„Hogyne lennék hálás a Testvériségnek. El is küldhettek volna azon a hajnalon, vagy elvihettek volna egy harmadik államba és kirakhattak volna azzal, hogy kiszabadítottunk Szindoriáról, most már kezdj magaddal, amit tudsz. Nem írta elő a tham, hogy kötelesek fölvenni engem az Élet Fájára.”
Sileni: Naplóm Nindával,
44 011. muandzsan
44 011. muandzsan
Jasszani
43 699. famut sziangdzsan
jallinan-szisszakin
330
Az ünnepi év mindenkinek a pihenés ideje, a feltöltődésé, a gondtalan szórakozásé és kikapcsolódásé. Kivéve az előadóművészeket. Ninda most már egész sor fellépést vállalt, szisszakin napjára meg későbbre is.
– Az előző jallinan idején én nem kilencvennyolc éves voltam, hanem négy és hét – jelentette ki –, sikátorokban és föld alatti alagutakban éltem, és a szúnikról azt hittem, hogy valamiféle szörnyek, kegyetlen gyilkosok. Most boldog hármasban élek és van egy csodálatos kislányom. Ezt meg kell ünnepelni.
És még sok minden mást is, gondolta Hait, ahogy szeretettel végignézett a tiszteletbeli lányán. Mindössze kilencven éve élsz a Testvériségben, és ezalatt fenekestül felfordítottad a fél spirálkar életét, diktatúrák dőltek meg a lépted nyomán, több milliárd ember imád és hallgatja a dalaidat, országok igazítják hozzád a politikájukat, és téged tartanak a legnagyobb embernek, aki valaha élt a Galaxis történelmében. Joggal vagy sem?… tulajdonképpen nem mindegy?
Ninda ezalatt szokásos nyugodt mozdulataival kibújt a köntöséből és az alsóruhájából, és átöltözött másikba. Hait elnézte, ahogy öltözik. Orvosi szempontból kész felnőtt volt már – Hait természetesen értesült a mindenkori vizsgálatok eredményéről, Ninda ilyen dolgokban sem tartott titkot –, de a testalkata még mindig őrizte a lánykori fiúsabb formákat, még nem volt igazán széles a csípője, a melle is kisebb volt, mint a két társáé. Persze őt a szindor lányokhoz kell hasonlítani, az ottani géneket örökölte – hát Hait összes barátnőjének és neki magának is nőiesebbek voltak a formái ebben a korban. Egyértelműen a gyerekkori nélkülözés számlájára írandó, hogy Ninda csak nemrégiben kezdett formásodni, s most ott tart, ahol Hait nyolcévesen, vagy talán nyolc és hét. De a tápláló és vitamindús szúni koszt, a sok mozgás, a kiegyensúlyozott életmód megtette hatását, és fejlődésnek indult, csak időbe telt. Hát kicsi marad, nagy dolog. Tizennégy sudrígin. Az orvosok szerint még növésben van, tizenöt sudrígint biztosan el fog érni, talán tizenhatot is. Nem a testmagassága teszi nagy emberré. Őt aztán nem. Hait nem akart abba a hibába esni, hogy elfogult legyen ezzel a gyerekkel, akit – bár csak nyolcvannégy éve találkozott vele először személyesen – saját lányaként szeret és „nevel”, éppen a köztük levő szeretet köteléke miatt nem akarta kritika nélkül fogadni a média és a csillagközi közvélemény áradozását a kislányról. „A legnagyobb ember a galaktikus történelemben” – no nem. De nagy ember. Ez biztos. Hait mindenképpen látni akarta, amikor kiderül, mi lesz belőle voltaképpen. Nyilván látni is fogják mindketten, nem lesz az sokára, és nem nagy a korkülönbség.
Ninda most nem köntöst vett fellépőruhának – pedig abban szokott fellépni, egyszerűen a köznapi köntösében –, hanem felül világoskék, lefelé fokozatosan mélylilába hajló, rövid ujjú szuffenruhát, s az alsóruhája is ugyanilyen színű volt. Hozzá sötétkék sarut, hilmivul stílusút. A lányokkal választották mindezt, illetve legnagyobbrészt Sileni választotta. Ünnep van, ünnepi fellépés, ő pedig ha nem is énekesnői minőségében, de az egyik leghíresebb személyiség a Testvériségen belül is. Bal csuklóján természetesen ott csillogott a törzsfőnöki haudzsi, és föltette a két haundáját is. Anélkül nem jelenhet meg egy ilyen különleges alkalommal a színpadon, ő, az egyetlen élő szúni, aki két haundát visel.
