„Néha előfordult, hogy valaki, aki nem ismerte, megpróbálta rábeszélni, hogy mutasson valami tiszteletet az állami vezetők iránt. Az illető csak egy csodálkozó tekintetet kapott, s a kérdést: miért?”
Ámmaít Ídara: Majdnem Ninda apja vagyok,
410.
410.
– Itt Ísigasz gauran – szólalt meg egy újabb hang. – Szeretnénk ennek az incidensnek további agresszió nélkül véget vetni. Adjon parancsot, Anarvato ezredes, hogy tegyék le a fegyvert.
– De hiszen azt sem tudom, hogy mi történik ott!
– Mostanra rég idejöhetett volna, de tessék, adok még száz ütés időt, hogy ideérjen. De ha az emberei addig nem teszik le a fegyvert, akkor letartóztatjuk valamennyit. Indul az óra.
Csend lett. A dzsáuliak idegesen méregették a fejük fölött mindent ellepő szúnikat. Legalább ezer esszidzsinna lebegett a kereszteződés fölött, megszámlálhatatlan dzsindrobot, és az egész fölött tizenegynéhány aungir. A dzsáuliak talán százan lehettek, mind lent a földön, mostanra azok is leszálltak, akik korábban a levegőben voltak. A szúnik sokszoros erőfölénye vitathatatlan volt.
Ninda elunta az egy helyben ácsorgást. Nyugodt léptekkel besétált a kereszteződésbe, elballagott a száz kővé dermedt helyi katona előtt, és folytatta útját. Feje fölött kísérte az Uori, és Hódilup is csatlakozott hozzá.
– Neked jók az idegeid – szólalt meg a férfi az utca túloldalán, most már leszállva és gyalog kísérve Nindát, aki rámosolygott.
– Mitől kellene tartanom? Lelőnek?
– Hát azt nyilván nem.
– No látod.
A kereszteződés után is rengeteg katonát láttak, de már nem jöttek-mentek nagy garral, csak álltak leeresztett fegyverrel és fölfelé bámultak a szúnikra. Ninda nyugodtan sétált el mellettük, egészen egy veszedelmes külsejű katonai járműig, ami teljes szélességében elállta az utcát. A két szúni megállt közvetlenül a jármű előtt.
– Félreállnátok? – pillantott föl Ninda az egyik ott álldogáló, zavart tekintetű fegyvereshez. – Szeretnék továbbmenni.
– Azt… aaaazt… nem lehet… nagyon sajnálom.
– Kezd nagyon zavarni az önök magatartása – szólalt meg Hódilup, aztán bekapcsolta a hangerősítőjét és megismételte, hogy az egész utca hallja. – Hódilup nímud vagyok a Szúnahaum Testvériség Külső Csillagvédelmi Szolgálatától, és kezd nagyon-nagyon zavarni az önök magatartása! Mi folyik itt? Mit keres ez a rengeteg katona az utcán, állig fölfegyverkezve, páncélos járművekkel? A saját fővárosuk kellős közepén?!
Egy katona rohant oda hozzájuk, jobb kezét a bal mellkasára tette, aztán a homlokához emelte.
– Tavonacsh főhadnagy, készültségi erők. Üdvözlöm, nímud úr. A fővárosban zavargás tört ki! Minket arra vezényeltek ki, hogy biztosítsuk a rendet!
– Értem – felelte az esszidzsinna komoly arccal. – Szerintem jelenleg nem a rendet biztosítják, csak a feszültséget keltik, de ez az én magánvéleményem. A kikötőben nem láttam magukat, miért?
– Nímud úr, a parancsot mindössze néhány száz ütéssel ezelőtt adták ki. Mostanra már a kikötőt is biztosítottuk.
– Látni szeretném azokat a zavargókat – szólalt meg Ninda.
Tavonacsh értetlenül pillantott rá – nem adta jelét, hogy ráismert volna –, aztán vissza a nímudra.
– Mi célból?
– Kíváncsiságból.
– Azt nem lehet.
– Dehogynem – felelte Hódilup olyan derűvel, amiből még alig csendült ki az esszidzsinna szokásos arroganciája.
– Sajnálom, uram, de nem engedélyezhetem.
– Arra nincs is szükség – nyúlt a zsebébe a férfi, és már kemény volt a hangja megint. – Mi ugyanis a Szúnahaum Testvériség állampolgárai vagyunk, és semmiben sem szorulunk a maga engedélyére. Vagy bárkiére.
Odanyújtott egy antiövet Nindának, aki nyugodtan felcsatolta, aztán fellibbent a magasba.
