„Egyszer megkérdeztem, vajon ez a csendes, szelíd nyugalom hogyan fejlődhetett ki olyasvalakiben, aki fél gyerekkorát üldözött vadként élte a nyomornegyed sikátoraiban. Mosolygott és azt felelte: ez később jött. Azt nem mondta meg, hogy honnan.”
Ámmaít Ídara: Barátságom Nindával,
6.
6.
Ḱaŷndïm
57. ńaũḱan 53.
a piros órája
– Üdvözlöm kedves nézőinket. Ḱeŷl Lỹŷkśůnaḩỳ vagyok, önök a ḱaŷndïmi ŚÂW Televízió adását látják. A piros órája van, ami azt jelenti, hogy már harmadik órája tart a tüntetés a Barna Ház hátsó kapuja előtt. Helyszíni tudósítónkat, Śỹn Lôwmìt látják és hallják.
– Köszönöm, Ḱeŷl. Kedves nézőink, egy órával ezelőtt arról számoltam be, hogy mintegy kétezer ember gyűlt össze az ẀẄttin-székház és a Ṙeyků park közötti területen. Nos, ez a helyzet pillanatok alatt megváltozott. A tüntetők számát most már öt-hatezerre teszik, egyre többen vannak a parkban is, a Sẁóssyń sugárút felszíni forgalma gyakorlatilag leállt, bár fizikai akadályba nem ütközik, de számítsanak az utat pillanatonként keresztező gyalogosokra, és inkább a levegőben közlekedjenek. Kaptam egy ígéretet, hogy beszélhetünk valakivel a szervezők közül, aki természetesen névtelen kíván maradni, hangtorzítót használ és az arcát is maszk mögé fogja rejteni. Addig is, amíg ő megérkezik, nézzünk utána a rendőri jelenlétnek.
A kamera körbepásztázott a kereszteződésen. Åmmaĩt fejcsóválva nézte a páncélosokat a kedvenc âàvyṙsütödéje előtt, és nem szólt semmit. A légikocsira sem. Bár kész csoda, hogy csak egy körözött odafenn.
Lôwmì hosszasan kommentálta a rendőri jelenlétet, a négy páncélosnak leolvasta és bemondta az azonosítószámát, aztán már légi felvételeket is mutatott, mert a tüntetők felküldtek néhány automatát, amik a tömeg fölött körözve adták a képeket.
– Ez nem öt-hatezer ember – mondta Ḩaỳŷt.
– Hát nem – felelte Åmmaĩt.
– Amint látják, a tömeg már elér a Ḩŷrnuòptól a Kaṙvëẽ sarkáig – mondta ekkor Lôwmì –, a másik irányban pedig… Ḱeŷl, te is úgy látod, hogy a Dẽvyntâ-emlékműnél is vannak?
– Igen, Śỹn, én is ezt látom. Bár odáig nem folytonos az embertömeg, de akkor is ez közel húszezer ember lehet. A tizenötöt biztosan jóval meghaladja.
– Ḱeŷl, bocsáss meg, hogy félbeszakítalak, de megérkezett a szervező, aki beszél velünk. Üdvözlöm, uram… vagy hölgyem… ne haragudjon, nem tudom megállapítani.
A rendező kamerát váltott, a riporter előtt álló alakot mutatta. Tetőtől talpig fekete kezeslábasban volt, ami szemlátomást vastagon ki volt bélelve, így a test körvonalait sem lehetett kivenni. A fején csuklya volt, az alatt valami fekete maszk. Fekete kesztyű, fekete hegymászóbakancs. Semmi sem látszott belőle.
– Nem is fontos – felelte dörgő, torz géphangon. Keresztbe tett karral, kissé szétvetett lábbal állt. – Semmit sem számít, hogy én ki vagyok. Ugyanazt akarom, amit a többiek.
– Mondja el, kérem.
– Követeljük a kormány azonnali lemondását. Feltételek nélkül, még ma. Ha nem teljesítik a követelésünket, blokád alá vesszük a Barna Házat, aztán a Kék Házat is.
– Miért?
– Mert a kormány elárulta a népet, elárulta Sỳÿndoṙeìát, elárulta a jövőnket. Láttuk, hallottuk és megjegyeztük, amit egy hónappal ezelőtt az elmenekült sỳÿndoṙ kislány, Nìïndà mondott. Láttuk, hallottuk és megjegyeztük, amit két napja az elmenekült diplomáciai ügyvivő, Åmmaĩt ÎÌdaṙa mondott. Láttuk, hallottuk és megjegyeztük mindazokat az üres, értelmetlen frázisokat, amiket a kormány mondogat évek óta. Nìïndà és Åmmaĩt ÎÌdaṙa kimondhatta, hogy a kormány szólamai mögött mi van. Nyomor, szenvedés, pusztulása és pusztítása mindannak, ami Sỳÿndoṙeìát valaha naggyá tette vagy tehette volna. Ők kimondhatták, mert elmenekültek innen. Meneküljünk el mi is, ha igazat akarunk szólni?
