„Egyszer nézzetek meg egy képet, ami valami nagyon okos emberről készült, amint üldögél az asztalánál, és mellette ott a kutyája. Azt az embert nagyra tartja a többi ember – és a kutya is. De neki fogalma sincs arról, hogy az az ember milyen okos. Ha annyi esze lenne, mint egy marék csillagpornak, a kutya pontosan ugyanúgy szeretné. A nagyság tehát csak azok körében nagyság, akik képesek érzékelni.”
Ninda: Beszélgetések, 102.
Uolȳdas Īškis
16 132
40
Saunisiul úgy mondták, hogy ūsienvuimas, vagyis vízhely. Óriási park volt, még nagyobb, mint amiben Javaranon jártak, sok medencével, csúszdákkal, kis ligetekkel, játszóterekkel. Minden volt, ami gyerekek és felnőttek gondtalan kikapcsolódását szolgálta. És olyan olcsó volt, mintha Szúnahaumon lenne. A belépődíj egy aumas, de csak a magasabbik kapun. Akik át tudtak menni az alacsony kapun – hajolni nem volt szabad –, azok ingyen mentek be. Az aiskane csoportos jegyet vett, huszonnégy gyerek és nyolc felnőtt összesen öt aumasért egész nap itt lehet. A park öt étterme és számtalan automatája szintén nagyon olcsón számolt. Itt egyetlen dologra alapozták a hasznot: a látogatók létszámára. Uolȳdas Īškis kora reggeltől késő estig mindennap nyitva van.
A saunisiak szerint a szúni köntös volt az oka, hogy Nindát máshol mindenütt felismerték. De az most nem volt rajta, saunisi divat szerint öltözött ő is, Szinensi is, aztán a vízhelyen le is vetkőztek. Azonfelül a Hallihuat Fónird huszonnyolc napon elrepült, és a Galaxis természetesen meg volt róla győződve, hogy Ninda is rajta van. Errefelé amúgy is kevesebbet járnak a Testvériség hajói, kevésbé számítanak szúnikra. Mindenesetre Uolȳdas Īškisben senkinek sem tűnt fel, és ennek nagyon örült.
Kilenc napja élt már Saunison, és nagyon jól érezte magát. Szinensi is, bár őt persze nem motiválta a szerelem, de az igen, hogy felfedezze hármuk és az ivutok közös mentális világát, meg persze Saunis is sok érdekeset tartogatott. Például a Varyna Īškist, ahol rengetegféle haufít kínáltak. Volt olyan, amit tálkából kellett kikanalazni, ezt einintasnak hívták, de olyan is, amit félgömb alakú ostyakehelybe töltöttek (ȳdonis), esetleg kúp alakúba (ȳdomas) vagy két ostyalap közé (ȳdorus). És nyolcvanféle ízben voltak. Otthon is lehetett persze ilyet enni, de Ninda nem ismert olyan helyet Szúnahaumon, ahol ezek mind egyetlen helyen meglettek volna. Volt egy remek üdítő italuk, a Saimīnis, ezt is lehetett persze kapni a Felhőben, de saunisi import volt, ezt csak itt gyártották. A Kyrdius étteremben pedig csak jaršinagyümölcsből készült salátából negyvenfélét lehetett kapni, és persze frissen készítették őket.
Uonas bácsi leült Ninda mellé egy pohár mynisszel, s azt kortyolgatva beszélni kezdett.
– Amikor ilyen helyen járok, mint ez az üdülőpark, azt szoktam gondolni: jól élünk mi itt Saunison. Tudod, én is jártam egy-két világon fiatalabb koromban, ha nem is vagyok olyan nagy galaxisutazó, mint ti sūnyk. Például Kindomán elég nagy szegénységet láttam. Sȳndoreián is az van, igaz?
Ninda bólintott.
– Amióta mi otthagytuk őket, még rosszabb. Ámmaít mesél néha róla. A kormány hajókat küld külföldre, azokat telerakják áruval, de már egyre inkább csak élelmiszerre meg gyógyszerre telik.
– És te vagy nekik a csodatevő, aki ezen változtatni fog?
Ninda szenvtelen arccal megvonta a vállát.
– Sajnos azt hiszik, hogy én. Ami azt jelenti, hogy ők továbbra is ülnek ebben a helyzetben és nem tesznek semmit. Márpedig én nem tudom és nem akarom megoldani a problémájukat. Nekik kell megtenniük, ha boldogulni akarnak.