– Köszönjük – mondta Hódilup szárazon a főhadnagynak, aki tehetetlenül nézett utánuk –, a helyszínt megtaláljuk magunk is.
Meg is találták, egy mati elég volt hozzá, csak azt kellett nézni, hol összpontosulnak a katonák. A város főtere volt, amit minden irányból páncélosok vettek körül, és rengeteg katona, a parancsnokuk valamit ordítozott is. Mire ők leereszkedtek, csatlakozott hozzájuk Szinensi, Sileni és Aini is, szintén esszidzsinnák kíséretében.
– Magatartásukkal megsértik a törvényt! – harsogta a parancsnok egy kocsi tetejéről. – Erre a tüntetésre nem kaptak engedélyt! Amennyiben nem hagyják el a helyszínt, jogunk van erőszakot is alkalmazni!
Akikhez a felszólítást intézte, húsz-harminc fiatal volt, akik egy nagy, díszes épület homlokzati teraszán álldogáltak egy transzparenssel és két zászlóval, és ők is kiabáltak, de hangosító nélkül.
Ninda leereszkedett melléjük.
– Ninda vagyok. Ti vagytok a zavargók? Nem úgy festetek.
– Ninda… Ninda!… Ninda? – röpködött felé minden irányból a saját neve, és döbbent, ámuló, tiszteletteli arcokat látott. Ezekhez már volt alkalma hozzászokni. De aztán az egyik fiú kivált a csoportból, lépett kettőt Ninda felé, két karját keresztbe tette a mellén és meghajolt.
– Ninda, köszöntelek csoportunk nevében. Én Tantneva vagyok, a csoport nemhivatalos vezetője. Mi nem tekintjük zavargónak magunkat. Tüntetők vagyunk.
– Miért tüntettek?
– A kormány távozását követeljük.
– Miért?
– Mert korrupt elnökünk olyan gazdasági megállapodást kötött a Szancshéa Köztársasággal, ami súlyos károkat okoz az országnak.
– Milyen károkat?
– Olyan kiadásokkal jár, amiket az állam nem tud viselni. A felsőoktatás költségvetését drasztikusan csökkentették. A külföldi iparcikkek importját szintén. Ez pedig rossz az országnak.
– Értem.
Ninda kinézett a tér felé, ahol a tiszt még mindig ordítozott, de elég bizonytalanul, mert a légtér tele volt esszidzsinnákkal és dzsindekkel. Aztán elővette a suagját és beleszólt.
– Figyelj, te kiabálós főkatona! – szállt a hangja keresztül a főtéren. – Elhallgatnál egy kicsit? Mi itt beszélgetni szeretnénk. Majd később folytasd, jó?
A tiszt elképedve hallgatta a csengő gyerekhangot, aztán megint felharsant a hangja.
– Nem azért vagyok itt, hogy befogjam a számat! Amikor elhallgatok, akkor támadást indítunk maguk ellen, ezért addig jobb maguknak, amíg beszélek!
– Itt Aimarnu nímud a Szúnahaum Testvériség Külső Biztonsági Szolgálatától – válaszolt egy női hang. – Önök semmilyen támadást nem indítanak olyan helyen, ahol szúni állampolgárok is vannak. Ez háborús cselekmény lenne, és azonnali megtorlás követné.
– Mi nem hívtuk ide önöket! – üvöltötte a parancsnok.
– Csakhogy mégis itt vagyunk – felelte Aimarnu tárgyilagosan.
– Önök Dzsául belügyeibe avatkoznak!
– Úgy látom, éppen jókor jöttünk, hogy beleavatkozzunk – felelte Ninda szenvtelenül. – Ha mi nem jövünk, megtámadtad volna ezeket az embereket itt a teraszon, igaz?
– Az a feladatom, hogy gondoskodjam az elnöki palota védelméről! – bömbölte a katona.
– Én nem ezt kérdeztem. Megtámadtad volna őket, igen vagy nem?
– Természetesen teljesítenünk kell a kötelességünket!
– Ezt igennek veszem – mondta Aimarnu –, és a csillagközi egyezmények értelmében a tüntetőket a Testvériség védelme alá helyezem. Most mit tesz, parancsnok?
A válasz késett egy kicsit, és jóval halkabb volt, mint az eddigiek.
– A túlerő ellen nem tehetek semmit. Itt maradunk a helyszínen, de nem lépünk.
– Nekem mindegy – felelte Ninda, és Tantnevára nézett. – Azt mondtad, a korrupt elnökötökkel van a baj. Szeretném látni és megkérdezni erről.
