott az azt hátulról körbevevő állványzatra, lekapott egyet a tucatnyi zászló közül, amin fehér háttéren Ninda arcképe és az egybefonódó N és M betűk voltak, leugrott vele és kisietett a színpad elejére. Megállt, magasra tartotta a zászlót, aztán mélyen fejet hajtott, s a zászlót maga előtt majdnem a deszkákig leengedve kecses mũỳpṙâènt csinált. Majd kiegyenesedett, a zászlót ismét a magasba lendítette, és elkiáltotta magát.
– Köszönjük, Érśom asszony! Legyen önnel Nìïndà és a fény!
A Śawtẁn tér örömujjongásban tört ki.
Többen is úgy találták az ÀLAN működésének elemzői közül, hogy Ìsy ezzel a gesztusával lépett elő a mozgalom folyton cserélődő vezetői közül olyasvalakivé, aki fontosságban, az őt övező tisztelet tekintetében felzárkózott Ámmaít, Hait és Larenka mellé, közvetlenül Ninda után.
– Igen! – jelentette be, amikor valamelyest csitult a ricsaj. – Csatlakozunk Érśom asszony kezdeményezéséhez, mert ez szolgálja Sỳÿndoṙeìa javát! Kezdődjön a thobbinan időszaka, az a kilenc nap, amikor semmi mást nem teszünk, csak várunk. Várjuk sũùnỹ barátainkat és várjuk Nìïndàt, nem tudjuk, de reménykedünk benne, hogy ő is eljön, és ez alatt a kilenc nap alatt nem lehet a Szövetség világain más, csak csend, rend, nyugalom és béke!
Tomboló ováció.
– Érśom asszony azt mondta – folytatta Ìsy a hangzavar újabb csendesedésekor –, hogy a thobbinan a vihar előtti csend. De ez nem jelenti – szóljatok rám, ha nem értetek egyet –, hogy amikor a kilenc nap letelik és megérkezik a Testvériség, akkor szükségszerű, hogy valamiféle „vihar” törjön ki. Érśom asszony azt mondta, a tham fogja eldönteni, hogy mi történik majd. Szerintem is így van. Tehát várjunk.
És megkezdődött az az időszak, amit később „Szindoria kilencnapos várakozása” néven tárgyalt a történetírás. A tüntetők maradtak a helyükön, de a sztrájkolók száma több tízmillióval csökkent, sokan gondolták úgy, hogy a Testvériség eljövetelével nincs már szükség a sztrájkra. A Testvériség pedig legelsősorban is Nindát jelentette, akiről továbbra sem volt semmi hírük, de bíztak benne, hogy tud arról, ami itt történik, és eljön.
A Testvériség hajói pedig a spirálkar minden tájáról megindultak Szindoria felé. Mindegyik leszállt még valahol, az utasok közül aki akarta, elhagyhatta a hajót és kereshetett más csatlakozást úti célja felé, vagy bevárhatta a következő szúni hajót. De velük is tarthatott Szindoriára, innentől ingyen, a Testvériség nem számlázott arra az időszakra, amikor nem fuvaroz, hanem mentőakcióban vesz részt. Ezt mentőakciónak hívták: dzsáhifannun. Persze volt egy másik neve is: sédaraugi. Invázió.
A háromezer hajó mindegyike kiszámította magának az új útvonalat, általában nem egyenesen Szindoriáig, hanem a mélyűr egy-egy pontjáig, ahol az egymás közelében tartózkodó hajók találkoztak, s onnantól laza kötelékekben folytatták az útjukat. Ezeket hógurnak hívták, éppen úgy, mint a Sínisuál darabkáit – azokról kapták a nevüket.
A Szilgut Haurit a huszonötödik fongaupba sorolták, huszonegyes pozíció. Vezér: Hírafaurangdzsi az ötvenkilences pozíción, helyettes: Szésszanir Fónird a száztizenötös pozíción. Amikor a bejelentést megtették, a hajó éppen Orgin felé tartott, ami csak egy kis hold volt ötvenezer lakossal, így várható volt, hogy kevés utas fogja választani az ottmaradást, eleve kevésnek jut hely a szállodákban, és az orginiakat semmi sem kötelezi, hogy árengedményt adjanak. A hajón viszont ingyen lakhatnak Orgintól a Szindoria utáni első állomásig. Akinek nem sürgős a dolga, nyilván ezt választja majd.
Ninda úgy határozott, nem száll ki Orginon. Túl sok rajongója van a Galaxisnak ezen a táján, nem akar most találkozni velük és kapni a záporozó kérdéseket a dzsáhifannunról. Csakhamar megtudta, hogy jól döntött, a Szilgut Haurit rajongókból és újságírókból álló tömeg várta az orgini kikötőben. Néhány utas kiszállt, sokan berohantak vásárolni – most nem állnak itt napokig, ahogy szoktak, csak két derkit hagytak az utasoknak. Muandzsanra Szindorián kell lenniük.
A szindor sajtó persze utánajárt, hol hajózik most a Szilgut Hauri – minden világról, ahol megfordultak, üzenetet küldtek a rajongók –, és Larenka úgy intette türelemre a szindorokat, mintha kitalálta volna Ninda gondolatát.
