„Azért lettem volna az, aki lettem, mert szörnyűséges gyerekkorom volt? Nem, én ezt nem gondolom. Másoknak ugyanilyen jutott, belőlem mégis csak egy van. Nincs magyarázat. Ne akard megérteni, hogy egy csupa zöld fán miért éppen az az egy levél sárgult meg.”
Ninda: Életem egy falevélen,
39. sómir
39. sómir
látjahogy ervések verik a sárgahajút a dáymãt ṙonêlàân utca sarkán odajön ký néni és beszól nekik erre az ervés félre akarja lökni ký nénit aki fejbe vágja a kistáskájával az ervés meg letartóztatja de odajön a parancsnok és azt mondja hogy nem lehet mert egy apró néni egy apró táskával nem valós fenyegetés ezért őket kiröhögnék és a néni menjen szépen a dolgára és ký néni megköszöni kedvesen és kivesz a táskájából egy ḱïõrvúpot és az ervések egy pillanat alatt hívják a készültséget ő egy emeleti ablakból nézi az egészet ahol a lilafejjel dekkoltak három napig és kiürítették a házigazda kamráját és mindent pénzzé tettek csak a lilafej folyton követelőzött aztán ő végül meglépett onnan az összes lével és egy hónapig úgy élt mint egy vïyṙd és mindennap kétszer is evett aztán amikor elfogyott a lé akkor elment a síśyỳṙ utcai ỳỹsinsütőbe lopni és éppen akkor zárt be a sütöde mert csődbe ment és az ember otthagyott egy óriási doboz ỳỹsint mert nem fért a karjában és neki csak arra volt ereje hogy levigye a közeli pincébe aztán hívta a bandát gyorsan eladták az összeset mert ha ők akarják megenni ahhoz előbb meg kellett volna sütni valahol és így az árából az egész banda jóllakott két nappal később lőtték le a simlist aztán a feketét akinek egészen sötét volt a haja azért hívták feketének mindenki mýśvïnnek csúfolta akkor mondta a szuszogó hogy a mýśvïneket arról lehet megismerni hogy fekete a hajuk és barna a bőrük pedig nem is igaz mert nem mindegyiknek eddig már látott a folyosón legalább húszat és mindenféle színűek márpedig itt a felső szinteken csak mýśvïnek vannak vagyis hát szúni a rendes nevük a mýśvïn az egy undok bogár és azokról csúfolják őket de most már szúni ő is nem akar többé sỳÿndoṙ lenni és ha valaha valaki csúfol bárkit a testvériségből annak vele gyűlik meg a baja tud ő durva is lenni amikor a lilafej rámászott a kis nyafogóra akkor fejbe verte egy téglával a lilafej soha nem fog tudni lábra állni többé és beszélni se rendesen aztán a kis nyafogót lelőtte egy ervés azt hitte hogy fegyver van nála az ervés úgy sírt mint egy kisgyerek és rohant a kis nyafogóval a kórházba és ő fizette a gyógyítását az volt az egyetlen rendes ervés a városban de hogy a kis nyafogóval mi lett azt sose tudták meg hiszen a kórházba nem mehettek be és azt se tudják hogy él-e még a rendes ervés ki tudja merre jár és és és és és és és és sỳÿndoṙeìa nagy és gazdag világ békés és büszke boldog és vidám szelíd napfény meleg óceán bölcsen vezet minket vûyrd ḱïyṙeàn és és és és és és és és a doboló meg a hosszúfülű meg a zöldlábú elindult az óceánhoz azt mondták ott biztos jobb persze nem tudtak útlevél nélkül kilógni a városból a hosszúfülűt kétszer visszatoloncolták aztán óbégatni kezdett hogy neki emberi joga látni a tengert akkor megverték és lecsukták a nýorp utcai börtönben jobb a koszt mint a keỳn ḩũlïmban a zöldlábú mesélte de a nýorp fegyőrei durvábbak és és és és kýdimẽêp soèńdĩ kŷỹrdísiå múŷnd ìrna kîreòp výde òòòòòòm nemnemnem mostmárszúninyelvenfog gon dol kod ni csak még töb bet fog ta nul niiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii és és és és most megint itt van, ez egy újabb aktív szakasz lehet, mert látja maga körül a szobát és arrébb a két felnőttet, amint érdeklődve figyelik őt, egészen biztosan nem fenyegeti semmi veszély, ők számon tartják az állapotát, és ha bármi baj lenne, hívnának orvost, vagyis persze dehogy hívnának, ha a hipnopédiával baj lenne, az nem itt és nem most történt volna és pont ővele, akkor az a hipnopédia feltalálásakor már meglett volna, márpedig a szúnik a hipnopédiát sok ezer éve alkalmazzák, az nem szerepelt az anyagban, hogy mióta, vagy hogy más népek használják-e, tegyünk egy próbát, hogy mennyire lett ez sikeres, a szúni nyelv ábécéje úgy van, hogy a, e, i, o, u, pá, tá, ká, bé, dé, gé, dzsí, sú, szú, fá, vé, mí, nó, hó, já, lú, ró, ez tehát remekül megy, az