A többiek is készülődtek, Szinensi halványzöld ruhát vett, Aini halványpirosat, Hait és Ámmaít fehéret, Sileni világossárgát, a többi gyerek tarkát. Mialatt az utolsó simításokat végezték a külsejükön, a férfi odalépett a tükör előtt álló Ninda mögé, s valamit a feje fölé tartott. Ninda meglepve nézte, amint Ámmaít gondosan a hajába illeszti. Hajpánt volt, sötétkék, széles hajszalag, s Ninda jobb halántéka fölött egy óriási, hétágú csillag alakú gyémánt ragyogott rajta. Ez még Haitnak is meglepetés volt, Ámmaít neki sem árulta el előre. Az ékszer gyönyörűen kiemelte Ninda színeit és még több ragyogást kölcsönzött az arcának, az pedig, hogy alakjával a Testvériség jelképére célzott, jelentőséget adott neki. Tökéletes választás. Ámmaítnak nagyszerű érzéke van az ilyesmihez.
– Semmiség, sien – hárította el Ámmaít a tiltakozást, mielőtt elhangozhatott volna, s már ment is a kocsihoz. Ninda mosolyogva, fejét csóválva követte.
Ezúttal a halgéfarrani dzsíhaumkörbe mentek, az Ángéfarran-hegylánc lábánál, ahová inku felől odalátszott Hangilaoran tömbje. Most nem délután állították föl a köröket, hanem már délelőtt. Sokkal kisebbek voltak, így sokkal több volt belőlük, százezer, a körökön kívül alig lehetett embert látni bárhol az Abroncsvilágon, és ez délutánra még inkább így lesz. Auríhaum és a többi szúni világ elnéptelenedik. A hajók rég hazatértek mind. Éjszakára csak a súlyos betegek maradnak otthon vagy kórházban, meg a minimális ápolószemélyzet, azok is váltva egymást.
Ninda négyszázkor sétált be a központi pódiumra, előzőleg természetesen köszöntve az Őrzőt. Ahogy a színpadra lépett, a közönség moraja elcsendesedett, aztán mindenki felállt és a homlokára tette a kezét. Ninda kissé elfogódottan viszonozta.
– Áhíní-hau, Szúnahaum-sádíhaum – szállt a hangja a nézőtér fölött –, de nem törzsfőnökként jöttem erre a színpadra, hanem zenélni.
Sinenna, a higalli – maga is ismert énekesnő – azonban odalépett hozzá és feltartotta bal kezét: azon is volt haudzsi.
– Az ambandré-hisszenák törzse köszönti a nindaran törzset.
Egymáshoz érintették a haudzsijukat.
– A nindaranok törzse köszönti az ambandré-hisszena törzset. Áhíní-hau! Hpalgsá ngirdzsimbip álafun ju ngirdzsimbip silluhun, mert egyek vagyunk és egyek maradunk. – Ninda kieresztette a hangját. – Mert attól vagyunk Testvériség, hogy törzsszövetség vagyunk, és attól vagyunk törzsszövetség, hogy törzseink sosem hagyják el tagjaikat és egymást sem!
Ismét homlokukra tették a kezüket, aztán Sinenna lement a színpadról, mialatt a nézők kifejezték lelkes helyeslésüket. Ilyen dolgokban a szúnik nem tapsolnak vagy kiáltoznak, hanem csak rendes beszédhangon mondanak pár szót – de ha ezt egyszerre ötvenezer ember teszi, az jelentékeny morajjal jár.
Ninda megérintette az úld csatját a két haunda alatt, a csat kinyílt, a szíj kicsusszant az aranylánc alól, s a hangszer kecsesen vízszintesbe fordulva Ninda elé siklott a levegőben. Vadonatúj volt, Ámmaíték csináltatták Nindának alig egy hetessel ezelőtt, külön erre az ünnepi évre. Hazai cég munkája volt, egy Íhafalgir, Ninda keze méretére, hangszínízlésére és kézmozdulataira tervezve. És a burkolata harmonizált Ninda ruhájával, kékeslila, azt Hait előző este cseréltette ki az eredeti bordóról.
Lenyomott két billentyűt, és csendesen, szinte beszélve énekelni kezdett.
– Sötét utcák rejtekében élt egy kisleány.
Körülötte sivatag és mélykék óceán.