– Azt hiszem – szólalt meg Ḩaỳŷt halkan –, a rendszer bukásáig semmiképp sem térhetsz már haza.
– Hová haza? – vont vállat Åmmaĩt.
– Tehát ebből a két interjúból vonták le a következtetést, hogy a kormány elárulta Sỳÿndoṙeìát?
– Dehogy ezekből. Ön is itt él, ön is látja, hogyan élünk. Járt már külföldön is, igaz?
– Hogyne, sokfelé.
– Közülünk is sokan jártak. Láttunk világokat, ahol az emberek szegények, de nyugalomban élnek, mert a kormányuk nem terrorizálja őket. Láttunk világokat, ahol az emberek nem szegények, mert a világuknak jók az adottságai, és a kormányuk gondoskodik róla, hogy azokat ki is használják. Egyedül a bányászat szétverésével a kormány évente háromszázmilliós bevételtől fosztotta meg Sỳÿndoṙeìát. Pontosabban egyedül az anyavilág bányászatának szétverésével. A Szövetségi Világok bányái összesen évente tízmilliárddal tudnának többet termelni, mint amennyit most termelnek. Tudja, mit jelentene tízmilliárd hãỳ évente a Szövetségnek? Nem tudja. Én sem tudom. Senki sem tudja. Akkora összeg, amit ember el sem tud képzelni. Azt pedig, hogy az ipar milyen bevételeket hozhatna, ha rendesen kiépítenénk, még megbecsülni sem lehet.
– A kormány erre azt szokta felelni, hogy nincs elég kereslet a bányászható nyersanyagainkra.
– Persze hogy nincs. Sosem keresték. Az urak jövedelme elegendő, hogy fényesen megéljenek. Ha a Szövetség többet keresne, mindenkinek több jutna, az emberek iskolába járhatnának, kinyílna a szemük, és egykettőre elkergetnék az urakat. Ezt mondta Nìïndà, és igaza volt. Nìïndà nem itt élt, nem ezeken a szép világos, tiszta utcákon csavargott, innen egykettőre eltüntetnének minden csavargót, ha idetévedne egy, mert sérti a magas uraságok kényes ízlését. Nìïndà a sötétségből jön, Lũakẽàń éjfekete sikátoraiból. Közülünk többen jártak ott. Láttuk az utcákat, ahová soha nem süt be a nap és nincsen világítás, láttuk a sivatagi homokkal és sárral borított utcákat, láttuk az Ỹmù parkot, ahol két fa van és azok is kiszáradtak régen, láttuk a tövükben alvókat, akiket mindennap az ervések ráznak fel és kergetnek el onnét, mert tilos a parkban aludni, mintha ugyan zavarnának bárkit, hiszen a parkhoz nem lehet eljutni másképpen, mint ezeken a sikátorokon át, hacsak nem a levegőből. Abban a parkban nincsenek kényes ízlésű urak, akiket ők zavarhatnának. Láttuk a gyerekeket, akiknek fogalmuk sincsen, mit jelent jóllakni, láttuk a sovány felnőtteket, akik ezeket a gyerekeket küldik koldulni, aztán ha ételhez jutnak, elveszik tőlük és felfalják. Csoda, hogy nem egymást falják fel. Egyedül Lũakẽàń városában naponta ötezer hãỳ értékű élelmiszert dobnak ki az éttermekben és szállodákban, mert a vendégnek a szükségesnél nagyobb adagot készítettek és nem fogyott el, és még tízezret azért, mert a raktárban több volt a szükségesnél és lejárt az eltarthatósága. Én jólétben nevelkedtem. Nem gazdag családban, de mindig volt mit ennem. Tudja, miért én tüntetek mégis? Mert akiknek leginkább tüntetniük kellene, nem tudnak. Nem tudnak még írni-olvasni sem, fogalmuk sincsen, hogy tüntethetnének, de azt sem tudják, hogy a kormány a felelős a sorsukért. Talán hallották már azt a szót, hogy kormány, de még az sem biztos, és nincsen számukra jelentése. Nem tudják, hogy a kormány az egy csoportnyi ember, akik döntéseket hoznak arról, hogy nekik éhezniük kell. Tudja, mi történt a Testvériség távozása után két nappal? Tíz százalékkal csökkentették a Lũakẽàńba és más városokba juttatott élelmiszersegélyeket, mert nincs pénz, és rendeltek egy csomó katonai járművet, amik többe kerülnek, mint az összes élelmiszersegély. Persze nem csaptak hírverést a dolognak, de mi megtudtuk. Majd azt fogják mondani: „de hát az másik keret”. Akkor minek a titkolózás? És a másik keret talán nem a mi pénzünk?
