„Azt mondják, én voltam az első tanítványa. Nem tudom. Azt sem tudom, mikor kezdtem tanulni tőle. De ő mindig azt mondja, hogy én voltam az ő tanára. Pedig nála többet ki tudhatna?”
Szinensi: Ninda élete és tanítása,
1. sómir
1. sómir
Sielunt
43 611. muhat saurgéman
– Holnap elhagyjuk Sieluntot – mondta másnap reggel Fendria. – Arra gondoltam, nézzünk körül egy kicsit a Galaxisnak ezen a vidékén. Ninda még nem is látta, hol vagyunk, pedig neki itt van a szülőhazája.
A nagy fali képernyőre hívott egy képet. Örvénylő kékesfehér sávok voltak rajta, amik spirálban indultak ki a kép közepén ragyogó sárgásbarna sávból. Rózsaszín és barnás foltok, fehér pontok tarkázták a képet, ami az űr feketeségében állt.
– Ez a Galaxis, természetes színeiben.
– Ismerős – bólintott Ninda.
– Biztosan láttad otthon is – mondta Hurgani, egy fiú, akinek sötétbarna bőre és meglepően világos zöld szeme volt.
– Hogy hol?
– Hát Szindorián. A Galaxist mindenütt ugyanúgy ábrázolják.
Ninda megcsóválta a fejét.
– Nekem Szindoria soha nem volt az otthonom. Ott éltem, amíg nem tudtam eljönni onnan, de nem másért. Ez az otthonom. Ez a hajó, és semmi más.
– Nindában egy szemernyi szindor hazafiságot sem fogunk találni – mosolyodott el Fendria.
– De ez nem jó – mondta Szinensi.
– Mi? – kérdezte Ninda.
– Hát… ez így Sészittur-hataraurangsá.
Ninda képtelen volt ezt a kifejezést értelmezni.
– Meséld el, mit jelent ez – kérte Fendria.
– De hiszen a Galaxisról akartál beszélni – lepődött meg Ninda.
– A Galaxis legalább százötvenmilliárd év óta létezik, kibír még néhány matit.
– Rendben – bólintott Szinensi. – Tehát Sészittur egy ősidőkbeli harcos volt, aki a saját városáért bármikor harcba szállt és mindenkit legyőzött, de a többi városért egy ujját sem mozdította, pedig azokban is szúnik éltek. A róla szóló történet címe az, hogy Sészittur-hataraurangsá, és azért jutott eszembe, mert… mert… mert az képtelenség, hogy csak az Aulang Laip legyen az otthonod!
– Jaj, sien – mondta Fendria szelíden. – Ninda csak három hetest töltött még köztünk, nem látta se Szúnahaumot, se bármelyik másik világunkat, másik hajónkat, semmit nem ismer az Aulang Laip egy-két szektorán kívül.
– Hát… persze… végül is…
– Több szektort is ismerek – árulta el Ninda. – Már elkezdtem bejárni a hajót, és elég sokfelé elvetődtem.
– Ez nagyszerű, de hát ez csak egyetlen hajó – felelte Fendria. – Százötvenezer hajója van a Testvériségnek, és biztos lehetsz benne, hogy mindegyiken bőven akad látnivaló. Mi szúnik utáljuk az egyformaságot, hát nincs két egyformán berendezett hajónk. A világaink pedig még jobban különböznek. Majd elmész és megnézed őket, és akkor majd otthon érezheted magad ott is. Ha van valami, amiben a Testvériség különbözik más országoktól, az az, hogy minden lakott területünket igyekszünk maximálisan otthonossá tenni.
– Akkor ezzel vissza is értünk a Galaxis bemutatásához – bólintott Szinensi szelíd mosollyal.
