„Tegnap elmentünk az Aulang Laipra, a 4-tabe elemi iskolába, ahol megkezdte tanulmányait. Persze minden gyerek ismerte. Sokat beszélgettünk velük. Azt mondta, egészen olyan volt, mint amikor először járt itt.”
Sileni: Naplóm Nindával,
44 117. saurgéman
44 117. saurgéman
Aulang Laip
43 610. muhat angdzsagan
755
A délelőtt felét az töltötte ki, hogy Szindoriáról beszélgettek, és Fendria elmesélte, hogy vannak még világok, nem is kevesen, ahol hasonlóan rossz a helyzet. Például Sídiben, ami szomszédos Szindoriával és szintén nagyszámú naprendszert fog össze, többször volt már rövidebb-hosszabb ideig tartó diktatúra, és eléggé felforgatták az ország életét. Ez aztán kötetlen beszélgetésbe ment át, a gyerekek mindenféle világokról meséltek, amiket láttak.
Délben megebédeltek, itt az iskolában, a suagján rendelt mindenki, amit akart, és kis automaták repültek be a tálakkal. Ninda persze rengeteg tanácsot kapott, hogy mit rendeljen, végül is szimmit kért sült hallal. Aztán beszélgettek tovább, evés közben is, de Ninda megfigyelte: Fendria úgy irányítja a beszélgetést, hogy folyton tanuljanak valamit.
Iskola után mindenki ment, amerre akart; Szinensi haza, Inerszi uszodába. Ninda addig nem is tudta, hogy az Aulang Laipon uszoda is van, de Fendria elmondta, hogy több is, négy nagy és egy csomó kicsi, ebben a szektorban is van egy. Mindenki sokat jár uszodába, mert ez egy űrhajó, ahol egészen mesterséges környezetben élnek, és mindenre szükség van, ami oldja a stresszt.
Nindának nem volt szüksége stresszoldásra ezen a napon – és később sem. Elindult felfedezni a hajót, abban a biztos tudatban, hogy nem tévedhet el. Ismeri az útjelzéseket, és van egy barátja, aki bármikor útbaigazítja. Nem mintha Lũakẽàńban valaha is eltévedt volna persze.
Jóval később jött rá, hogy bármelyik szúnitól kérhet és kapni fog útbaigazítást, vagy ha másféle segítségre van szüksége, azt is.
Először itt, a 4-tabe szektorban akart körülnézni. Az iskola bejárata egy félkör alakú kis térségre nyílt, ami a szektort határoló széles, forgalmas út mellett feküdt. Két ajtó nyílt a félkörből, az iskola és egy másik, amire az volt írva: 4-tabe janníhaum. Valahol megtalálta a hipnoanyagban a szó jelentését: „a tűz otthona”, bár ez nem szúni nyelven volt. Nem értette, miért akarna bárki tüzet rakni egy űrhajón, nyilván valami átvitt értelmű jelentése van. Nem foglalkozott a kérdéssel, inkább elindult a két ajtó közötti keskeny, néptelen folyosón. Hamarosan elért egy kereszteződést, egy másik keskeny folyosóval, ahova benézve meghökkent egy pillanatra: egy autó tartott felé. Mielőtt bármit tehetett volna, az autó elszáguldott fölötte. Persze. A járműveknek nyilván itt is a levegőben kell haladniuk, ez nem volt benne a hipnoanyagban, de logikus. Továbbment és elért egy helyet, ami szakasztott úgy nézett ki, mint valaminek a hátsó udvara, egy kis térségen mindenféle dobozok, felismerhetetlen készülékek ledobálva. Már értette, hol van. Ez egy belső összekötő folyosó a 4-tabe szektor épületei között, olyan, mint azok a sikátorok, ahol eddigi életét leélte – csakhogy itt minden tiszta és világos, egyetlen sötét zug sincsen sehol. Igaz, falmélyedések, utcaszint alatti lejáratok sincsenek, ahol el lehetne bújni, de persze itt nem is akar elbújni senki. Nincs ervé, nem üldöznek senkit. Nincs miért elbújni senkinek. Itt biztosan az ervés játékot sem ismerik, amikor valakit kiválasztanak ervésnek, az csukott szemmel számol és várakozik, azalatt a többiek elbújnak, és neki meg kell őket találnia.