a betű egy függőleges vonal, az e ferde, balról jobbra húzva ereszkedik, mert ha fordítva dől, az a hó, az i egy vízszintes vonal, az o egy jobbra domborodó félkör, az u meg fordítva, és mindenféle kombinációkba lehet rendezni őket, például azt, hogy angdzsan, úgy lehet leírni, hogy húz egy a betűt, aztán aláteszi az n-et, ami egy fölfelé domborodó félkör, de teheti a g fölé is, az egy vonal lefelé és onnét balra, és alá jön a dzs, aminek a lefelé haladó része metszi a g-t és és és és a főokos meg akarta tanítani olvasni, mert ő azt is tudott, luakeánban is sokszor látott betűket a házakon, táblákon, utcai képernyőkön, a főokos meg is próbálta pár este tanítani őket, rajzolt mindenféle ákombákomokat és mondta, hogy melyik milyen betű, emlékszik egyre, két vonal találkozott egy pontban hegyesszögben, és egy harmadik összekötötte a közepüket, azt mondta, hogy az az A, illetve már nem emlékszik pontosan, hogy nem azt mondta-e, hogy ãâm, ami egy szó, szúniul úgy mondják, hogy sá, és tagadásra szolgál, de aztán egy csetepaté után ő egy másik városrészbe menekült és nem látta viszont a főokost, nem is tudja, mi lett vele, őt biztos nem kapták el az ervések, a főokos nagyon sokat tud és dörzsölt és firnyákos és és és és érdekes, hogy szindoriáról nem tanult semmit a hipnoanyagban, de ahogy kutat az agyában, már érzékeli, hogy ez sem biztos, lehet, hogy csak nem jön elő, mert a hipnopédia nagyon különösen működik, a tanultak nagy részére csak hosszabb idő után fog visszaemlékezni, de persze az sem baj, ha semmit sem tud szindoriáról, nem akar visszamenni soha többé és nem akarja, hogy valaha még valami köze legyen szindoriához, ő most már csak a testvériséghez akar tartozni és lýŷhez, bár igazából fogalma sincsen, hogy a kettő közül bármelyik mivel jár, de itt senki nem kiabált vele és nem próbálta megverni vagy leteperni vagy kirabolni vagy bármit, hanem mindenki barátságoséskedvesésnyugodt mármegintjöna gondolatpörgési zavarforgás demostmáslesz mostle lekap lekap lekap csol
←na-11 hipnopédia 1 [-16] Mi a sötétség? A világosság hiánya. Mi a hideg? A meleg hiánya. Mi a gonoszság? A jóság hiánya. (Ninda: A fény lúmái, 1.)na‑11 na-12 hipnopédia 2 [-16] Azért lettem volna az, aki lettem, mert szörnyűséges gyerekkorom volt? Nem, én ezt nem gondolom. Másoknak ugyanilyen jutott, belőlem mégis csak egy van. Nincs magyarázat. Ne akard megérteni, hogy egy csupa zöld fán miért éppen az az egy levél sárgult meg. (Ninda: Életem egy falevélen, 39. sómir)na‑12 na-13 kitűzők [-21] Ismered a Szédzsin összes hegyét? Bejárhatod. Ismered Fatturídisszandi minden tavát? Végignézheted. Ismered a melletted ülő lelkét? És a sajátodat? (Lí-Nindaran: Az Első Szían, 4. sómir)na‑13→
ph-19 id [-761] () :: Sỳÿndoṙeìa, Ḱaŷndïm, 62. èkaĩ 49., a zöld órájaph‑19 ·· -698 (2133 › 60:38) 731 862 szó (703 678+24 041+4143) 5 069 313 betű (4 905 497+163 816) 5 606 845 jel (@537 532) | 691, 69,09%, 416 722 idézet, 13:52 mű 1019 átlag, 172 szórás -63–109 (ph-18, ne-4) | 0 címke 0 példányban 0 kategória 0% na-1 |
2207. nap, 329 szó/nap, 2296 betű/nap, 76:39/sómir, 0,96 oldal/nap | 2027.7.12.:1250, 3086 28. 16:16 |
pr Prológus | |||
ELSŐ RÉSZ | |||
A SÖTÉTSÉG MÖGÜL | 250 (36%) | ||
na A HAJÓ | 29 (4%) 1 | ||
nb AZ ŰRBEN | 27 (3%) 30 | ||
nc RECEPTOR | 29 (4%) 57 | ||
nd A GALAXIS | 24 (3%) 86 | ||
ne LIAN, LIAN, LIAN | 24 (3%) 110 | ||
nf SZAISZ | 24 (3%) 134 | ||
ng MENEDÉK | 24 (3%) 158 | ||
nh HAZAÚT | 24 (3%) 182 | ||
ni ABRONCSVILÁG | 22 (3%) 206 | ||
nj LETELEPEDÉS | 23 (3%) 228 | ||
MÁSODIK RÉSZ | |||
HAJNALSUGÁR | 250 (36%) | ||
oa NAMINDAN-DZSÚMI | 30 (4%) 251 | ||
ob HÍRNÉV | 25 (3%) 281 | ||
oc LIMELULLÍ | 24 (3%) 306 | ||
od SAUNIS | 21 (3%) 330 | ||
oe ALAPPONT | 22 (3%) 351 | ||
of SẄTỲM ŮY DÅI ÁP | 26 (3%) 373 | ||
og SZINDORIA | 24 (3%) 399 | ||
oh A KISLÁNY | 24 (3%) 423 | ||
oi JANNÍHAUM | 25 (3%) 447 | ||
oj TANÍTÓ | 29 (4%) 472 | ||
HARMADIK RÉSZ | |||
AZ ÚJ FÉNY | 190 (27%) | ||
pa HINNULDUD | 22 (3%) 501 | ||
pb SUGÁRGÁT | 27 (3%) 523 | ||
pc HANGILAORAN | 25 (3%) 550 | ||
pd AZ ELSŐ SZÍAN | 25 (3%) 575 | ||
pe SINNÍ | 22 (3%) 600 | ||
pf AUSTA VAIRȲNTA KYVOMAS | 27 (3%) 622 | ||
pg ILGÁ | 24 (3%) 649 | ||
ph – – – | 18 (2%) 673 |