– Rendben, köszönöm. Tehát nézzétek a térképet. A Galaxis magját és külső magját, ezt a nagy sárga gömböt, amelyben egy rúdformájú alakzatot láttok, a mi nyelvünkön egyszerűen úgy hívják, hogy Sóni. Ezt egy gyűrű veszi körül, aminek a neve Ílahaut. – Ahogy beszélt, a feliratok meg is jelentek a térképen. – Az űrhajósok úgy mondják: „sűrűritka”, mert a csillagok sokkal sűrűbben vannak benne, mint a Galaxis kijjebb fekvő részeiben, de a lakott rendszerek sokkal ritkábban. Éppen a csillagok sűrűsége miatt. Azon a tájon gyakori, hogy egyes csillagcsoportok túl közel kerülnek egymáshoz, és elpárologtatják egymás világait, aztán összeütköznek. Persze ilyet még senki sem látott a saját szemével, hiszen ez évmilliókig tart. Most pedig nézzétek ezt a spirálkart, ami itt kiindul Ílahautból. A neve Szuangsanné. Egy negyedkörön át kíséri Ílahautot, aztán két ágra bomlik: a belső neve Ángisanné, de ez még szétválik a beljebb levő Ángisesszire és a külső Ángihaurira, a legkülső ág pedig Riorangsanné. S most térjünk vissza Szuangsannéra. Kinagyítom. Egy negyedkört átfogó spirálkarszakasz, körülbelül kétmillió érang hosszan, ettől a területtől kezdve, ahol kiágazik Ílahautból. Ennek a vidéknek a neve Szólisz-hineúrangi, mert ennek a külső peremén fekszik az Endut csillagcsoport, aminek tagja a Szólisz csillag, Ősi Föld napja.
– Ragyogjon Ősi Földre, míg a Galaxis forog – suttogta Szinensi.
– Ezt azonban a dzserangok nem tudják. Ők politikai csatározásaikban elfelejtették Ősi Föld hollétét. Most pedig nézzünk távolabb Szuangsannén. Hagyományosan az az irány a galaktikus zéróvonal, ami átmegy a Szólisz csillagon – mondanom sem kell, hogy csak a mi koordináta-rendszerünkben, bár a dzserangok egy onnan nem túl messze eső csillagot választottak –, és a térképen balra haladva növekszenek a számok. A teljes kört egymillió részre osztjuk. Nos, most itt vagyunk, a kétszáznegyvenháromezres vonaltól kissé feljebb. A kékkel körberajzolt csillagok a Szindoriai Államszövetséghez tartoznak, és ez a nap az, ami alatt megszülettél, Ninda. A kis piros jel azt mutatja, hogy abban a rendszerben van a szövetség fővárosa.
– Hogy hívják? – kérdezte Rongami.
– Ḱaŷndïm – felelte Ninda mosolyogva, tudva, hogy elképedést fog okozni a számukra kiejthetetlen névvel. Így is volt.
– Az messze van a te városodtól? – kérdezte Illaséri.
– Azt hiszem. Soha nem láttam térképen.
– Itt, Szindoriától nem messze látjátok Handiapot és Sieluntot, itt vagyunk most. Ez a zölddel berajzolt rész pedig Sídi, erre folytatjuk az utunkat, több világukon is le fogunk szállni.
– Azok nem biztonságos világok, igaz? – kérdezte Rongami.
– Igen, igaz. Ninda, neked erről külön beszélnem kell, mert ilyen világon még nem jártál. Vagyis de… mert Szindoria is ilyen. Ott csak az esszidzsinna fegyveres kíséretével szabad kiszállni, mert nem jó a közbiztonság.
Ninda elmosolyodott.
– Szindorián azok közé tartoztam, akik miatt nem jó a közbiztonság.
– Értem… de nem egészen. Mi nem a tolvajok miatt szoktunk aggódni, mert nemigen hordunk magunkkal semmit. Igaz, egyszer hallottam valakitől, hogy fürödni ment Amná valamelyik világán és ellopták a haundáját, de nem is keresték, tudták, hogy meglesz, és meg is jelent még aznap a suárban egy ember, pánikban hozta vissza, azt állította, hogy találta valahol, de hát persze ő volt az orgazda.
– Tudják a dzserangok, mi az a haunda?
– Csak annyit, hogy minden szúninak van, és ha egy elvész, képesek vagyunk fenekestül felfordítani egy világot, de meg kell lennie. Épeszű tolvaj nem is nyúl hozzá. Szóval nem a tolvajok miatt aggódunk, hanem az ellenséges hangulat és a hatóságok miatt. Sajnos Szindorián is ez a probléma. Nemegyszer keveredtünk összetűzésbe, mert az ottaniakat felhergelték mindenki ellen, aki nem szindor, és főleg miellenünk. – Ninda lehajtotta a fejét. – Emiatt néha belénk kötnek olyanok, akik ettől érzik nagyfiúnak magukat, és ilyenkor be szoktak avatkozni a helyi hatóságok, hogy megvédjenek minket, legalábbis ezt állítják. De általában a mieinket próbálják letartóztatni. Ezért egy ideje senki nem mászkálhat ezeken a világokon az esszidzsinna nélkül.
– Az ervé – mondta Ninda halkan, szindorul.
– Kérem?
– Semmi… csak azt gondoltam… eszerint más világokon is van olyan, mint Szindorián az ervé.