A fiú elmosolyodott.
– Hát erre ne nagyon számíts.
– Hol van az elnök?
– Itt! Az elnöki palota erkélyén vagyunk.
– Jó, hát akkor menjünk be.
Ninda sarkon fordult és megérintette az ajtó nyitógombját. De nem történt semmi.
– Mondom, hogy ne nagyon számíts rá…
←pa-6 incidens 1 [-25] A nyugalma az egyik, amiért mindenki csodálja. (Hiragi: Találkozásaim Nindával, 75. sómir) :: Dzsául, Dzsúmun Auríhaum, 43 691. senut muandzsan, 805pa‑6 pa-7 incidens 2 [-23] Néha előfordult, hogy valaki, aki nem ismerte, megpróbálta rábeszélni, hogy mutasson valami tiszteletet az állami vezetők iránt. Az illető csak egy csodálkozó tekintetet kapott, s a kérdést: miért? (Ámmaít Ídara: Majdnem Ninda apja vagyok, 410.)pa‑7 pa-8 incidens 3 [-17] Életed során bármikor megállhat az idő. (Ninda: A fény lúmái, 206.)pa‑8→
ph-17 dírvizsga [-535] És mindig előbukkant egy-egy újabb világ, amiről mi sosem hallottunk, de Ninda hírneve már ott is elterjedt, ott is tömegek imádják. Egyszer megemlítettem neki ezt, hozzátéve, hogy mennyi rengeteg világ lehet még, ahol rajonganak érte, és nem is hallunk róla. Bólintott és azt felelte, képzeljem el, hogy akkor még mennyi világ lehet, ahol soha nem is hallottak róla. (Szillon Nomboka Marotomandi: Útjaim Nindával, 217.)ph‑17 -485 (2127 › 60:29) 730 076 szó (701 933+24 000+4143) 5 056 362 betű (4 892 821+163 541) 5 593 765 jel (@537 403) | 689, 68,89%, 415 721 idézet, 13:52 mű 1019 átlag, 159 szórás -50–109 (ph-16, ne-4) | 0 címke 0 példányban 0 kategória 0% na-1 |
2199. nap, 330 szó/nap, 2299 betű/nap, 76:35/sómir, 0,96 oldal/nap | 2027.7.10.:564, 3087 20. 0:30 |
pr Prológus | |||
ELSŐ RÉSZ | |||
A SÖTÉTSÉG MÖGÜL | 250 (36%) | ||
na A HAJÓ | 29 (4%) 1 | ||
nb AZ ŰRBEN | 27 (3%) 30 | ||
nc RECEPTOR | 29 (4%) 57 | ||
nd A GALAXIS | 24 (3%) 86 | ||
ne LIAN, LIAN, LIAN | 24 (3%) 110 | ||
nf SZAISZ | 24 (3%) 134 | ||
ng MENEDÉK | 24 (3%) 158 | ||
nh HAZAÚT | 24 (3%) 182 | ||
ni ABRONCSVILÁG | 22 (3%) 206 | ||
nj LETELEPEDÉS | 23 (3%) 228 | ||
MÁSODIK RÉSZ | |||
HAJNALSUGÁR | 250 (36%) | ||
oa NAMINDAN-DZSÚMI | 30 (4%) 251 | ||
ob HÍRNÉV | 25 (3%) 281 | ||
oc LIMELULLÍ | 24 (3%) 306 | ||
od SAUNIS | 21 (3%) 330 | ||
oe ALAPPONT | 22 (3%) 351 | ||
of SẄTỲM ŮY DÅI ÁP | 26 (3%) 373 | ||
og SZINDORIA | 24 (3%) 399 | ||
oh A KISLÁNY | 24 (3%) 423 | ||
oi JANNÍHAUM | 25 (3%) 447 | ||
oj TANÍTÓ | 29 (4%) 472 | ||
HARMADIK RÉSZ | |||
AZ ÚJ FÉNY | 188 (27%) | ||
pa HINNULDUD | 22 (3%) 501 | ||
pb SUGÁRGÁT | 27 (3%) 523 | ||
pc HANGILAORAN | 25 (3%) 550 | ||
pd AZ ELSŐ SZÍAN | 25 (3%) 575 | ||
pe SINNÍ | 22 (3%) 600 | ||
pf AUSTA VAIRȲNTA KYVOMAS | 27 (3%) 622 | ||
pg ILGÁ | 24 (3%) 649 | ||
ph – – – | 16 (2%) 673 |