– Ha tudsz nekik egy első lökést adni, szerintem tedd meg. Sokszor csak az első lépés nehéz. Tanulsz fizikát ott kint a hajódon?
– Hát persze.
– Akkor tudhatod, hogy több energia kell valaminek a mozgásba hozásához, mint a mozgásban tartásához. A társadalomban sincs ez másként.
Ninda lassan bólogatott.
– Értem én. De ha most nekem a kezemben lenne a képesség, hogy eltávolítsam a diktátorukat, és megtenném, attól az ország élete nem jönne rendbe.
– De meglenne az első lépés. A kérdés persze nem ez, hanem hogy van-e valami realitás abban a hiedelmükben, hogy te eltávolíthatod a diktátorukat. Valamire csak alapozzák.
Ninda tűnődve lenyúlt és megvakarta a lábát.
– Igen, valóban ez a kérdés. De a válasz sok mindentől függ. Végeredményben én csak egy gyerek vagyok, nekem semmilyen hatalmam nincs. Hatalmuk pont nekik van: a népnek.
Kicsit távolabb Juora néni Szinensivel beszélgetett, miután együtt megtanították Alnát úszni, vagy legalábbis az első leckét megtartották. Aztán Alna visszaszaladt a többiekhez játszani.
– Voltaképpen ti Nindával miért nem szólítjátok testvéreteknek egymást? – kérdezte Juora néni, Szinensi pedig értetlenül nézett rá.
– Testvérünknek?
– Vagy ez csak született sūnyknak jár?
Szinensi megvakarta az orra tövét.
– Ne haragudj, nénikém, de egy szót sem értek.
– Hát akkor hogy szólítjátok egymást a Testvériségben?
– A nevünkön… hogy máshogy? A vér szerinti testvéreimet is a nevükön szólítom, ők meg engem Szinensinek.
– Akkor miért vagytok Testvériség?
Erre minden szúni ugyanazt a választ adta, amióta a szúnik felvették ezt a nevet.
– Több tízezer évvel ezelőtt történt… mármint a mi időszámításunk szerint persze. Ami nekünk tízezer év, az itt lehet vagy negyedmillió nap… Ninda persze pontosan ki tudja számolni. A népünk egy vesztett háborúból menekült, elveszítettük a világainkat, elveszítettünk mindent. Akkor fogadták meg őseink, hogy azontúl kitartanak egymás mellett, és akkor vették föl a Testvériség nevet.
– Már rémlik valami. És a Sūnahaum, az annak a világnak a neve, amit akkor elveszítettetek, ugye?
Erre dzserangnak nem lehetett semmiféle más választ adni, csak azt, hogy igen.
– Igen. Maradtak róla felvételek. Szép világ volt. De azóta a sūnyk hajókon élnek.
Ez végül is igaz volt. Csak nem az összes szúnira.
– Nem is kerestetek többé saját világot?
– Nem, többé már nem.
Ez is igaz volt. A Jaussza nem azért hajózott a Felhőbe, hogy világot keressen, csak kíváncsiságból kanyarodtak arra. Keresni tényleg nem kerestek saját világot. Juora néni nem azt kérdezte, hogy találtak-e – így nem kellett hazudni neki.
– Különös lehet így élni – tűnődött a néni. – Csak a hajód van, és semmi más.
– Én szeretek hajón élni – felelte Szinensi ezúttal is a színtiszta igazat. Tényleg szeretett hajón élni, és azt végül is csakugyan nem mondta, hogy nem szeretett kiskorában Hielgíszí-Hémuanban vagy az előző dzsúmikban Hakkinarében és Jasszaniban. Dehogynem, csak Juora néninek nem fog beszélni a Ninda és Haiték háza között, a hatalmas huhalli tövében töltött estékről, amikor az ikrek és az állatok körülöttük szaladgáltak, ők pedig a vendégekkel asztalnál ülve beszélgettek az örök napfényben. Ez egyszerűen nem volt elmondható. A Felhő Csillagainak titkát meg kell őrizni. – A mi hajóink kényelmesek, otthonosak. Tényleg, a ti hajóitok milyenek?
– Mi nagyon kevés hajót működtetünk, kétszáz darab sincsen. Főleg áruszállítók, tehát nem sok kényelem van rajtuk. De akad egy-két utasszállító hajónk is, azok hasonlóak a ti hajóitok sīšyjéhez, de a šuār nélkül. Meg persze a szigorúan titkos többi szint nélkül, amikről nyilván te sem beszélhetsz.
Szinensi bólintott.