Elért egy teret, ahol embereket látott maga előtt kilépni az egyik ajtón és távozni. Két keskeny folyosó kereszteződésében volt. Mind a négy sarkon ajtó, felirattal. 4-tabe jalgun nisszi, ez állt az egyiken. A nisszi olyan hely, ahol élelmet tartanak, ezt tudta, az a két szúni tegnap reggel egy nissziben vendégelte meg. Persze akkor még azt sem tudta, hogy nisszinek hívják azt a helyet, később tanulta a hipnoanyagban. Azt nem tudta, hogy a jalgun mit jelent. A másik ajtón: 4-tabe 3. Nem tudta, mit jelent a három. Egyest és kettest nem látott sehol. A harmadik sarkon: 4-tabe dzsorongit. Ezt sem értette. De a negyediket igen: 4-tabe uszoda. Igen, Inerszi erre indult el, amíg ő még ott nézelődött, akkor nyilván ide jött.
Továbbment egyenesen, az uszoda és a dzsorongit között, és kiért egy széles folyosóra, ahol autók száguldottak a magasban és emberek jártak meg siklókerekeztek idelent. Vagyis átjött a szektoron, ez a szomszéd szektor határa.
Átszaladt az úton az emberek sokaságában – itt fordult elő először, hogy igazán sok embert látott egyszerre a hajón – és bekukkantott ebbe a szektorba is. Ennek más volt a felépítése, nem néhány nagy épületet talált, hanem egy parkot és a két oldalán egy-egy hosszúkás házat, amik több kis részre voltak osztva, bennük üzletekkel. Mint a suárban, csak kevesebb volt az üzlet, az egyikben ennivalót árultak, a másikban ruhát, a harmadikban… nem tudta megállapítani, valamilyen készülékeket, a negyedik étterem volt, az ötödikben is valami olyan tárgyakat, amiknek nem tudta a rendeltetését. Itt persze nyilván csak szúnik vásárolhatnak, hiszen a szísiből az utasok egyáltalán nem jöhetnek föl ezekre a szintekre. Talált két ajtót 4-nibe 4 és 4-nibe 5 felirattal, amikről nem tudta, mik lehetnek. Arra is rájött, hogy ezek a szektorok jóval nagyobbak, mint amennyit így, egy gyors körülnézéssel lát belőlük, és nyilván 4-nibe 1-től kezdve megvannak ezek a számok, legalább ötig, talán tovább is, de a szektor más részén.
De ez most nem érdekelte. Véletlenül találta meg a legközelebbi liftet, s már odaért hozzá, amikor tudatosult benne, hogy a pár lépésenként a padlóra festett, ék alakú zöld vonalkák azt jelzik, hogy merre találhat liftet. Másmilyen vonalkák is voltak, és már arra is emlékezett, hogy a piros nyilak azt mutatják, merre van a legközelebbi nyilvános mosdó.
Gondosan kiválasztotta, hol kell belépnie, és nagy figyelemmel követte a váltakozó számokat. Most liftezett először egyedül, és nem akarta elrontani – bár voltaképpen már tudta, mi történne, ha elhibázná. Semmi. A liftet csak azért osztják sávokra az egyes szintek szerint, hogy gyorsabban lehessen használni, ne akadályozzák a kiszállni készülőket azok, akik még utaznak – már ha éppen nagy a forgalom, persze, mert ha nem, akkor nem is számít az egész. Ő az első szintre tartott, de ha oda áll, ahol a harmadikon akarnak kiszállni, akkor se történt volna semmi különös, kikerülik és mennek tovább a dolgukra. Azt mint egykori lũakẽàńi tudta, hogy mi történik ott, ha valaki megszegi a közlekedési szabályokat, és észreveszi egy kamera – márpedig kamerák mindenhol voltak, csak a sötétség mögött nem –: pillanatokon belül ott terem egy ervés kocsi, kap egy kiselőadást a szabályos közlekedésről, és fizethet bírságot. Persze ez csak a lũakśŷýteknek jár, akiknek lakásuk van és polgárnak számítanak. A csavargók ezt is ritkán ússzák meg letartóztatás nélkül.