Mindig éhezett és folyton menekült,
de aztán egy hajnalon máshová került.
Megtalálta szerelmeit és a gyermekét.
Szúnahaum lakói most hallják énekét.
Törzsfőnök lett belőle és saját törzse van,
külön őket tisztelte meg Hangilaoran.
Egész eddigi életét elbeszélte a dalban, s a közönség elbűvölve hallgatta. Aztán meghajolt, és zúgott a taps.
←pc-19 diplomaták [-15] Nindával tett útjaimat két csoportba sorolhatom. Amikor találkoztam vele a hajóján vagy valamely világon, beszélgettünk, együtt ettünk, láthattam fellépni, beszélgetni emberekkel – és amikor talán több tucatnyi naprendszer választott el minket egymástól, de ott találtam a keze nyomát. (Szillon Nomboka Marotomandi: Útjaim Nindával, 1.) :: Sỳÿndoṙeìa, Ḱaŷndïm, 61. śùndë 1., a fehér órájapc‑19 pc-20 fellépés [-14] Hogyne lennék hálás a Testvériségnek. El is küldhettek volna azon a hajnalon, vagy elvihettek volna egy harmadik államba és kirakhattak volna azzal, hogy kiszabadítottunk Szindoriáról, most már kezdj magaddal, amit tudsz. Nem írta elő a tham, hogy kötelesek fölvenni engem az Élet Fájára. (Sileni: Naplóm Nindával, 44 011. muandzsan) :: Szúnahaum, Jasszani, 43 699. famut sziangdzsan, jallinan-szisszakin, 330pc‑20 pc-21 tűzpálcák [-24] Igazi veszélyben? Utoljára akkor voltam, amikor leugrottam arról a tetőről. A kocsitető mellé is eshettem volna és összetörhettem volna magamat. Azóta soha többé. A Testvériségben nem élünk veszélyesen. (Ninda: Életem egy falevélen, 232. sómir)pc‑21→
ph-21 id [-1012] ()ph‑21 ·· -949 733 579 szó (705 356+24 080+4143) 5 082 024 betű (4 917 936+164 088) 5 619 752 jel (@537 728) | 693, 69,29%, 417 724 idézet, 13:53 mű 1019 átlag, 172 szórás -63–109 (ph-18, ne-4) | 0 címke 0 példányban 0 kategória 0% na-1 |
| 2216. nap, 329 szó/nap, 2293 betű/nap, 76:44/sómir, 0,96 oldal/nap | 2027.7.15.:787, 3085 6. 9:48 | ||
pr Prológus | |||
| |||
| 250 (36%) | ||
na A HAJÓ | 29 (4%) 1 | ||
nb AZ ŰRBEN | 27 (3%) 30 | ||
nc RECEPTOR | 29 (4%) 57 | ||
nd A GALAXIS | 24 (3%) 86 | ||
ne LIAN, LIAN, LIAN | 24 (3%) 110 | ||
nf SZAISZ | 24 (3%) 134 | ||
ng MENEDÉK | 24 (3%) 158 | ||
nh HAZAÚT | 24 (3%) 182 | ||
ni ABRONCSVILÁG | 22 (3%) 206 | ||
nj LETELEPEDÉS | 23 (3%) 228 | ||
| |||
| 250 (36%) | ||
oa NAMINDAN-DZSÚMI | 30 (4%) 251 | ||
ob HÍRNÉV | 25 (3%) 281 | ||
oc LIMELULLÍ | 24 (3%) 306 | ||
od SAUNIS | 21 (3%) 330 | ||
oe ALAPPONT | 22 (3%) 351 | ||
of SẄTỲM ŮY DÅI ÁP | 26 (3%) 373 | ||
og SZINDORIA | 24 (3%) 399 | ||
oh A KISLÁNY | 24 (3%) 423 | ||
oi JANNÍHAUM | 25 (3%) 447 | ||
oj TANÍTÓ | 29 (4%) 472 | ||
| |||
| 192 (27%) | ||
pa HINNULDUD | 22 (3%) 501 | ||
pb SUGÁRGÁT | 27 (3%) 523 | ||
pc HANGILAORAN | 25 (3%) 550 | ||
pd AZ ELSŐ SZÍAN | 25 (3%) 575 | ||
pe SINNÍ | 22 (3%) 600 | ||
pf AUSTA VAIRȲNTA KYVOMAS | 27 (3%) 622 | ||
pg ILGÁ | 24 (3%) 649 | ||
ph – – – | 20 (2%) 673 |