←ng-15 fogadás [-20] Hogy mit tartok életem legnagyobb szerencséjének? Hát természetesen azt a bizonyos hajnalt egy eldugott, koszos utcasarkon, ami megfordította az életemet. A csoport egymásra találását. És azt, hogy a felnőttek, akik gyerekkoromban körülvettek, láthatták még, hogy mi lett belőlem. (Ninda: Feljegyzések az utánunk jövőknek, 2. kötet, 61. sómir, 19. singir) :: Aulang Laip, 43 615. szahut dzsorehan, 810ng‑15 fogadás ng-16 tüntetés [16] Egyszer megkérdeztem, vajon ez a csendes, szelíd nyugalom hogyan fejlődhetett ki olyasvalakiben, aki fél gyerekkorát üldözött vadként élte a nyomornegyed sikátoraiban. Mosolygott és azt felelte: ez később jött. Azt nem mondta meg, hogy honnan. (Ámmaít Ídara: Barátságom Nindával, 6.) :: Sỳÿndoṙeìa, Ḱaŷndïm, 57. ńaũḱan 53., a piros órájang‑16 tüntetés ng-17 tüntetés [-3] Lényegtelen apróságokkal kezdődött. A Karri-ügybeli félreértés szülte az első interjút, az a tüntetést, aztán jött az első tévébeszélgetés, amiből Szindorián többen próbáltak politikai tőkét kovácsolni. De ha ezek nincsenek, Ninda nevét akkor is megismerte volna a Galaxis. Legfeljebb másképpen. (Sileni: Naplóm Nindával, 44 010. algillíszan)ng‑17 tüntetés→
ph-21 id [-931] ()ph‑21 id ·· -856 733 660 szó (705 436+24 081+4143) 5 082 599 betű (4 918 508+164 091) 5 620 327 jel (@537 728) | 693, 69,29%, 417 724 idézet, 13:52 mű 1019 átlag, 184 szórás -75–109 (ph-19, ne-4) | 0 címke 0 példányban 0 kategória 0% na-1 |
| 2224. nap, 328 szó/nap, 2285 betű/nap, 77:01/sómir, 0,96 oldal/nap | 2027.7.27.:247, 3085 11. 20:31 | ||
pr Prológus | |||
| |||
| 250 (36%) | ||
na A HAJÓ | 29 (4%) 1 | ||
nb AZ ŰRBEN | 27 (3%) 30 | ||
nc RECEPTOR | 29 (4%) 57 | ||
nd A GALAXIS | 24 (3%) 86 | ||
ne LIAN, LIAN, LIAN | 24 (3%) 110 | ||
nf SZAISZ | 24 (3%) 134 | ||
ng MENEDÉK | 24 (3%) 158 | ||
nh HAZAÚT | 24 (3%) 182 | ||
ni ABRONCSVILÁG | 22 (3%) 206 | ||
nj LETELEPEDÉS | 23 (3%) 228 | ||
| |||
| 250 (36%) | ||
oa NAMINDAN-DZSÚMI | 30 (4%) 251 | ||
ob HÍRNÉV | 25 (3%) 281 | ||
oc LIMELULLÍ | 24 (3%) 306 | ||
od SAUNIS | 21 (3%) 330 | ||
oe ALAPPONT | 22 (3%) 351 | ||
of SẄTỲM ŮY DÅI ÁP | 26 (3%) 373 | ||
og SZINDORIA | 24 (3%) 399 | ||
oh A KISLÁNY | 24 (3%) 423 | ||
oi JANNÍHAUM | 25 (3%) 447 | ||
oj TANÍTÓ | 29 (4%) 472 | ||
| |||
| 192 (27%) | ||
pa HINNULDUD | 22 (3%) 501 | ||
pb SUGÁRGÁT | 27 (3%) 523 | ||
pc HANGILAORAN | 25 (3%) 550 | ||
pd AZ ELSŐ SZÍAN | 25 (3%) 575 | ||
pe SINNÍ | 22 (3%) 600 | ||
pf AUSTA VAIRȲNTA KYVOMAS | 27 (3%) 622 | ||
pg ILGÁ | 24 (3%) 649 | ||
ph – – – | 20 (2%) 673 |