– Igen, van. Sajnos a Galaxis nem egyszerű. Sídi világain rendőrségnek hívják őket, és nagyon ritkán gyűlik meg velük a bajunk, de azért előfordul. Itt jobban lehet tartani az erőszakos… helyi fiatalemberektől.
– Csavargóktól – mondta Ninda, egyenesen a tanárnő szemébe nézve.
– Igen, valószínűleg csavargók.
←nc-9 ünnepnap [1] A történelem az önző és az önzetlen emberek harcáról szól. (Ílgaszaumi, Terra-sóhipun, V9 rind, 80. sómir, 115. singir) :: Aulang Laip, Sielunt, 43 610. senut sziangdzsannc‑9 nc-10 Galaxis 1 [22] Azt mondják, én voltam az első tanítványa. Nem tudom. Azt sem tudom, mikor kezdtem tanulni tőle. De ő mindig azt mondja, hogy én voltam az ő tanára. Pedig nála többet ki tudhatna? (Szinensi: Ninda élete és tanítása, 1. sómir) :: Aulang Laip, Sielunt, 43 611. muhat saurgémannc‑10 nc-11 Galaxis 2 [-22] Olvastam Ỳlîap tanulmányát arról, hogy én már gyerekfejjel csillagközi fontosságú lettem. Kiváló írás, de nem gondolta át a kiindulópontját. Egy diplomáciai botrány – nem fontos. Egy háború – nem fontos. Külsőségek. Nézz a lelked mélyére, és megtudod, mi fontos igazán. (Ninda: Életem egy falevélen, 56. sómir)nc‑11→
ph-19 id [-761] () :: Sỳÿndoṙeìa, Ḱaŷndïm, 62. èkaĩ 49., a zöld órájaph‑19 ·· -698 (2133 › 60:38) 731 862 szó (703 678+24 041+4143) 5 069 313 betű (4 905 497+163 816) 5 606 845 jel (@537 532) | 691, 69,09%, 416 722 idézet, 13:52 mű 1019 átlag, 172 szórás -63–109 (ph-18, ne-4) | 0 címke 0 példányban 0 kategória 0% na-1 |
2207. nap, 329 szó/nap, 2296 betű/nap, 76:39/sómir, 0,96 oldal/nap | 2027.7.12.:1250, 3086 28. 16:16 |
pr Prológus | |||
ELSŐ RÉSZ | |||
A SÖTÉTSÉG MÖGÜL | 250 (36%) | ||
na A HAJÓ | 29 (4%) 1 | ||
nb AZ ŰRBEN | 27 (3%) 30 | ||
nc RECEPTOR | 29 (4%) 57 | ||
nd A GALAXIS | 24 (3%) 86 | ||
ne LIAN, LIAN, LIAN | 24 (3%) 110 | ||
nf SZAISZ | 24 (3%) 134 | ||
ng MENEDÉK | 24 (3%) 158 | ||
nh HAZAÚT | 24 (3%) 182 | ||
ni ABRONCSVILÁG | 22 (3%) 206 | ||
nj LETELEPEDÉS | 23 (3%) 228 | ||
MÁSODIK RÉSZ | |||
HAJNALSUGÁR | 250 (36%) | ||
oa NAMINDAN-DZSÚMI | 30 (4%) 251 | ||
ob HÍRNÉV | 25 (3%) 281 | ||
oc LIMELULLÍ | 24 (3%) 306 | ||
od SAUNIS | 21 (3%) 330 | ||
oe ALAPPONT | 22 (3%) 351 | ||
of SẄTỲM ŮY DÅI ÁP | 26 (3%) 373 | ||
og SZINDORIA | 24 (3%) 399 | ||
oh A KISLÁNY | 24 (3%) 423 | ||
oi JANNÍHAUM | 25 (3%) 447 | ||
oj TANÍTÓ | 29 (4%) 472 | ||
HARMADIK RÉSZ | |||
AZ ÚJ FÉNY | 190 (27%) | ||
pa HINNULDUD | 22 (3%) 501 | ||
pb SUGÁRGÁT | 27 (3%) 523 | ||
pc HANGILAORAN | 25 (3%) 550 | ||
pd AZ ELSŐ SZÍAN | 25 (3%) 575 | ||
pe SINNÍ | 22 (3%) 600 | ||
pf AUSTA VAIRȲNTA KYVOMAS | 27 (3%) 622 | ||
pg ILGÁ | 24 (3%) 649 | ||
ph – – – | 18 (2%) 673 |