– Várnunk kell, barátaim. Nem hiszem, hogy Orginon Ninda ki fog szállni. A helyében én biztosan nem tenném. Mire odaérnek, a kikötő tele lesz riporterekkel. Mit mondjon nekik? Valójában nem tudjuk, van-e bármi szerepe abban, hogy a Testvériség eljön hozzánk. Ne feledjük, hogy Ninda egy gyerek. A kedves nézők megkérdezik gyermekeiket, hogy hová utazzanak?
←of-21 reakció [90] A természet végtelen mennyiségben kínál lehetőséget filozofikus hasonlatokra. Tessék még egy. Menj el Felgarit falucskába és ülj ki egy időre a patakpartra. Nézd, ahogy a víz sietve csobog a keskeny árokban, amit egy felnőtt át tud lépni. Amikor már jól megnézted, repülj el Hirrászangéba és ülj ki a folyópartra. Nézd meg itt is a vizet, ahogy roppant tömege lassan tovahömpölyög a hatalmas mederben. És ugyanaz az Onginur mind a kettő. (Ninda: Beszélgetések, 810.) :: Sỳÿndoṙeìa, Ḱaŷndïm, 59. lẙaikś 27., a fehér órájaof‑21 reakció of-22 thobbinan [-23]
Felejtsd el szenvedésed, őrizd meg a jót:
csak Limelullí volt a menedékünk,
ő volt az egyetlen, aki kiállt értünk,
tőle kaptunk először egy emberi szót. (Ninda: Limelullí) :: Sỳÿndoṙeìa, Ḱaŷndïm, 59. lẙaikś 27., a zöld órájaof‑22 thobbinan of-23 hazaindulás [-20] A Szulganir és a Hepandi pontosan ugyanott ömlik a Dzsilangurba. Kétfelől, egymással szemben. Egyik sem egy ríginnel följebb vagy lejjebb. Ez a mérnökök játéka volt, amikor kialakították a medrüket, mert a Szulganir hosszabb, de a Hepandi szebb tájon halad át. Mintha versengenének, és aztán jön a döntetlen. Próbáld ezt most filozófiaként felfogni. (Ninda: Beszélgetések, 470.) :: Szilgut Hauri, 43 663. muhat karisszinan, 723of‑23 hazaindulás→
ph-19 id [-761] () :: Sỳÿndoṙeìa, Ḱaŷndïm, 62. èkaĩ 49., a zöld órájaph‑19 id ·· -698 (2133 › 60:38) 731 862 szó (703 678+24 041+4143) 5 069 313 betű (4 905 497+163 816) 5 606 845 jel (@537 532) | 691, 69,09%, 416 722 idézet, 13:52 mű 1019 átlag, 172 szórás -63–109 (ph-18, ne-4) | 0 címke 0 példányban 0 kategória 0% na-1 |
2207. nap, 329 szó/nap, 2296 betű/nap, 76:39/sómir, 0,96 oldal/nap | 2027.7.12.:1250, 3086 28. 16:16 |
pr Prológus | |||
ELSŐ RÉSZ | |||
A SÖTÉTSÉG MÖGÜL | 250 (36%) | ||
na A HAJÓ | 29 (4%) 1 | ||
nb AZ ŰRBEN | 27 (3%) 30 | ||
nc RECEPTOR | 29 (4%) 57 | ||
nd A GALAXIS | 24 (3%) 86 | ||
ne LIAN, LIAN, LIAN | 24 (3%) 110 | ||
nf SZAISZ | 24 (3%) 134 | ||
ng MENEDÉK | 24 (3%) 158 | ||
nh HAZAÚT | 24 (3%) 182 | ||
ni ABRONCSVILÁG | 22 (3%) 206 | ||
nj LETELEPEDÉS | 23 (3%) 228 | ||
MÁSODIK RÉSZ | |||
HAJNALSUGÁR | 250 (36%) | ||
oa NAMINDAN-DZSÚMI | 30 (4%) 251 | ||
ob HÍRNÉV | 25 (3%) 281 | ||
oc LIMELULLÍ | 24 (3%) 306 | ||
od SAUNIS | 21 (3%) 330 | ||
oe ALAPPONT | 22 (3%) 351 | ||
of SẄTỲM ŮY DÅI ÁP | 26 (3%) 373 | ||
og SZINDORIA | 24 (3%) 399 | ||
oh A KISLÁNY | 24 (3%) 423 | ||
oi JANNÍHAUM | 25 (3%) 447 | ||
oj TANÍTÓ | 29 (4%) 472 | ||
HARMADIK RÉSZ | |||
AZ ÚJ FÉNY | 190 (27%) | ||
pa HINNULDUD | 22 (3%) 501 | ||
pb SUGÁRGÁT | 27 (3%) 523 | ||
pc HANGILAORAN | 25 (3%) 550 | ||
pd AZ ELSŐ SZÍAN | 25 (3%) 575 | ||
pe SINNÍ | 22 (3%) 600 | ||
pf AUSTA VAIRȲNTA KYVOMAS | 27 (3%) 622 | ||
pg ILGÁ | 24 (3%) 649 | ||
ph – – – | 18 (2%) 673 |