– Ez valóban így van.
←oe-17 Vyntras [3] Eleinte még könnyű volt számon tartani, kitől, hol, mikor, mit tanultunk. Szúnahaumon, Auríhaumon, Saunison, Jittabaron. Aztán mintha miénk lett volna a Galaxis minden tudása. És talán még annál is több. De csak Ninda tudta igazán áttekinteni. (Szinensi: Ninda mentális struktúrája, 89.) :: Saunis, Jōrokyna, 16 129, 67oe‑17 oe-18 vízhely [-22] Egyszer nézzetek meg egy képet, ami valami nagyon okos emberről készült, amint üldögél az asztalánál, és mellette ott a kutyája. Azt az embert nagyra tartja a többi ember – és a kutya is. De neki fogalma sincs arról, hogy az az ember milyen okos. Ha annyi esze lenne, mint egy marék csillagpornak, a kutya pontosan ugyanúgy szeretné. A nagyság tehát csak azok körében nagyság, akik képesek érzékelni. (Ninda: Beszélgetések, 102.) :: Saunis, Uolȳdas Īškis, 16 132, 40oe‑18 oe-19 szex [-24] Remény? Ugye nem arra gondolsz, amikor valaki bízik abban, hogy minden rendben lesz és a problémákat meg fogják oldani? Nem ez a remény. Remény az, amikor bízol abban, hogy sikerrel fogsz járni, ha továbbra is keményen harcolsz a célodért. (Szinensi: Ninda élete és tanítása, 60. sómir) :: Saunis, Sylandrē aiskane, 16 135, 75oe‑19→
ph-19 id [-761] () :: Sỳÿndoṙeìa, Ḱaŷndïm, 62. èkaĩ 49., a zöld órájaph‑19 ·· -698 (2133 › 60:38) 731 862 szó (703 678+24 041+4143) 5 069 313 betű (4 905 497+163 816) 5 606 845 jel (@537 532) | 691, 69,09%, 416 722 idézet, 13:52 mű 1019 átlag, 172 szórás -63–109 (ph-18, ne-4) | 0 címke 0 példányban 0 kategória 0% na-1 |
2207. nap, 329 szó/nap, 2296 betű/nap, 76:39/sómir, 0,96 oldal/nap | 2027.7.12.:1250, 3086 28. 16:16 |
pr Prológus | |||
ELSŐ RÉSZ | |||
A SÖTÉTSÉG MÖGÜL | 250 (36%) | ||
na A HAJÓ | 29 (4%) 1 | ||
nb AZ ŰRBEN | 27 (3%) 30 | ||
nc RECEPTOR | 29 (4%) 57 | ||
nd A GALAXIS | 24 (3%) 86 | ||
ne LIAN, LIAN, LIAN | 24 (3%) 110 | ||
nf SZAISZ | 24 (3%) 134 | ||
ng MENEDÉK | 24 (3%) 158 | ||
nh HAZAÚT | 24 (3%) 182 | ||
ni ABRONCSVILÁG | 22 (3%) 206 | ||
nj LETELEPEDÉS | 23 (3%) 228 | ||
MÁSODIK RÉSZ | |||
HAJNALSUGÁR | 250 (36%) | ||
oa NAMINDAN-DZSÚMI | 30 (4%) 251 | ||
ob HÍRNÉV | 25 (3%) 281 | ||
oc LIMELULLÍ | 24 (3%) 306 | ||
od SAUNIS | 21 (3%) 330 | ||
oe ALAPPONT | 22 (3%) 351 | ||
of SẄTỲM ŮY DÅI ÁP | 26 (3%) 373 | ||
og SZINDORIA | 24 (3%) 399 | ||
oh A KISLÁNY | 24 (3%) 423 | ||
oi JANNÍHAUM | 25 (3%) 447 | ||
oj TANÍTÓ | 29 (4%) 472 | ||
HARMADIK RÉSZ | |||
AZ ÚJ FÉNY | 190 (27%) | ||
pa HINNULDUD | 22 (3%) 501 | ||
pb SUGÁRGÁT | 27 (3%) 523 | ||
pc HANGILAORAN | 25 (3%) 550 | ||
pd AZ ELSŐ SZÍAN | 25 (3%) 575 | ||
pe SINNÍ | 22 (3%) 600 | ||
pf AUSTA VAIRȲNTA KYVOMAS | 27 (3%) 622 | ||
pg ILGÁ | 24 (3%) 649 | ||
ph – – – | 18 (2%) 673 |