Fölment az első szintre, a hatalmas parkba, ami már tegnap is lenyűgözte, és ezentúl is mindig, valahányszor erre járt. És ritkán telt el ezentúl két-három napnál több anélkül, hogy feljött volna ide.
←na-24 iskola 3 [-25] Mindenkit megváltoztatott, aki közel került hozzá. Úgy tűnik, már új életének második napján elkezdte. (Szinensi: Ninda élete és tanítása, 3. sómir)na‑24 iskola 3 na-25 séta [11] Tegnap elmentünk az Aulang Laipra, a 4-tabe elemi iskolába, ahol megkezdte tanulmányait. Persze minden gyerek ismerte. Sokat beszélgettünk velük. Azt mondta, egészen olyan volt, mint amikor először járt itt. (Sileni: Naplóm Nindával, 44 117. saurgéman) :: Szindoria, Aulang Laip, 43 610. muhat angdzsagan, 755na‑25 séta na-26 park [-24] Nem emlékszem egyetlen esetre sem, amikor valahol fákat látott és ne ment volna oda hozzájuk. Amikor ezt megmondtam neki, bólintott és azt mondta: ilyen a jövőben sem fog előfordulni. (Sileni: Ninda élete, 57.)na‑26 park→
ph-19 id [-761] () :: Sỳÿndoṙeìa, Ḱaŷndïm, 62. èkaĩ 49., a zöld órájaph‑19 id ·· -698 (2133 › 60:38) 731 862 szó (703 678+24 041+4143) 5 069 313 betű (4 905 497+163 816) 5 606 845 jel (@537 532) | 691, 69,09%, 416 722 idézet, 13:52 mű 1019 átlag, 172 szórás -63–109 (ph-18, ne-4) | 0 címke 0 példányban 0 kategória 0% na-1 |
2207. nap, 329 szó/nap, 2296 betű/nap, 76:39/sómir, 0,96 oldal/nap | 2027.7.12.:1250, 3086 28. 16:16 |
pr Prológus | |||
ELSŐ RÉSZ | |||
A SÖTÉTSÉG MÖGÜL | 250 (36%) | ||
na A HAJÓ | 29 (4%) 1 | ||
nb AZ ŰRBEN | 27 (3%) 30 | ||
nc RECEPTOR | 29 (4%) 57 | ||
nd A GALAXIS | 24 (3%) 86 | ||
ne LIAN, LIAN, LIAN | 24 (3%) 110 | ||
nf SZAISZ | 24 (3%) 134 | ||
ng MENEDÉK | 24 (3%) 158 | ||
nh HAZAÚT | 24 (3%) 182 | ||
ni ABRONCSVILÁG | 22 (3%) 206 | ||
nj LETELEPEDÉS | 23 (3%) 228 | ||
MÁSODIK RÉSZ | |||
HAJNALSUGÁR | 250 (36%) | ||
oa NAMINDAN-DZSÚMI | 30 (4%) 251 | ||
ob HÍRNÉV | 25 (3%) 281 | ||
oc LIMELULLÍ | 24 (3%) 306 | ||
od SAUNIS | 21 (3%) 330 | ||
oe ALAPPONT | 22 (3%) 351 | ||
of SẄTỲM ŮY DÅI ÁP | 26 (3%) 373 | ||
og SZINDORIA | 24 (3%) 399 | ||
oh A KISLÁNY | 24 (3%) 423 | ||
oi JANNÍHAUM | 25 (3%) 447 | ||
oj TANÍTÓ | 29 (4%) 472 | ||
HARMADIK RÉSZ | |||
AZ ÚJ FÉNY | 190 (27%) | ||
pa HINNULDUD | 22 (3%) 501 | ||
pb SUGÁRGÁT | 27 (3%) 523 | ||
pc HANGILAORAN | 25 (3%) 550 | ||
pd AZ ELSŐ SZÍAN | 25 (3%) 575 | ||
pe SINNÍ | 22 (3%) 600 | ||
pf AUSTA VAIRȲNTA KYVOMAS | 27 (3%) 622 | ||
pg ILGÁ | 24 (3%) 649 | ||
ph – – – | 18 (2%) 673 |